Közlekedési anomáliák I.

-
Településünknek bőven vannak közlekedési, közlekedésszervezési problémái. Hogy csak a legutóbbiakról szóljak, a kamionok megállása a benzinkúttal szemben. De ebbe tartozik a hatalmas forgalom, és az ezzel együttjáró egyéb jelenségek. Tekintve, hogy az üggyel kapcsolatban újabb "disszertáció" méretű anyag is összehozható, most csak néhány dolgra mutatnánk rá. Azt is tagolva, képekkel illusztrálva, részekre bontva.
     Itt is szükséges hangsúlyozni, hogy a képeken szereplő autók, épületek nem a konkrét személyeket, cégeket kívánják rossz színben feltüntetni. Csupán a véletlen műve, ha valaki magára ismerne, de mi a jelenséget kivánjuk bemutatni, nem egyes emberek magatartását.
     Kezdjük mindjárt a kamionok ügyével.
     Az tudott és sajnos ismert dolog, hogy a 2-es út forgalma napi 1000-nél is több kamiont vezet át Rétságon, és a személyautó forgalommal együtt 6-8000 jármű is közlekedik a várost keresztülhasító aszfaltcsíkon. Ez sajnos tény! Elfogadni nehéz, de - úgy tűnik még jónéhány évig - együtt kell vele élni.
     Az idegeket április hónapban az borzolta, hogy sokak állítása szerint a kamionok megállnak a benzinkúttal szemben, és ezáltal olyan dugó keletkezik, amely elviselhetetlen. Ez nehezíti a közlekedést a Mező utca felől, ahonnan többek állítása szerint nem lehet kilátni és emmiatt kihajtani.
     Magam is azon a véleményen vagyok, hogy egy kormányintézkedést kellő körültekintéssel kell meghozni, és annak egyéb hatásait is bekalkulálni. Megengedhetetlen, hogy egy-egy intézkedés hosszabb távon nehéz helyzetbe hozzon településeket. Mivel sokan panaszkodtak és kértek "Ezt írd meg", utánanéztem a kamionos ügyeknek. Meg persze másoknak is... 
     A legforgalmasabb időszakban kiálltam az ominózus területre, fényképezőgéppel a kezemben, hogy lencsevégre kapjam azt a sok-sok kamiont, amelyik torlódásokat okoz. Egyszer rövidebb ideig csütörtökön délután, majd a legforgalmasabbnak tartott péntek reggel 7.50 és 9.20 között. Meg kell őszintén mondani, nem jártam sikerrel! Semmi nyoma annak, hogy a forgalmat jelentős mértékben akadályozó nagyteherautók dugókat, megoldhatatlan közlekedési helyzeteket okoznának. Akkor hát minek is a lakosság izgatása, a polgári engedetlenség viharfelhőjének felvázolása?
     Na minderről képek között, és utána folytatjuk!
GiK 
     Mintegy másfél órát dekkoltam a placcon, semmi eredménnyel. Forgalom volt bőven, szabálytalanul megálló kamion nem. Egyetlen nagyméretű autót láttam, amely a benzinkútra befordulva - láthatóan nem tankolni - állt meg annak területén és rövidesen el is hajtott. Összeszámoltam vagy 300 személyautót, közel 100 kamiont. Egy sem akart leállni matricát venni. Majd feladva az oktalannak tűnő várakozást városközpont felé vettem az irányt, amikor hátranézve a távolban feltűnt a "fogás". Két kamion sorolt az út jobb szélére. (Láthatók a képen a stopposok mögött) Pár perc várakozás után távoztak. Ez lenne ok az izgalomra?
Képek utána folytatjuk!
