Ásványokról iskolásoknak
-
Már több éves együttműködés eredménye, hogy a rétsági iskolában az Esztergomi Vármúzeum munkatársai tartanak rendhagyó órákat. Idén is így van. A főépület emeletén a földrajz terem ad három napon keresztül helyet a programnak.
     A hét első felében, beosztás szerint szinte minden iskolai csoport részt tud venni egy-egy ilyen rendkívüli órán. Már az érkezés pillanatai lekötik a figyelmet. Kis kiállításon mutatnak be olyan ásványkülönlegességeket, amelyekről aztán az előadás során el lehet mondani mikor, és milyen körülmények között keletkeztek. Volt például egy kő, amely 350 millió éves, és egy valamikori élőlény megkövesedett testét rejti. (Utolsó képünk, majdnem eredeti nagyságban.) Sok más látványos darabot lehetett megtekinteni az asztalon. De nem csak nézni hanem vásárolni is volt mód. Szines kövekből apróbb, nagyobb darabkák eleve becsomagálva várták vevőiket, illetve feldolgozva ajándéktárgyak formájában lehetett vásárolni. Akár emléknek egy-egy "kavics" már 100 forintért is megvehető volt, de néhány száz forintos áron karkötőket, nyakláncokat, medálokat, vagy ajándéktárgynak megmunkált ásványokat is lehetett hazavinni. Évek óta tudják a szervezők, hogy ilyen méltányos áron nagy népszerűségnek örvendenek a "vásárfiaként" hazavihető darabok, és tudjuk, hogy a gyerekek nagy becsben is tartják ezeket az emlékeket.
     Sokaknak első találkozása az ilyen bemutató az ásványok titokzatos világával. (Bár a földrajzterem tárlóiban is található néhány kiállított darab.) Akinek pedig az előadás felkelti érdeklődését, könnyen lehet hogy hobbijával, vagy akár hivatásává válik az ásványok tanulmányozása, a geológia, vagy csak a földtudományok. De ha csupán sikerül érdeklődést felkelteni, és a természeti értékek iránti tiszteletet kialakítani, már megérte az évente ismétlődő programsorozat.
     A múzeum munkatársa tartott előadást, amelyben a földtörténeti korokról, az egyes kövekről leolvasható "üzenetekről" is beszélt és sok érdekes részlettel villantotta fel e különös hallgatag világ érdekességeit. Szó volt a környékünk hegyeiről és az azokban létező feltalálható, vagy a mélyben rejtőzködő ásványokról is.
     Habár a program az iskolásoknak szerveződött, ha valaki meg akarja tekinteni a bemutatót, szerdán még megteheti. A szünetekben felkeresve a rendezvény helyét vásárolhat is a kínálatból. Mert hát az eseménysor három napon át tart, hétfőtől szerdáig. Aki esetleg lemaradna, egy közelmúltban látott színházi előadás címével biztathatjuk: "Jövőre veled ugyanitt"! Mert minden valószínűség szerint a lassan egy évtizedes együttműködés alapján 2011-ben is ellátogatnak az Esztergomi Vármúzeum szakemberei városunkba. Aki pedig nem tudná megvárni, vagy éppen Esztergomban szeretne egy témábavágó programot, érdemes felkeresnie a Vármúzeum felújított épületegyüttesét (mindjárt a Bazilika mellett) mert az ottani ásványtár kiállítása is látogatható.
     Képeink részben a vásári hangulatot, részben az előadást örökítették meg, de néhány különös követ is sikerült úgy lencsevégre kapni, hogy a háromdimenziós valóságától elszakítva síkban is mutat valamit magából.
GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-