Katonabarátok találkoztak
-
Volt egyszer egy laktanya, egy Honvédség vársunkban. Sokszor síránkoztunk már azon, hogy megszűnt, kiürültek falai. Ma már látható a szükségszerű visszafejlesztés, hiszen megszűnt a sorozásos hadsereg, sokkal kisebb számú, hivatásos katona teljesít szolgálatot. De ők sem Rétágon. Így már csak a múlt homálya lengedez a "bázis" felett, és a múló idő fonja be repedéseivel, falmállasztó, szétáztató erejével az épületeket.
     Nem így az egykorvolt katonák emlékezetét. Mert akárhogyan is nézzük, több száz embernek - katonáknak, polgári alkalmazottaknak, családosoknak és egyedülállóknak - jelentette a megélhetést, a hivatást, a napi munka lehetőségét, a munkatársakkal kialakult bajtársi közösséget. Ez a kötődés nem merülhet feledésbe. S mivel nem is merült, egykori katonák elhatározták, hogy baráti kört alakítanak, és civil szervezetként szerveznek programokat mindazok számára, akik szeretnek emlékezni egykori munkahelyükre, feladataikra, megélhetést nyújtó városukra. És főként a munkatársakra, barátokra, kollégákra.
    Az elhatározást tett követte és 2001. október 27-én tartott alakuló közgyűlésen 15 fő alapító taggal megalakult a "RÉTSÁGI 31. HUNYADI JÁNOS HARCKOCSIDANDÁR BARÁTI KÖR". A szervezet azóta is tevékeny életet él, programokat szervez, taglétszáma is folymatosan bővül. Kezdeményezésükre - és a szervezésben vállalt munka oroszlánrészével - jött létre például az emlékezetes 70 éves laktanyaköszöntő 2006 októberében.
     Évente néhány alkalommal szerveznek programot, melyre mindig nagy várakozással készülnek a Kör tagjai. Így volt ez június 8-án is, amikor az ideális helyszínnek a "CISZ ház" bizonyult. Igazi "osztálytalálkozós" hangulat, az ismerősök üdvözlése, a találkozás öröme, a hogy vagy? emlékszel ... kívülállóknak megszokottnak tűnő közhelyei mögött az igaz érzések, a közösen megélt múlt élménye tolul fel mindenkiben. A nagy kalandok, a katonatörténetek, a közös múlt. Tulajdonképpen más program nem is kellene, csak a lehetőség, hogy együtt lehessenek. A program adódik magától, az elmúlt több mint 8 hónap történéseről elbeszélgetni.
     De mivel a kör hivatalosan működő társadalmi szervezet, így hát vannak kötelezettségek. Ezért Jávorka János elnök beszámolt az előző időszak munkájáról, a kör pénzügyi helyzetéről. Majd levetítették a Rétsági Televízió által készített riportfilmet a 70. éves ünnepségről, és hírügynökségünk riporterének diaképeit, ugyanerről. Részt vett az összejövetelen Borszéki Tivadar tábornok, a dandár egykori parancsnoka, és a szlovák testvérszervezet képviselői is. No persze Vácról, Gödről, és az ország különböző pontjain élő bajtársak. 
     Majd tényleg a kötetlen baráti eszmecserék következtek, amelyhez egy szerény állófogadás szolgált étellel, itallal, módot teremtve a "fehér asztal melletti" társalgásra.
     Felvételeink bizonyára a résztvevőknek jelentenek kedves emléket, de gondolom sok rétságinak is az ismerős arcokon, régen látott kedves embereken, barátokon akad meg a szeme.
GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-