     Perdig az út szélén és a Mező utca torkolatában látható, hogy nem csupán ez a két autó poroszkált a Mező utca sarkán a porban, hanem lehettek elődeik, akik még a sarat is felhordták az aszfaltfelületre. Ezt pedig nem szabad, illetve el kellene távolíttattni a vétkes vezetővel. Na ja! Erre lenne jó, mondjuk egy közterületfelügyelő, de e tisztet éppen ez év elején szüntette meg a képviselő-testület. Pedig alkalmi intézkedéseivel még a szabálytalanul állók birságolására is joga van, a sárfelhorás ügyében intézkedni pedig egyértelműen. No ilyen foganatosítások nem történtek, nincs a városnak gondja arra, hogy intézkedőképes munkatársa legyen e feladatokra is, ha már ilyen nagy forgalmat lebonyolító úttal áldott meg bennünket a jó vagy rossz szerencse. Nem! Itt intézkedés helyett a másramutogatás dívik.
     Azt kell mondani, jórészt jogosan vetődnek fel kérdések a "központi szervek" irányába is, de úgy gondolom a helyi megoldáskeresésnek nem lehet kimerülnie a méltatlankodásban. Intézkedéseket hozni helyben is lehet, és kellene is.
     Nem kétlem senkinek az állítását, akik április első két hetében tényleges torlódást tapasztaltak. Ez nemigen fogadható el, ha nincs indoka. De azért be kell látni, hogy átmeneti nehézségek a forgalomban bőven vannak. Legutóbb pl. az "M2"-esen Pestre tartva tereltek el Sződ felé egy balaset miatt, de arra már nem volt figyelmük, hogy a régi 2-es útra be is lehessen hajtani. Így hát jó két órán át "Ismerd meg hazádat - Sződ" akciót kaptuk kedvezménynek. Nem öröm, de sajnos van ilyen. A budapesti viszonyokról már nem is beszélve. Azt mondom tehát, hogy a megoldáskeresés mellett - ha a gond átmeneti jellegű - kis türelemmel kell viseltetnünk egymás iránt. Hiszen valljuk be, minden vezető megállt már másokat akadályozva olyan helyen, ahol esetleg nem volt helyes. De úgy látom, lényegesen enyhült a gond, megoldódni látszik a helyzet. 
Képek után folytatjuk!
Tekintve, hogy időm volt, próbáltam megérteni az autóstársaim felháborosását. Magam is autós lévén számtalanszor tapasztalom, hogy rossz forgalomszervezéssel, no meg más vezetők figyelmetlen közlekedésével gyakran okoznak bosszúságot, nehéz helyzeteket. 
     Maga a Mező utca torkolata a forgalomszabályozás beteg lova. A széles úttorkolaton nem látni, hogy hol is van kresztábla, és az kinek szól tulajdonképpen. A vonatkozó szabályok pedig előírják, hogy annak a gépkocsivezető látóterében kell lennie. Erre korábban mindig azt a választ kaptam, hogy ha szabályosan tennék ki "kivinnék" az autók. Így meg aztán nem sokat ér.
     Egy megfelelően felfestett útburkolati jel sokat segítene. Akár a besorolásban, de abban is, hogy hová kell állni, hogy ki lehessen tekinteni. Nézzék csak meg! Az autósok nagyrésze jó 3-4 méterrel a 2-es út szegélyéhez áll meg körültekinteni. Így aztán tényleg nem lehetne kilátni, ha lenne ott egy kamion. De ha az út széléig gurulna - ameddig biztonságosan megteheti -, nagy valószínűséggel még a szabálytalanul várakozó nagyobb autó ellenére is biztonsággal fel lehetne mérni, hogy érkezek-e - a forgalomlassító szigetetet követően - lassan guruló gépjármű, ami a kihajtást veszélyeztetné.
Képek után folytatjuk!
