Lakossági fórum - sajnos már - csalódások nélkül
-
Egy régi bölcs mondás szerint aki semmit sem remél alig is csalódik. No így volt ezzel a résztvevők jelentős része a tegnapi lakossági fórumon. MÁR nem remélte, hogy komolyan veszik, MÁR nem várt tényleges válaszokat, de azért a településért közösen gondolkodni akarók elmondták kérdéseiket és véleményüket. Ha másért nem a a városért aggódó választóknak ezt a felelős együttgondolkodását segítendő.
     A rendezvény már az elején azzal kezdődött, hogy az egyik elöl ülő képviselő kifogásolta, hogy a lámpafényben világosan látszanak, és azt igenis vegyék lejjebb. Lejjebb vették, bár nem tudom mi köze hozzá? Így aztán a TV képe volt olykor szemcsés, alig látható, mert ő megmondta. No de nem a gyenge összkép amit láttunk volt a legfőbb, ez már nagyon igaz.
     A településen hatalmas skepticizmus volt tapasztalható, és mellesleg várakozás a "falugyűléssel" kapcsolatban. Már csak azért is mert kell évente egyszer-kétszer egy ilyenfajta "igazlátó nap" amikor a nép egyszerű fiai-lányai is meghallgatásra lelnek. (Bár ha arra lelnének!)
     A terem közönségének többségét - láthatóan - a parancsszóra kivezényelt önkományzati, intézményi dolgozók tették ki, akik türelmesen végighallgatták a 20 percesre igért, de 42 percesre sikeredett bevezetőt, és amúgy sem szóltak hozzá. Gondolom egyébként az intézményi dolgozók többségét tényleg érdekelte a település sorsa, a kérdések vélemények, akkor meg mire jó ez a fajta kötelezés, nem tudom? Akit nem érdekel, azt miért kell odahívni. No egy aranyos színfolt. A zsölyesor végén az "önkéntesek" hada, akik hol kitörő tapssal - polgármesteri bevezető, egyes képviselők hozzászólása, hol pedig méltatlan közbekiabálással, hangoskodással követték az eseményeket.
      Rövid összefoglalóként tényleg azt lehet elmondani, hogy akik a város lakói által arra választottak,  hogy jól intézzék a város dolgait, erről nem tudtak számot adni. És még csak nem is vették komolyan a választók felvetéseit. Az érezhetően felkészült polgármesteri beszéd - bár csapongva - számsorokat sorolva igyekezett valamiféle pozitív képet bemutatni a város előző évi gazdálkodásáról, nem sok sikerrel. Kit érdekel már az, kérdezhetnék joggal, és kit érdekelnek az ezévi tervek. (Már csak a végrehajtás lehetne érdekes.) Leginkább azért, mert azok is láthatóan eddig pusztán tervek maradtak. Hát bizony ezt a fórumot az év első negyedében kellett volna megtartani, akkor még lehetett volna a lakosok küzül elhangzott véleménnyel valamit kezdeni az év végéig. Akkor - ugyan kötelezték magukat erre - nem tartották meg. Áttették októberre. Majd a legutóbbi testületi ülésen úgy döntöttek, hogy a rendezési tervvel kapcsolatban szükséges nyilvános tervismertetést tartani és ezügyben kikérni a lakosság véleményét. Ezért került végülis szeptember végére. De - akármilyen hihetetlen - a rendezési terv ismertetése elmaradt, egyetlen lap kifüggesztésre nem került, a tervmódosítás lényeges elemeiről egy szó el nem hangzott, és ehhez nem is kértek lakossági véleményeket. (Még mondtak volna.)
