Gyermek tánctalálkozó

Harmadik alkalommal rendezi meg a rétsági Szlovák Kisebbségi Önkormányzat a Gyermek tánctalálkozót. A rendezvény költségeit pályázati támogatásból, és a kisebbségi önkormányzat költségvetéséből biztosították.
     A zsúfolásig megtelt színházteremben igazán színpompás műsort láthatott a közönség. Közel 150 fellépő a tánc különféle irányzatait mutatta be, a néptánctól a modern táncig. A többség lakóhelye kultúrájából hozott bemutatót. Felléptek a Lajtorja Néptánc Iskola Balassagyarmati Tagozata, Erdőkürti iskolások, Kóspallagi iskolások, Rákoskeresztúri óvodások, Rákoskeresztúri iskolások, Lajtorja Néptánc Óvoda Rétsági Tagozata, Lajtorja Néptánc Iskola Rétsági Tagozata, Rák Orsi Tánciskola.
     Bár Rétságon, és a művelődési központ színpadán nem ritka a tánckultúra megjelenése, a közönség soraiban többen mégis úgy gondolták, itt különös produkciókban lesz részük. Annyi kamera és fényképezőgép igyekezett megörökíteni a deszkákon sorakozó táncoslábú fiatalokat, hogy ennyi egy miniszteelnöki sajtótájékoztatót sem rögzít.
     Összességében a táncosok egy kellemes fellépés sikerélményével, a találkozás örömével lettek gazdagabbak, a közönség pedig másfél órás remek műsoron vehetett részt. A rendezvény műsorvezetője - a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat elnöke - Salgai Szilvia zárszavában elmondta, hogy a szlovák önkormányzat jövőre is tervezi megrendezni a találkozót. Képeink a rendezvényen készültek.
GiK   
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-