    Ha magam lennék az ügy megoldását keresni köteles vezető, azon gondolkodnék, hogyan lehet egy ilyen helyen akár egy szervízúttal elterelni a kihajtani szándékozók forgalmát, és akkor megoldódna az egyik anomália. Gondolkodnék, pedig felesleges! Van ilyen út! Elég lenne - akár lakossági fórumon, esetleg más módon - vagy akár egy útfelfestéssel felhívni a Mező utca felől kihajtók figyelmét, hogy jobb belátással, kényelmesebben ki tudnak menni az Ady Endre út torkolatánál. Ez nem okozhat senkinek sem gondot. Nézzék csak, vannak akik erre maguktól is rájöttek.
Képek után folytatjuk!
     Nem kétlem, hogy az általam tapasztaltaknál lényegesen nagyobb gondok lehettek itt a matricás rendszer bevezetésekor. Többek elmondása szerint voltak hosszú sorok. De úgy tűnik mára ez megszünt. Köszönhető a rendőrségi intézkedéseknek, a folyamatos ellenőrzésnek, no meg gondolom annak is, hogy a rendszeresen közlekedők hosszabb időszakra érvényes matricát vásároltak. Nekik tehát nem a körforgalomnál kell észbekapni, hogy hoppá! Nincs matricám, valahol venni kell...
     Egyébként matricát ma már lehet mobiltelefonon és interneten is vásárolni. Ezek mondjuk egy nemzetközi fuvaroztató cégnek nem okozhatnak olyan problémát, mint mondjuk egy hétvégi autósnak, aki elindul a Balatonhoz.
    És - minden ellenkező híresztelés ellenére - bőven van vásárlási lehetőség. Nógrád megyében éppen 14 helyen. Környezetünkben is 3 elárusító hely van, egyik éppen a határon. Volt már áprilisban is! A Rétságot érintő címeket itt alább - elérhetőséggel - közzétesszük:
    IBUSZ  2647 Parassapuszta, Határátkelő  Telefon: 35/368-000; 20/599-6303 (Hegedűs Beatrix)
    MOL RT.  2651 Rétság, 2. sz. főút  Nyitvatartás: - 0-24 
    OMV Hungária   2651 Rétság, Pusztaszántói út 1. Nyitvatartás: - 0-24.
Tehát ha megfelelő tájékoztatásra fordítódna az illetékesek energiája, és annak tudatosítására, hogy igen, lehet a határon is kapni matricát, akkor a jogos felháborodást is csökkenteni lehetett volna. Tehát nem felel meg a valóságnak, hogy a határnál nem lehet matricát kapni! Az adatok az Autópálya ZRT honlapjáról bármikor megtekinthetőek voltak.
     Egy nagyon konstruktív önkormányzat akár saját költségén - ha ez a lakók érdeke - készíttethetett volna egy táblát a határra, amelyben kéri az autósokat, hogy ott, az IBUSZ irodában vegyék meg matricájukat! Vagy akár a MOL kút elé, hogy az OMV-nél, megfelelőbb parkolás mellett megvásárolhatják a bilétát.
     Ha ez sem megfelelő, én még egy néhány oszlopra kitett sárga szalagot is el tudok képzelni az útpadka árok melletti szélére, mert az egy kiadós eső után tényleg veszélyes lehet egy nagysúlyú járműnek. Belecsúszhat az árokba. Ha pedig ott a szalag, nem tud megállni...
     Van-e hasznunk a matricából?
     Azt is látni kell, hogy a matrica bevezetése éppen a mi érdekeinket szolgálja. Azzal, hogy eddig Balassagyarmat, vagy Salgótarján felől érkezve, más utakon megközelítve az M3-ast, vagy más pályákat akarták kikerülni. Most már ennek nincs jelentősége. Nem tudják megúszni Rétságon keresztül, tehát a megvásárolt matricával nyugodtan választhatják az aszódi, a 21-es és a 22-es utat. Ez csökkentheti a rétsági forgalmat.