      Mint ahogy mondtak is. Voltak jónéhányan, akik még azt remélték, hogy javaslataikat, véleményüket tényleg kiváncsian hallgatják a városvezetők, és előadták aminek elmondására már régen készültek. Sajnos ismét azt kellett megállapítani, hogy érdemi válasz helyett ködösítés, tényleges városfejlesztési koncepció ismertetése helyett mozaikos elképzelések, ráadásul kellő infromáció és összefüggések nélkül. Majdhogynem szóra sem lenne érdemes, de mivel ez az egyetlen lehetőség, ahol egy évben egyszer valamilyen módon szóbaállnak a választóval, mégiscsak elvárható lett volna valamivel jobb felkészülés. No nem csak a fórumra, hanem a "kormányzásra". Hallottunk nagyívű felvezetéseket az iskolafelújítási pályázat előkészítéséről, de jól tapasztalhatóan a polgármester még a pályázati kiírást sem ismeri elég alaposan. Különben láthatná, hogy a jelenlegi előkészítettségi szinten, koncepciótlanul szinte esélytelen nyerni az iskolafelyújításon. És akkor mi lesz, ha nem nyernek? Erre pedig nincs "B" terv. Bár az egy másik önálló cikket érdemelne, de a 65 oldalas pályázati ismertető 10. oldaláról érdemes kiemelni egyetlen mondatot: "A közoktatási intézmény felújítást és eszközbeszerzést megvalósító programoknál követelmény a 21. századi, korszerű nevelési, oktatási környezet megteremtése. Alapvető kritérium, hogy egyetlen fejlesztés sem történhet meg a hozzákapcsolódó tartalomfejlesztés nélkül."  Na erről a tartalomfejlesztésről halvány lila elképzelés sincs. Egyellőre csak az évek óta elmaradt karbantartást akarják EU-s pénzből megoldani. Ez pedig nem megy. Benne van a pályázati kiírásban, mint ahogyan sokminden más is.
     Egyik hozzászóló elég pontosan felvázolta, hogy Rétságnak az az egyetlen esélye a felzárkózásra, a fejlődésre, ha a most megfelelő munkával és menedzseléssel elérhető EU-s pályázati forrásokból jelentős fejlődést lehet elérni a városban. Ha ezt a lehetőséget kihagyja, akkor semmiféle esély nem lesz az időközben szépen fejlődő többi településsel szemben a már addigra elfogyó támogatások nélkül előbblépni. A súlyos szavak nemigen találtak értő meghallgatásra.
     Más hozzászóló szóvátette a MOL kútnál a buszmegálló kérdését és egyéb vízelvezetés problémákat. A polgármester udvarias, segítőkész válasza, hogy konzultál szakemberekkel, és keresik a megoldást. A baj egyedül csak az, hogy ugyanebben az ügyben ugyanezt a választ már legalább 4 éve többször elmondta, és még mindig nem történt semmi.
     Egyik hozzászóló kérte, hogy a képviselők egyenként mondják el, mit tettek az eltelt idő alatt. Nevetgélés célozgatás a hátsó sorokból, de az ülést vezető alpolgármester mégis feltette a kérdést a képviselőknek. Magam persze azt gondolom, a képviselőknek nem egyenként kell lényeges dolgokat tenni, hanem a város érdekében szükséges intézkedéseket közösen megtenni, és közösen dolgozni. Ettől még a kérdés jogos. Mindenki mondott pár mondatot, igazából lényeges eredményeket senki nem mutatott fel. Majnik képviselő - nem mondta ugyan de nyilvánvalóan kisebbségben - kifogásolta, hogy a testület elé a mai napig nem kerültek koncepciók, nincs átgondolt elképzelés a ciklusra, és az előttünk álló évre. Jávorka János egyszerűen úgy fogalmazott, hogy ahogyan mennek a testületben a dolgok, jobban tennék a képviselők, ha mindegyik együtt felállna, feloszlatnák magukat, mert a jelenlegi állapot, a tervszerűtlenség, a kapkodás, az egymásnak ellentmondó döntések nem szolgálják a település érdekét.
     Hogy némi pozitívumot is leírhassak: tény, hogy a polgármester válaszaiban diplomatikusabb volt, korábbi kiokató stílus helyett megfogalmazta - és úgy tűnt akkor és ott komolyan is gondolta - hogy a kritikára is szükség van. Személyeskedés helyett higgadt empátiát mutatott a kritikus észrevételeket megfogalmazók felé. Magam is úgy gondolom, hogy ideje lenne párbeszédet kezdeményezni és folyamatosan fenntartani minden olyan emberrel, csoporttal, akik ugyan másként látnak sok dolgot a város életében, de a jobbítás érdekében szólnak. Reméljük ez a hozzáállás tényleges folytatásra talál.
