HANGADÓ
2006. MÁJUS 

125 éves a Vöröskereszt

Néhány napja fotódokumentációs kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők a Városi Művelődési Központ és Könyvtár aulájában. A tablókon, képeken sorakozó dokumentumok a 125 éves Vöröskereszt történetéből és tevékenységük legfontosabb eseményeiből elevenít fel emlékeket. 
     Április 26-án, szerdán meghitt hangulatú ünnepség keretében köszöntötték a látogatók a vöröskeresztes aktívákat, ők pedig az munkájukban redszeresen résztvevő támogatásokban soha nem fukarkodó embereket. Afféle kiállítás-megnyitónak is nevezhetnénk az eseményt, ha a tárlat nem nyílt volna meg közel egy hete. 
     Elsőként a Pro Urbe díjas helyi vöröskeresztes aktivistákból alakult kórus énekelt az összefogás erejéről, Dobai Szabolcs kíséretével. Majd Juhászné Kincses Helén, a Vöröskereszt Megyei Szervezetének titkára szólt a szervezet küldetéséről, a karitatív munka jelentőségéről, és ezúton is megköszönte minden egykori és leendő támogatónak azt, hogy számtalan helyen ahol baj van - árvíz, szegénység, természeti tragédia, járvány, betegség, stb - segítséget tudott nyújtani az egyik legnagyobb magyarországi jószolgálati szervezet. 
     A kiállítás nem kizárólag a rétsági bemutatóra állt össze, hanem az évforduló kapcsán több helyen is felállítják, hogy minél több településen emlékezzenek a 125. évfordulóra. S hogy emléke legyen, merre járt a bemutató, szép hagyományt teremtettek. A szervezet vándorzászlajára minden ünnepségen szalagot helyeznek el a helyiek. Ily módon emlékeztek Rétságon is város polgármestere, a helyi aktivisták, és az iskolások. 

www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-