Költészet napja, Spangár-díj átadás
-
Már 5. alkalommal jelenik meg a költészet napján a rétsági irodalmi kör antológiája, amely egyre szélesebb körben mozgat alkotókat a kötetben való megjelenésre. Azt is lehet mondani, nemzetközivé nőtt a kezdeményezés, miként az ünnepség is. Az időpontválasztás nem véletlen. Április 11. a Költészet Napja. Mi lehetne méltóbb ünnep, mint a nagy költő nyomdokaiba lépő helyi és környékünkön élő alkotók bemutatása.
     Az ünnepség kezdetén Varga Nándorné a könyvtár vezetője köszöntötte a megjelenteket, és szólt a költészet értékeiről, József Attila ránkhagyományozott örökségéről.
     Majd Végh József a művelődési központ igazgatója adta át az ezévi díjakat. Az odaitélésről tudni kell, hogy a zsüri jeles irodalmárokból, szakértőkbők áll, de a jeligésen beküldött művek alkotóit nem ismerhetik. A nevek az értékelés után derülnek ki. A borítékok felnyitását követően áll össze az Antológia anyaga, és válik nyilvánvalóvá, kik kaphatják meg az 5. esztendő kitüntetéseit, a díjjal járó tűzzománc plakettet, amely Dovák B József alkotása.
     Vers kategóriában Luzsicza István kapta a díjat. Próza kategóriában - posztumusz - Hörömpő Gergely. A díjazottak bemutatása megtalálható a kötetben, az pedig megvásárolható a városi könvytárban és a művelődési központban.
     Hagyományoknak megfelelően az antológia hangos illuszrálása következett. A kötetben megjelent szerzők egy-egy művét - a hosszabbaknál annak részletét - olvasták fel helyi fiatal előadók. Többen közöttük saját művüket, hiszen nem csak előadóként kapcsolódnak a körhöz, hanem alkotók is. Mintegy zárszóként Kozák Katalin népdalcsokra hangzott el.
     Tekintve, hogy ezen a napon szoros egymásutánban következtek a programok a művelődési házban, a "hivatalos rész" után rövid idő maradt dedikálásra, az egymást régen látott alkotók üdvözlésére, baráti beszélgetésre az irodalom mikéntjéről, az alkotás örömeiről és nehézségeiről. De azért a rendezvények után ez a néhány tíz perc is lényeges eleme az ünneplésnek.
     A képek a díjátadás pillanatait idézik fel.
        GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-