     De - sajnos - volt árnyoldala is fórumnak. Dr. Tóth Mária képviselő ismételten szót emelt az interneten névtelenül hozzászólók ellen, és - azt kell mondani - tőle megszokott stílusban ismételten nagy nyilvánosság előtt "tetveknek" nevezte az embereket, akik név nélkül írnak véleményt fórumokba. Nem tudja, hogy az internet világában ez a megszokott, sőt vannak fórumok, ahol kötelező a névtelenség. Nem a beíró neve, hanem a véleménye számít. Azt pedig meg kell szoknia, hogy ezért a viselkedésért, akár névvel, akár név nélkül, akár a fórumon, akár a piactéren, az utcán, a boltban a munkahelyen folyó beszélgetésekben nem arat népszerűséget. Egyik jelenlévő nagyívű eszmefuttatása közben - szétkapom, aki ilyeneket még egyszer leír, stb - halkan megjegyezte: a névtelenül odahúzott X a választáskor kellett, a vélemény nem? No legközelebb nem oda húzza.
     A mintegy négy óráig húzódó rendezvény azért semmiképpen nem volt tanúság nélkül való. Mindegyikre nem is tudunk kitérni, mert ténylegesen sok-sok vélemény, hozzászólás volt, és a komikus jeleneketeket váltották a tagikusnak is csak gúnnyal nevezhetők. Némely félóra egyszerűen siralmas jelzőt érdemelte ki.
     Még két "nyuansz". A polgártmester addig tekergette az asztalra álványra tett mikrofont, amit persze első megszólalásakor kiragadott helyéről és szájához emelte, majd leülve matatva a kábellel, valahogyan elérte, hogy az addig tökéletes eszköz elnémult. No egyből megvolt a reakció, majd ezért is felel a művelődési ház igazgatója. 
     No persze portálunkat is érte dicsérő és elmarasztaló szó, nem úgy mint a városit, amelyet azért itél jónak a MOS bizottság elnöke, mert ott nincs fórum, nincsenek válaszok, így nincsenek un. "mocskolódások", amely szóval pesze csak azokat a véleményeket illetik, amelyekkel nem értenek egyet, ami nem őket dícséri, szóval örül neki, hogy ilyenek nincsenek. Meg információ sincsen, meg intézményi oldalak sincsenek, meg testületi anyagok sincsenek, meg friss hírek sincsenek. Mindezt már jómagam - a kérdező - tette hozzá, és azt is, hogy ezért a semmiért talán mégis sok a havi majd 50 ezer forint, ha a lap szerkesztői nem gyűjtik össze a híreket, nem dolgozzák fel mint a régmúltban kritizált előd. 
     Talán térjünk vissza a polgármester kérésére. Azt javasolta, hogy köszönjük meg a retsag.net nevében azt az ingyenreklámot, amelyet kifejtenek. Ezennel megköszönjük, hogy megkerülhetetlen téma vagyunk minden közéleti testületi alkalomkor. Hol úgy, hogy hivatkoznak írásainkra, hol úgy hogy szidják, hol pedig úgy, hogy pert indítanak. Gábor Zsazsával szólva teljesen mindegy hogy szidnak vagy dicsérnek, beszéljenek rólunk! Ezt ezennel is megköszönjük! Bár egyre biztosabban látszik, hogy portálunk tényleges közvéleményalakító, információhordozó szerepet tölt be a város életében. (Volt olyan rajongónk aki egyenest azt mondta, hogy a NET a város vezető médiájává vált.)  Egy köszönetet ezért viszont is elvárhatnánk. Nevezetesen a város is megköszönhetné mindazt, amit szerkesztőségünk tesz közszolgálati ügyekben a fizetett városi honlap helyett. No a négy óra erre már tényleg nem volt elegendő, tehát megvárjuk a megfelelő alkalmat, hátha egyszer valaki ezt is megemlíti - a képviselők, az illetékesek közül. 
     Köszönjük, hogy ott lehettünk és beszámolhattunk a város lakosságának az eseményről. A hozzászólásokat ezennel a Helyi közélet topicba várjuk, hiszen még a cikk elkészítése előtt ott már "zajlik az élet". Tehát lehet hozzászólni, véleményt mondani. Érdemi véleményt név nélkül is!
GiK  
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-