Legyen buszmegálló, vagy nem?
     A kamionok egyébként éppen ott állanak meg - egyre kevesebb számban - ahová a város északi részén lakók autóbusz megállót szeretnének, és ezt az ötletet a polgármester is szorgalmazta. (Meg néha szivességből meg is állnak.) Nos ha ott buszok állnának meg - úgy naponta 50 - az nem zavarná a Mező út forgalmát? Csak a kamionok? Ez a kétarcúság sem igen érthető. Az igaz, hogy a buszmegálló kiépítve kicsit szélesebb lehetne, de az is igaz, hogy az ötlet nem a helyiek szándéka miatt nem valósult meg, hanem az útfelügyelet hozzájárulását nem sikerült megszerezni. De azért az ügyet feladni sem lenne szabad! Mert pl. kicsit a városközpont felé (Takarék úttal szemben), az úttorkolat előtt lévő árok lefedésével lehet 1-2 busznak szabályos, útfelügyelet által elfogadható megállót kiépíteni.


Polgári engedetlenség


Meglepődve olvasom több helyen is Mezőfi Zoltán polgármester nyilatkozatát, mely szerint az áldatlan állapot megoldására akár polgári engedetlenségre is képes az Önkormányzat. Hogy is van ez? 
     A tényleges intézkedés helyett szidjuk a kormányt - hozzáteszem megérdemli - ugyanakkor úgy tűnik jó politikai propagandának használható - az akkorra már tulajdonképpen megoldódott - helyzetet még meglovagolni ilyen hangzatos szavakkal. 
     Aztán nem tudunk róla, hogy az önkormányzat tárgyalt volna napirendként a problémáról, megfogalmazott volna valamiféle javaslatot a felettes szerveknek. Erre pedig van felhatalmazása, még törvénymódosítást is kérhet. Írásban, megfelelő határozattal. No ilyen nem volt. Aztán mire is lenne a polgári engedetlensége az Önkormányzatnak? A képviselők nem fogadnak szót ezentúl a polgármesternek? Eddig se tették meg számtalan alkalommal. Vagy arra biztatnák az embereket, hogy legyenek engedetlenek a táblával, vagy az ott lévő kamionnal, és figyelmen kívül hagyva mindkettőt hajtsanak ki az útra? Én ilyenre nem biztatnék senkit. Akkor miben is állna az önkormányzat polgári engedetlensége? Valószínűleg csak üres politikai céloktól vezérelt pufogtatásokban.
     A méltatlankodás már csak azért is érthetetlen, mert amikor az útfelújítás idején közfelháborodással övezve maga a polgármester tette az ideiglenes buszmegállót egy sokkal beláthatatlanabb kanyarba, akkor nem méltatlankodott ily mértékben. Igaz, hogy a rengeteg észrevétel alapján, egy hét elteltével találtak kicsit jobb helyet.
     Az viszont nem tűnik elgendő és elfogadható megoldásnak, hogy a város hivatalos honlapján közzéterszik - amit mindenki tud aki akar - hogy a határnál is lehet matricát venni. Ez eddig is tény volt, viszont önmagában az egyhónapos "friss hír" sem a helyzeten nem változtat, sem a rétságiak gondjait nem oldja meg.  Vigasznak is sovány. A tényleges információk és a lehetséges forgalomszervezési teendők többet segítettek volna.

Gond azért ténylegesen van
     Nem a matrica kérdése a legfőbb probléma a rétságiaknak. Különösen, hogy úgy tűnik ez az ügy nyugvópontra kerül. Az viszont jogos téma, hogy a 2-es út forgalma sokszor ténylegesen az elviselhetetlenség határán mozog. (Matricával és annélkül egyaránt) Ez tény, de nem kell feltétlenül ölbe tett kézzel várni a mannát a kormánytól, mert megfelelő kezdeményezés nélkül az úgysem tesz semmit. Még kezdeményezésre is nehezen, de ha nincs is megfelelő lobbi felsorakoztatva, akkor nem várható előbbrelépés.
     Na jó, mit tehet Rétság? A semminél lényegesen többet! Például, ha a polgármestere eléri, hogy a korábbi testület által megkötött szerződés végrehajtásával a CBA létesítésével együtt elkészüljün a Börzsönyi-Jászteleki utak 2-es útra való csatlakozása, már megosztódna a kifelé vezető forgalom. 
     A helyieknek az is régi gond, hogy nincsenek belső elkerülő utak, igy aki csak a postára akar "elszaladni" az is kénytelen a főutat választani. Lenne ugyan pl. a Korányi utca folytatásában egy megtervezett autós átjáró, és még több is, csak ezekhez koncepciók, tervek, pályázatok, pénz és gondoskodás szükségesek. Hosszútávú gondoskodás, mert azért ne legyen senkinek illúziója. Ezeket néhány év alatt tényleg nem lehet megcsinálni. De fél évtizeden keresztül nem is foglalkozni vele, már hiba.
     Aztán ki tudja mi lenne a jobb a városnak? Ha elkészülne a régen beigért elkerülő út, vagy ha nem készülne el? Az bizonyos, hogy mentesítené a várost az igen megterhelő átmenő forgalmtól. Ezzel viszont - többek véleménye szerint - csökkenne a város központi szerepe, és a vállalkozások, kereskedők járnának rosszul. Mégis az lenne a fontos irány, hogy az út megépítésének ügyében lobbizni és mielőbbi megoldásokat sürgetni. Mert egyszerre - hogy másféle hasonlatot ne keressek - nem tud a macsak kint, s bent egeret fogni. Vagy van forgalom, és vásárlói kereslet, vagy csend, sétára is alkalmas főút, de elvész a kereskedelmi forgalom. Na ebben kellene bölcsen, de gyorsan dönteni, megfogalmazni a város céljait.


