És lőn világosság ...
-
Többször, több szövegkörnyezetben megírtuk, "milyen átgondolt és figyelmes" tervezéssel álltak neki a Járóbeteg-ellátó Központ elkészítéséhez akikre ez bízva volt. Ma már pontosan látható, hogy az akkori kampányszövegek szerint 1 forintba sem kerülő miliárdos beruházás eddig már legalább 150 millió forintjába fáj a városnak. Mindezt persze a pár évvel ezelőtt divatos szlogen szerint "a hitel terhére". Tehát nem csak a saját pénzüket költötték rosszul, hanem a következő nemzedékek forintjait is elzsugázták kisstílű politikai célokért, és beszűkítették a mostani és jövőbeli vezetés mozgásterét. No e tekintetben már senkit nem kell megvilágostani. Mindenki tudja, és sokan a bőrükön tapasztalják eme csoda kétségtelen előnyei mellett elszomorító hátrányait. Hát kérem ilyen nagyeszű előrelátásra vallott, hogy a szemétdomb közepén felépített rendelőhöz nem vezetett sem utca, sem járda. Előbb még telefon se de az már 2010 végén megoldotta az újonnan választott testület. Ja kérem, azt hogy utca legyen a laktanya középső útja azt is ezen testületnek kellett sürgetve eldönteni, mert bizony az engedélyekhez pontos címet is meg kellett jelölni. Laktanya u 5. Ma már ez a tisztességes címe a rendelőnek, az ügyeletnek. Aztán a jelenlegi képviselők átvéve a megoldatlan problémákat teszik ami megtehető, és amire pénz maradt. Bár éppen a kapcsolódó közvilágítás ügyében írt kommentárban részletesen kifejtettük: úgy tűnik, mintha szándékos akadályozása lenne az előrelépésnek. Ha kell akár rendkívüli ülés kikényszerítésével is az illetékes bizottság (PVB) meghozza a szükséges döntéseket, és tanácsnokai közreműködésével ellenőrzi is azok végrehajtását. Korábban is beszámoltunk az útkarbantartásokkal, a temető helyzetével kapcsolatos pozitív változásokról. Apróság, de képviselői kérésre kikerültek az útbaigazító táblák is a járóbetegeshez, amennyire lehet kitisztításra került a gyalogjárda a Hunyadi soron. A városgondnokság felállítsával naponta tapasztaljuk, hogy ma már van gazdája a városnak. A képviselő-testület tehát az akadályokkal is dacolva döntött arról, hogy a Laktanya utca nevezetű közterület közvilágítását meg kell terveztetni és rendelni az ÉMÁSZ-nál. Csakhogy akár 6-12 hónap is lehet, mire ez megvalósul. Hogyan is gondolták a rózsaszín álom kiagyalói, hogy városban lehet utca közvilágítás nélkül, fel nem fogható? Alig két hete arról is döntés született, hogy - kerül amibe kerül csak olcsó legyen - ideiglenesen meg kell oldani az út világítását. Volt felelős és határidő. A városgondnok hozzálátott a feladatnak, és lám július 28-án felgyúltak a fények! Ma már senkinek nem kell sötétben rettegve menni az ügyeletre, ha a betegség miatt egyébként is stresszes állapotban kénytelen arra közlekedni. Nem kell az autósnak sem attól tartani, hogy a sötétségből egyszer csak elékerül egy gyalogos, vagy babakocsit toló anyuka. Acélhuzalokra feszített biztonságos lámpák és vezetékelhelyezés átmenetileg megoldotta ezt a kérdést. A képeken is kivehető, hogy a 6 felszerelt lámpa tökéletesen megoldja az út megvilágítását addig a pontig ahol már felcsillannak a rendelő parkolójának fényei. A városgondnokság szakemberei szerelték fel az energiatakarékos lámpákat. Olyan gyorsasággal, hogy a munkát magát nem is tudtam megörökíteni. Ennyivel meg lehetett oldani az ügyet. A lámpák, kábelek nem voltak túl drágák. (Ugyancsak közbeszúrva már két éve is bőven meg lehetett volna csinálni például abból a pénzből amit - mondjuk éppen a - munka nélkül kifizettek monitoring bizottságra költöttek. De a végleges megoldást követően sem vész kárba az anyag. Leszerelése után lesz annak helye, a lámpák kábelek felhasználhatóak másutt. Akár pl. egy szabadtéri program megvilágításához, vagy a remények szerint épülő városközpont munkálatai alatt. Köszönet illeti a szervezőket, a kivitelezőket. Valahogyan így kell az állampolgárok panaszait, bejelentéseit más helyeken is orvosolni. A hangulatos esti képek igazolják a fentieket. GiK
Kiváncsiak
vagyunk véleményére. Hozzászólását ide írhatja be >>>
Július 15-i tetületi ülés a csatolt anyagokkal, kommentárokkal >>> Az ülés - más témák kapcsán is tanulságos - jegyzőkönyve >>> A járóbeteg-ellátó hivatalos honlapja a szakrendelések folyamatosan aktualizált adataival >>> |
|
|
|
|
|
|
|