Szentgyörgyi nap Diósjenőn, tűzzománc kiállítással

2012.02.21.
-
Diósjenőn jelenleg nincs művelődési ház, pedig a kultúrának nagy hagyományai vannak, és az ottélők azóta is szinte minden alkalommal visszasírják azokat az időket, amikor volt, működött, és a jeles programokkal várta az érdeklődőket. Persze jól tudják a síránkozás nem segít, ezért a településen különféle módokat, helyeket találtak arra, hogy azért a műveltségnek legyen rangja, a kultúrának alkalma. Civil szervezet is alakult lelkesedéssel pótolandó a hivatalos intézmény hiányát. Az iskola pedig - azon túl, hogy szélesebb folyósója aulaként számtalan rendezvényt befogad - már második évben rendezi meg a Szentgyörgyi Napokat.
      Az igen gazdag rendezvénysorozatról akár két tudósításban is beszámolhatnánk. Egyikben a programok egész soráról, amelyek 2 napon keresztül a kezdeményezésre irányítják a figyelmet, megmozdatva szinte a teljes falut. A másikat pedig arról a kiállításról, amelyet a rendezvénysorozat keretén belül a rétsági Tűzzömánc Kör alkotóinak munkájiból rendeztek az iskola galériájában. Végülis egy eseménysorról van szó, így egy beszámolóban igyekszünk feloldani ezt az örömteli kettősséget.
      Február 20-án hétfőn zenés irodalmi műsorral kezdődött a nap abban az oktatási intézményben, amely az egykori művelődési ház névét viseli, hiszen a település szülötte, Szentgyörgyi István szinész előtt is tisztelegve felvette nevét. A fellépők a rétságiak előtt ismert trió, Kozák Katalin, Majer Szilvia és Majnik László. Az előadást a korábban meghirdetett rajzverseny eredményhirdetése követte. A számtalan oklevél ée plakett mellett itt adták át azt a vándordíjat, amelyet közösségek számára adományoznak egy évre. A kitüntetés tárgyiasult formáját Dovák B József képzőművész tervezte. Ebben az esztendőben Érsekvadkert iskolaközössége vehette át és őrizheti méltó helyen egy esztendeig a tűzzománccal díszített szobrot. Délután tréfás történetek hangzottak el a mesemondó versenyen, este pedig a művészet rajongóit hívták meg az intézmény galériájába. A hangulatos tér már sok jeles tárlatnak adott helyt. Most a rétsági Tűzzománc Kör alkotóinak munkáiból rendeztek egy igen gazdag anyagot felvonultató tárlatot. Tulajdonképpen először a kör történetében, hiszen eddig más alkotókkal közös bemutatkozásokon találkoztunk munkáikkal. Ez pedig úgy lehetséges, hogy erre a kiállításra nem csak azok tűzben születetett remekei kerültek a falakra, akik jelenleg is aktív tagjai a csoportnak, hanem összegyűjtötték azok munkáit is, akik régebben tartoztak a körhöz. Így 21 alkotó szerepel a kiállítók listáján, és több mint 5 esztendő tevékenységét öleli fel.
      Az ünnepélyes megnyitón Cs. Nagy András zongorakiséretével Dovák Panka Gyopárka hegedűjátéka emelte ünnepivé az alkalmat, majd Nagy László iskolaigazgató mondott köszöntőt. Elsősorban a rendezvénysorozat céljairól szólt. Végh Jószef - részint mint a körnek otthont adó rétsági művelődési központ igazgatója - a tüzzománc csodájáról, a készítés szépségéről és a kör működéséről szólt. A körről, amelynek alapítója és vezetője Dovák B. József, aki a jelen kiállítást nem csak előkészítette, felgyűjtötte, hanem rendezte is.
      Kedden folytatódik a "Szentgyörgyi Napok" sorozata. Délelőtt sportversenyekkel, délután irodalmi vetélkedővel.
      Képeink az első nap összefoglalását nyújtják át az Olvasónak, de találhatnak még fotókat a diosjeno.hu honlapon is.
GiK - fotók: GiK - VJ - diosjeno.hu  
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-