Kiállítás a 125 éves Vöröskeresztről

Néhány napja fotodukumentációs kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők a Városi Művelődési Központ és Könyvtár aulájában. A tablókon, képeken sorakozó dokumentumok a 125 éves Vöröskereszt történetéből és tevékenységük legfontosabb eseményeiből elevenít fel emlékeket. Április 26-án, szerdán meghitt hangulatú ünnepség keretében köszöntötték a látogatók a vöröskeresztes aktívákat, ők pedig az munkájukban redszeresen résztvevő támogatásokban soha nem fukarkodó embereket. Afféle kiállításmegnyitónak is nevezhetnénk az eseményt, ha a tárlat nem nyílt volna meg közel egy hete.
     Elsőként a Pro Urbe díjas helyi vöröskeresztes aktivistákból alakult kórus énekelt az összefogás erejéről, Dobai Szabolcs kiséretével. Majd Juhászné Kincses Helén, a Vöröskereszt Megyei Szervezetének titkára szólt a szervezet küldetéséről, a karitatív munka jelentőségéről, és ezúton is megköszönte minden egykori és leendő támogatónak azt, hogy számtalan helyen ahol baj van - árvíz, szegénység, természeti tragédia, járvány, betegség, stb - segítséget tudott nyújtani az egyik legnagyobb magyarországi jószolgálati szervezet.
     A kiállítás nem kizárólag a rétsági bemutatóra állt össze, hanem az évforduló kapcsán több helyen is felállítják, hogy minnél több településen emlékezzenek a 125. évfordulóra. S hogy emléke legyen, merre járt a bemutató, szép hagyományt teremtettek. A szervezet vándorzászlajára minden ünnepségen szalagot helyeznek el a helyiek. Ilymódon emlékeztek Rétságon is város polgármestere, a helyi aktivisták, és az iskolások. A kiállítás még 1 hétig megtekinthető a művelődési központ aulájában.
     Képriportunk az ünnepség pillanatait eleveníti fel.

GiK
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-