Petőfi utca a következő helyszín
     Nem egyedül a kamionok okoznak gondot. Vannak itt saját ügyeink is, amiben aztán ténylegesen lehetne és kellene is tenni. Mert az tény, hogy a 2-es út, és annak tartozékai nem a helyi önkormányzat és hivatal hatáskörében vannak. Ott csak intézkedést kérhetnek, aztán a kérés vagy meghallgattatik, vagy nem. Mert a közútkezelők elég szigorúan a szabályokhoz ragaszkodnak.
     De hát vannak olyan helyek a városban, amely az önkrományzat tulajdonában lévő utakon kiált megoldás után. Nézzük mindjárt a Petőfi utca torkolatát. Itt az a fő baj, hogy az úttorkolat szűk. Igazából sem befordulni, sem kifordulni nem könnyű, különösen, ha a főút forgalma mindezt megnehezíti.
     Aztán ha nagyon zárt a főúton a sor, ember legyen a talpán aki be tud kanyarodni. Még amikor a lámpa piros állásban megfogja a forgalmat, akkor sem könnyű feladat. Sok-sok sofőr úgy áll meg, hogy zárja a sort és az útbejáratot. Nem enged helyet a kanyarodni szándékozónak. Van azért jó példa is. Alábbi képeken 3 autó is elengedte "sorstársakat", illetve a lámpánál úgy állt meg, hogy az utcából ki és be lehessen fordulni, ha érkezik valaki. Sajnos ez nem általános.
Képek után folytatjuk!

