Ságok Találkozója - Rétsági rétes nap
-
Az utóbbi évek mozgalma, hogy szinte minden település megrendezi nyári fesztiválját, egy-két napos komlex műsorral, szórakozási lehetőségekkel és a helyi jellegzetességekkel kiegészítve. Rétságon egy esztendeje volt arra akarat, hogy városunk sem maradjon le a szomszédos településektől és a művelődési központ megkapta a szükséges anyagi feltételeket a szervezéshez. Mindenütt találnak valami specialitást, vagy közös gondolatot, ami a rendezvényeket összefogja. Rétságon kettő is akadt. Az egyik, hogy az esemény a "ság" nevet magukban foglaló települések találkozójaként kerül megrendezésre, a másik, hogy a nap a rétes készítés, kóstolás jegyében zajlik.
      Aki kora délelőtt, vagy inkább reggel szétnézett a Nagyparkoló körül, láthatta, hogy szorgos kezek munkálkodnak az előkészítésen. És színpad, a sátrak, rövidesen álltak, és kb 10 óra magasságában a kézművesek, konyhák, különlegességeket kínáló standok várták az érdeklődőket. Aki érkeztek is, igaz délelőtt még nem telt meg a parkoló a nézőktől, de délutánra már alig lehett megmozdulni.
      Délelőtt a Katolikus Templomban kezdődött a programok sora, ahol "Ima és áldás címmel" indították útjára a programsorozatot. Köszöntőt mondott Mezőfi Zoltán polgármester, majd üdvözlő beszédek illetve áldás hangzott el a társegyházak kéviselői részéről. A katolikus egyház nevében Kapás Attila, Karancsságról érkezett plábános szólt az egybegyűltekhez és Tóth Ferenc szavai zárták az üdvüzléseket. Mindez tulajdonképpen kerete volt a Jubilate Deo - a karancssági egyházi kórus - fellépésének, akik Durnyik József karnagy vezetésével többször is énekkel tették ünnepélyesebbé az alkalmat.
      Miközben a sátrak környékén már beindult az élet, készültek a rétesek és egyéb csemegék, megnyílt a büfé, portékájukat árulták az árusok, kézművesek, a bográcsban rotyogott a mangalica pörkölt, tehát mindezek közepette a délutáni program a művelődési központ kiállítótermében vette kezdetét. Ezévi díszvedég község, Karancság mutatta be viseleteit, hagyományait egy kiállítás keretében, amelyet  Tóth Tihamér, Karancsság polgármestere nyitott meg.
      Közben a téren egyre jobban gyülekezett a közösség. Végigjárták a "Rétesforrás" helyeket, és a település vendéglátóegységeiben és a rendezvény heszínén is vagy tíz helyen kínált csemegét megkóstolták, összehasonlíthatták melyik ízlik jobban. Aki pedig nem tudta hogyan is készül ez a különös türelmet és szakértelmet igénylő sütemény az egyik sárorban végigkisérhette a tészta útját a nyújtástól a töltésen át a sötőig.
      A színpadi programokat Caramel fellépése nyitotta. Mezőfi Zoltán polgármester rövid köszöntője után tartottak a bemutatkózások, fellépések egészen fél nyolcig.  Minden fellépőt fel sem tudnánk sorollni, kihagyni pedig illetlenség lenne, de az előzetes programban meghirdetett együttesek sorra léptek a színpadra, és igen nagy sikert arattak. Kettőt emelnénk ki a vendég és a házigazda szepének okán. Karancságot a Rajkó Zenekar Talentum  Zeneiskolájának növendékei  képviselték. Rétságot a Kereplő tánegyüttes, és a Táncos lábú szülők, no meg a nyugdíjas klub táncosai. Azt mondani sem kell, hogy fellépéseiket mindig nagy figyelem kiséri és siker övezi. Miként a többi műsorszámot is, amelyek ez esetben a népi kultúra köréből merítettek.
      Két külön is megemlítendő kiegészítő program is volt a sok önálló lehetőség mellett. Egyik az Rétsági Árpád Egylet íjászbemutatója.
      A másik amit érdemes megemlíteni, hiszen minden fesztiválon képviseltetik magukat, a bánki székhelyű BVKF Nonprofot Kft. pavilonja és programjai. Az érdeklődőket tájékoztatták, és egy kédőívet kitöltőket meg is ajándékozták. Ezennel is megrendezték kerékpáros ügyességi vetélkedőjüket, amelynek nyertesei díjazásban részesültek. A nap folyamán több alkalommal rövid prezentációban hangzottak el a fentartható életmóddal kapcsolatos gondolatok, és a résztvevőket itt is vendégül látták egy finom ételre. Érdemes megismerni programjukat, amelyet részletesen honlapjukon lehet megtalálni.
      A műsorok után a színpadon még láttunk egy érdekes sportbemutatót, hogy minél többen kedvet kapjanak a TRX nevet viselő edzősporthoz. (Külön cikkben adtunk tájékoztatást korábban érdemes visszakeresni.) Dabasi Attila tréner vezetésével egy élményszerű bemutatót láthattunk a sportág lényegéről.
      Az est fénypontja kétség kívül a Kormorán együttes hangversenye volt. Lehetett tudni, hogy nem mindennapi produkcióban lesz része a közönségnek, már csak abból is, hogy reggel óta tartott a  színpadépítés és a technika felszerelése ami az est megfelelő megtartásához elengedhetetlen. És a közönség nem is csalódott. Egész nap 1000 kürüli látogató mozgott a különféle helyszínek közelében, de estére szinte megtelt a parkoló. Elég pontos becslések szerint mintegy 2000 fő kereste fel a fesztivált a kiváló könnyűzenei együttes koncertjére. A közönség nem is csalódott. Aki a nemzeti gondolatok impulzív megjelenését, dalba foglalását várta, találkozhatott kedvenc és ismert számokkal. Akik csak a kiváló zenét, az igényes és hibátlan előadást akarták látni, hallani, ők ugyanúgy élményekkel gazdagodva térhettek haza.
      Persze ezzel nem ért véget az eseménysorozat, hiszen kisebb színpadon időközben fekészült a Moonlight Duó az utcabálhoz. Műsorukat és a táncos lábak ritmikus mozgását csak a 10.30-kor induló tüzijáték állította meg, és a szemek figyelmét az égre szegezte. A fényes-díszes rakéták után pedig folytatódott a zene és a tánc, ki meddig bírta.
      Sok-sok részletről lehetne és talán kellene is beszélni, de egy ilyen tudósítás korlátai nem engedik meg a bőbeszédűséget. Helyette tudósítsanak a képek. Azért egy vitathatatlan megállapítás ide tartozik. A művelődési központ számtalan segítő és közreműködő, támogatók anyagi segítségének felhasználásával egy kiváló napot szervezett. Tény, hogy kevesebb eseményre került sor mint előző évben, mert akkor az volt az ember érzése, hogy a délelőtti prograsor szétesett, hiszen ply bő volt a kíválat hogy mindre el sem meghetett az érdeklődő. Most jobban átgondolt, jól felépített programban minden mozzanat a helyén volt. Minden részletnél jelen lehetett aki akart. Tulajdonképpen a terveknek megfelelően zajlottak az események, szinte percre pontosan. Úgy gondoljuk elismerés illeti ezért a szervezőt, és minden közreműködőt aki tett azért, hogy ez a nap ilyen remekül sikerüljön.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-