Tábla van, kamion nincs!

-
Ez egy kis hír, de jó hír! 
Néhány nappal ezelőtt Közlekedési anomáliák I című cikkünkben elemezvén a rétsági problémákat külön kitértünk a sokakat foglalkoztató kamionforgalomra, és a matrica bevezetése óta kialakult (úgymond) áldatlan helyzetre.
    Cikkünkben rámutattunk, hogy a kormányintézkedést követő napokban jelentősen megnőtt a benzínkúttal szemben parkoló 12 tonnánál nagyobb kamionok száma, ami veszélyeztette a kihajtást a Mező utcából. Azóta többen elmondták, hogy alkalmanként bizony olyan hosszúra nőtt a sor, hogy még a forgalomelterelő járdaszigetre is fel kellett hajtani személyautóval, ha valahogyan közlekedni akart a jámbor utazó, és mielőbb beérni Rétságra.
     Bár riportunk készültekor kitartó megfigyeléssel is mindössze 2 kamiont sikerült "lefülelni", sokak véleménye szerint a gond még fennállt, ha - a cikkben is írt okok miatt - jelentősen enyhült a megállók száma, és normalizálódni látszott a forgalom.
     Ugyanakkor május elején - nem áprilisban, vagy amikor ténylegesen lehetett volna intézkedni - tehát május elején polgármesterünk "üzent a kormánynak" hogy "engedetlen" lesz, ha nem történik valami. Tulajdonképpen az történt, hogy a kevesebb Rétságot választó kamion érdekében - is - vezették be a matricát, mert így már sokaknak nem érdemes felént kerülni, mondjuk az M3-as megúszása címén. Mezőfi Zoltán ugyanakkor a testületi ülés élő közvetítésében és más alkalmakkor is elmondta, hogy az közútkezelő nem helyez el megállni tilos táblákat a főút mellett.
     Úgy látszik az engedetlenség helyett mégis meg lehet győzni a közútkezelőt, vagy magától is belátta, felmérte, eldöntötte, hogy ténylegesen szükség van legalább ilyenféle megálláskorlátozó intézkedésre. És lám, május 15-én reggeltől már kihelyezésre került két helyre is a megállni tilos tábla, kigészítő jelzéssel, mely szerint a megállás az útpadkán is tilos. (Erre talán az útpadka védelmében is szükség volt, mert bal alsó képünk tanúsága szerint bizony az árkot is megcélozta egy-egy óriás. Tehát a sárga szalag ténylegesen indokolt figyelmeztető lehetett volna. Csoda, hogy nem borult be.
     Azt gondolom, ez jelentős előrelépés. Egyrészt mert az autóvezetők nagy többsége szabálytisztelő, és a tábla ellenéte nem áll meg. Másrészt, ha így sorol jobbra és időzik útpadkánkon, keményen birságolható. Na most lenne jó egy közterületfelügyelő, aki szépen begyűjthetne pár 10 ezer forintos birságot naponta, ha valaki mégis megszegné a szabályt. De - csupán takarékosságból - ilyen beosztású embere már nincs a városnak. Ebbéli intézkedés pedig joga és lehetősége a közterületfelügyelőnek.
     Úgy gondoljuk, hogy a valós helyzet, valóban megoldásért kiáltott. Éppen ezért véljük úgy, hogy a méltatlankodás, az újságban való üzengetés helyett, az időbeni levélváltás, dokumentált igényközlés, érvelés, és megfelelő kapcsolati rendszer - lobby - segítségével tenni akart volna a város vezetője, már régen kikerült volna a tábla.  (A retsag.hu közleménye szerint: "a mai napon felvetett problémánkra ..." Dátum május 11! Ők írták!)  Mert általában igaz, hogy az útfenntartó nem helyez el táblákat "habókra". Csak akkor, ha az szükséges! És itt szükségesnek ítélte, és lám kihelyezte. Ezzel az ellentétes állítás is hamissá vált. Időben küldött levél alapján - amint látjuk 5 nap alatt intézkedés történt - már régen nem lenne semmi gond! (Az már csak a szerkesztő epés megjegyzése - akit zavar ne is olvassa el - hogy akkor ugyan előbb lett volna megoldás, de nem lehetett volna a kormányt szidni.)
     Reméljük e "hapy end"-nek neveztehető történet szolgálja a város érdekeit, és a tanúságokat mindenki levonhatja maga és a köz számára.
GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-