     A fő probléma mégis abban van, ahogyan több helyi autós használja ezt az utat és a csomópontot. Annak ellenére hogy szűk, egyesek ki-be szállásra megállnak. Reggel, délben iskolába(ből) jövet menet, meg bárakármikor. Aztán persze pillanatok alatt ott van egy másik jármű, amely be vagy kifordulni akar. Nem tud, torlódást okozva vagy a Petőfi úton, vagy a főúton, s nem utolsó sorban balesetveszélyt.
Képek után folytatjuk!
     Ennél nagyobb probléma, hogy a kifelé kanyarodni szándékozók nem az út jobb széléhez "sorolnak" mint ahogyan az a KRESZ-ben írva van, hanem jó az út közepére. Akkor is ha jobbra akarnának fordulni. Lehet ennek kényelmi oka, mert ha szabályosan és szorosan jobbra állnának, "túl sarkos" lenne a jobbra fordulás és ezért a kedvezőbb fordulási ív kedvéért akadályozzák más járművek forgalmát.
Képek után folytatjuk!
     Addig nincs is baj, amíg egyedül van a placcon. Hanem ha szemből mégis befordulna valaki, nem tud hová érkezni. Ha elkezdi a bekanyarodást, de nem tudja befejezni, akkor akadályozza és veszélyezteti a 2-es út forgalmát, és a Petőfi utca forgalmát is. Nézzük csak a jobb oldali alsó képen érkező terepjárónak már nem maradt hely a fordulásra, csak a "kis parkoló" szórt kavicsán. Na mármost ha ott éppen autó áll - mint ahogyan gyakran áll - akkor kész patthelyzet. Senki sehová szinte percekig.
     Mi lenne a megoldás
     Itt még az is akadna. Olcsón egyszerűen! Bőven elegendő lenne 1 kiló aszfaltfesték, (Düfa kiváló termékeket árusít) és a besoroláshoz felfesteni a vonalakat. Ezt azért a legtöbb autós figyelembe veszi. Egy tábla sem ártana az iskolai oldal elé, hogy "megállni tilos". Kicsit költségesebb, de tartósan jó megoldást jelentene, ha a "kisparkoló" rovására 20-25 méteren megszélesítenék az úttorkolatot. (Mondjuk az a 400 ezer forint elég lenne rá, amit a Zrínyi utcai pályázaton nem kért az önkormányzat, vagy amit kellő indok nélkül kifizet évente közlekedési költségtérítés címén.) Parkoló sem szenvedne hiányt, mert az orvosi rendelőkhöz érkező autóknak fentebb még bőven van elegendő beálló.
      Ehhez persze ismét csak a tervszerűség, a gondoskodás, és a helyben lakók érdekeinek szolgálata lenne szükséges. No meg a törvények és jogszabályok betartása! Törvény van ugyanis arra, hogy az önkormányzatnak legalább 5 évenként felül kell vizsgálni a saját működtetésében lévő utak forgalmi rendjét, és a szükséges intézkedéseket meg kell tennie. Ilyen felülvizsgálat legalább 10 éve nem volt. Akkor is csupán sürgetésemre és immel-ámmal. De a rögzített hiányosságok sem lettek kijavítva. Minden maradt a régiben. Csak az autók száma nőtt, a közlekedés forgalma sűrűsödött és az emberek türelme fogyott egyre jobban.
     Ezek pedig olyan városvezetési kötelezettségek, amelyek alól nem lehet kibújni. Az öt évenként érdemi felülvizsgálatot ugyanúgy végre kell hajtani, mint ahogyan évente költségvetést kell készítenie egy városnak.
     Aztán megoldás lehetett volna valamikor, ha a gyalogátkelőt védő - és nagyon várt - közlekedési lámpa nem a jelenlegi helyére, hanem a csomópontba telepíttetik. Akkor megoldódott volna a kereszteződések forgalma, és a gyalogátkelés is. A rendelőkhöz is! Mert aki mondjuk a a Nyárfa utcából gyalog - de szabályosan - akar átkelni a főúton, mondjuk az orvosi rendelőhöz, kénytelen lenne lejönni egészen az iskoláig. Másutt biztonságos és szabályos átkelési lehetőség nincs!


Zrínyi utca kijárata
    Az előzőhöz hasonló helyzet, bár lényegesen szélesebb úttorkolat. Itt a fő problémát tehát nem ez okozza, bár egy "meszelő" és néhány kiló festék itt sem ártana a besorolást megkönnyítendő. Bár az igaz, hogy az igen jelentős számban közlekedő "nagytestű" járművek olyan íven kanyarodnak rá az utcára, hogy a kikanyarodáshoz beálló autós szabályosan fél a kocsijában.
Képek után folytatjuk!

