Ásványokról az általános iskolában
-
Az esztergomi Vármúzeummal fennálló több éves jó kapcsolatnak köszönhetően a rétsági diákok minden évben - így tavasz táján - székértő segítségével ismerkedhetnek az ásványok különleges világával.
     Három napon keresztül az órerendbe illesztetten tartott foglalkozásokat Bihari Beatrix a Vármúzeum munkatársa. No persze ahogy az már több esztendeje is előfordult nem elsősorban a szóbeli előadásos forma ragadta meg a tanulókat. Már a szünetekben, de az óra alatt is megtekinthető volt az a rögtönzött kiállítás, amelyen a leggyakoribb ásványokból helyeztek el kézbevehető, megfogható, megtapasztalható darabokat. Megfigyelgető volt a felületük, tömegük, átlátszóságuk, vagy éppen kristályos csillogásuk.
     Sőt aki kedvet kapott a gyűjtéshez, vagy csak szüleinek, ismerőseinek szeretett volna valami egyedi emlékkel szolgálni a különleges alkalomról, az megtehette. A múzeum munkatársa - mint minden évben most is - elfogadható áron kínált ásványdarabokkal, csiszolt apróbb, nagyobb tárgyakkal, ékszerekkel érkezett, amelyeket megvásárolhattak a diákok. Volt is keletje a különféle "köveknek", apró ékszereknek, de a kőzet és ásványdarabkáknak is akadt vevője bőven. Mindez nem csak szép emlék, hanem a gyermekekben gyakorta indít el érdeklődést, sőt olykor szenvedélyt a közetek, ásványok világa, rajta keresztül a földtörténet, a földrajz iránt.
     Az előadásban elsőként a vulkanikus működés, a különféle kőzetek alakulása, keletkezése, felszínre kerülése volt a téma, majd szó esett a föld különféle kincseinek sajátosságairól, a felhasználási lehetőségeiről.
     Néhány képünk egyik délelőtti tanórai foglalkozáson, illetve az azt megelőző szünetben készült. Három nap alatt összesen 12 alkalommal volt mód az érdekes előadást meghallgatni és a kis kiállítást megtekinteni. A többéves kapcsolatnak köszönhetően valószínűleg 2010-ben is számíthatnak az azóta már gyűjtővé vált tanulók hasonló programra, és azok is akiknek az érdeklődését még csak részben sikerült felkelteni. Mindenképpen példa értékű, hogy az egyes targyak oktatásához hogyan lehet kapcsolni ilyen és ehhez hasonló programokat.
GiK 

 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-