Idősek napja - véradók köszöntése
-
A rétsági Vöröskereszt amióta tudom - pedig annak is már lassan három és fél évtizede - minden ősszel megrendezi az idősek napját. Egyre gazdagabb tartalommal, egyre több résztvevővel. Úgy gondolom, hogy örülni lehet annak a ténynek, mely szerint több idős ember él városunkban, ha egészségben, gazdag életben van része. És ez a nap sok-sok élménnyel gazdagított minden résztvevőt.
      Már-már a művelődési központ egybenyitott aulája is szűknek bizonyult a rendezvény megtartásához. Asztalok a szokásos sor mellett még két helyen is a meghívottakra vártak, akik között persze voltak fiatalabbak is. Merthogy a sokszoros véradókat is köszöntötték, de erről később. A "törzsközönség", azok a személyek, akik betöltötték 65. életévüket.
      A vöröskeresztes aktívák sok munkával és lelkesedéssel készültek erre a napra. Egyik köztiszteletben álló társuk, Szlezák istvánné - Eszter - köszöntötte a résztvevőket, és vezette is a nap műsorát. Elsőként a helyi óvodások énekes játéka tette színessé a programsort, majd egymást érték a különféle dalos, táncos fellépések. Csak felsorolásszerűen: a zeneiskolások fuvolazenekara, Kozák Katalin és Majer Szilvia, Glück Vanessa és Laura, Beke Istvánné, a tolmácsi Népdalkör és Harangvirág Táncegyüttes, a Városi Nyugdíjas Klub Tánckara, a Rétsági Dalos Ajkak Kara, valamint Zsuzsi és Orsi.
      A műsor közben Mezőfi Zoltán polgármester köszöntötte a résztvevőket és ezennel is gratulált Szlezák istvánnénak, Eszternek, a közelmúltben átvett megyei kitüntetéshez. (külön cikkben beszámoltunk róla.) Köszöntötték a legidősebb helyi polgárokat is, sajnos nem lehettek közöttünk. A legidősebb városlakónk 103 éves. Kincses Helén a Vöröskereszt megyei elnöke mondott megható és meghatódott beszédet. Győri Istvánné pedig sokszoros véradóknak köszönetképp átadta az okleveleket és ajándéktárgyakat. Többen kaptak 10 szeres véradásárt, 25 szörös és 40 szeres véradásuk elismeréseként. Ez évben a legtöbb alkalommal véradó Gyurcsikné Fekete Magdolna volt. (Nem ez évben adta, és vannak akik 43, 51 stb alkalommal adtak vért, az ő köszöntéseikről korábban beszámoltunk, hiszen a kerek számúakat hívják meg e köszöntésre.)
      A műsor után felszolgálták az ízletes vacsorát amellyel hagyományosan megvendégelik a jelenlévőket, süteményekkel, italokkal teli asztalon. Minden résztvevő kapott egy kedves ajándékot is. Miközben süteményel kínálták a jelenlévőket, összeszereltek az est hátralévő részében énekükkel fellépő - Zsuzsi és Orsi - és alkalomhoz válogatott dalaikkal szórakoztatták az egybegyűlteket.
      Mindenképpen köszönet és elismerés illeti a szervezőket, akik évek óta áldozatos munkával fáradoznak ezen nap és a tavaszi farsangi bál megszervezésén. Ez pedig úgy kapcsolódik ide, hogy a Vöröskeresztes bál bevétele szolgált a mai eset minél élménygazdagabbá tételéhez. Sőt még más lelkes támogatók is besegítettek. Közöttük említhetjük Hegedűs Ferenc, Dr. Katona Ernő képviselőket és Mezőfi Zoltán polgármestert, Gábrielné Császár Ilonát.
      A képek az idősek napja pillanatait rögzítik, időrendben felelevenítve az eseményeket
GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-