     Itt mégis az a legnagyobb baj, hogy az autóbuszöbölbe beálló autóbuszoktól nincs megfelelő kilátás az útra. Arról aztán már nem is beszélve, ha a jobb helykihasználás miatt az első busz egészen előre jön, vagy éppen beáll még ezek elé is a kukásautó. Akkor aztán végképp nem lehet kilátni a kereszteződésből. Ha kitolja az orrát a kuplungon tornászó vezető az útra, legrosszabb esetben akadályozza a forgalmat, vagy veszélynek teszi ki magát. Azt pedig már szinte említeni sem szabad - ez ugyanis nem szabálytalanság, csak tény - hogy a sűrű forgalomban olykor 5-6 percnyi várakozásra is kényszerül a kifelé törekvő.
     Megoldás alig van. Vagy mégis? Több is, ami hosszútávon megoldást jelenthet! 
     Sajnos a jelenlegi városvezetés egyben sem gondolkodik. Az egyik a buszpályaudvar kialakítása, és a buszforgalom átterelése. Van erre hely a rendezési tervben, és van példa rá - Szécsényben, Balassagyarmaton, és másutt is - hogy szervezőmunkával az önkrományzat által biztosított területtel mint önrésszel lehet pénz nélkül is közel milliárdos beruházást szervezni buszpályaudvar ügyében. A felsorolt városkban ugyanis ez történt. Városi források nélkül az önerőt a Volán vállalattal való együttműködés, és területbiztosítás fedezte. Tehát csak a tervezés, a gondoskodás és a szervezőmunka hiányzik! A koncepció arra, hogy a város javára történjenek a dolgok.
     De amit már korábban felvetettem, ez a kerszeteződés megérdemelne egy lámpás csomópontot. Tudom nem olcsó, és nem is egyszerű, bár akkor még zebrát is kaphatna a városközpont. A parkolónak sem kellene két ki-bejárat, mert a lámpával mindezek a dolgok kezelhetők lennének. Pénzbe kerül, ez igaz! De ha szándék sincs és elképzelés sem, szervező munka sem, akkor nem lehet ilyen célokhoz pénzforrásokat szerezni, partnereket találni. Pedig lehet, hogy csak jól kellene érvelni, hiszen ezen berendezések indokolt telepítése az út fenntartójának (Közútkezelő) is feladata. Vele együttműködve kellene és lehetne lépni.

Nem jobb a helyzet szemben, a Nagyparkoló kijáratánál sem.
     Itt igen gyakran előfordul, hogy a beállni kényszerűlő 4. autóbusz már csak az alábbi képen látható módon - a farát kint hagyva - tud megállni utasokat fel és leszállítani.
Képek után folytatjuk!

Nézzük csak meg a képen látható fehér kocsit. A fotók időrendben vannak. Ki akart kanyarodni jobbra - balra még nehezebb lett volna -, de nem látta a busz mögött érkező forgalmat. Majd a Pest felé iparkodó járművek láttára kénytelen volt visszatolatni, és ott várakozni, amig a busz el nem ment. De a Gyarmat irányából továbbhaladni szándékozóknak sem volt könnyű dolguk. Ők ugyan látták a szembejövő forgalmat - köztük buszokat, kamionokat - csak éppen nem tudtak tőlük sehová sem továbbhaladni.
     Ezen a helyzeten is a fentebb felvázolt megoldások segítenének.

További anomáliák
     Sajnos a figyelmes fotós, de ugyanúgy a közlekedő gyalogos és autós bőven talál még rögzíteni valót, amellyel az a cél, hogy az illetékesek figyelmét felhívja a javíteni valókra. Mert készültek képek a Piactér tarthatatlan közlekedési helyzetéről, a Rendőrség előtti "gyalogjárda" használhatatlan állapotáról, a hiányzó, rossz helyre kihelyeztett, vagy minden logikát nélkülöző táblakihelyezésekről, és még számtalan kisebb-nagyobb közlekedési gondról. Nagyparkoló buszokkal, a polgármesteri hivatal melletti kijárat és sorolhatnánk. Arról már beszélni is feleslegesnek tűnik, hogy egyszer megfelelő gyalogátkelők legyenek kijelölve, és azt az autósok nemcsak nagy többsége, hanem teljessége tiszteletben is tartsa.
     Tehát folytatás lesz .... Mindezekről a cikk közeljövőben elkészülő folytatása fog szólni. De az olvasó hozzászólása, véleménye is fontos adalék. Ezért nemcsak lehetőséget kínálunk a saját tapasztalatok beírására, hanem kérjük is ezt.

www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-