A medve nem játék

2021.07.01.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

A művelődési központ bejáratánál embernyi tábla tudósít arról, hogy ismét egy Déryné program keretében megvalósuló eseményre kerül sor. Már nem először, és nem is utoljára. Az intézmény jól pályázott ezekre a lehetőségekre, így a látogatók is díjmentesen juthattak színházi élményhez. Legutóbb a János vitéz került színre. Augusztusban is lesz nagytermi produkció. 31-én Szájon lőtt tigris címmel egy Rejtő estre gördül fel a függöny. 
     A közelmúltban volt egy előadás a Börzsöny állatvilágáról, amiben megtudtuk, hogy errefelé is előfordul medve. Már többször látták. Jó lesz hát vigyázni! De most a színpadon nem ez a konkrét medve volt a téma, hanem úgy általában a medvék. Mert hogy az ismert székely mondás szerint "a sör nem ital, az asszony nem ember, a medve pedig nem játék". Hát ezt a gondolatot sokféleképpen lehet ragozni, de az biztos, hogy népünk ajkán sok-sok jól hangzó bölcselet megfogalmazódik, még ha annak valóságtartalma nem is minden részében fogadható el. Különösen így van ez a székely nép esetében. Én mindig azt gondoltam, hogy a magyar humor - legalább is mennyiségben - verhetetlen és tartalomban is bőven felette áll minden angol nevettetésre szánt mondókának. Több könyvet tele lehetne vele írni. Azt is tudtam, hogy ebből a magyar nyelvi kincsből jó néhány szellemes mondás székelyek ajkán született. De hogy ennyi, és ilyen találó, hát azt nem gondoltam volna.
     Az est tulajdonképpen sziporkázóbbnál sziporkázóbb székely humorra és népi történetekre épült, egymásba fűzve, olykor dallal, tánccal kiegészítve, egyes tájegységek viseletét is felmutatva. Már az előadás elején lenyűgözött a műsorközlő ízes tájszólása, ami persze később is része volt a történéseknek. A közönség értette és szerette ezt a fajta tréfát, és minden poént tapssal honorált. A két részes előadás végén ugyancsak vastaps köszönte meg a fellépőknek, a Turay Ida Színház társulatának ezt a valóban szórakoztató, és roppant tanulságos programot.
     Pár jellemző képpel tudósítunk az estről. Itt is megemlítjük, hogy az esemény fő támogatója a Déryné program és azt is, hogy a szervezők egy hasonlóan ígéretes estre várják az érdeklődőket augusztus 31-én. 

GiK -  
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-