Bábjáték és muzsika a ligetben

2020.08.07.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

Ilyenkor nyáron különösen kellemes a gyermekliget árnyas fái alatt, a különböző korosztályok számára megtalálható játékeszközök között tölteni a vakációt. A mai délutánon is így volt. Sőt egy rendezvény is meghirdetésre került, Keresztes Nagy Árpád bábszínész előadása, "Krisztus Urunk és a furulya" címmel.
     Nem olyan régen volt már egy bábos program a nagy juharfa alatt, úgy hogy a székekkel, szőnyegekkel kialakított nézőtér is árnyékban maradt. Most még többen látogattak el a programra, és a park többi ülőalkalmatossága is elfoglalásra került. A jó hangosításnak köszönhetően a zenei bemutató részek ott is élvezhetők voltak. Úgy látszik a közönség megkedvelte ezt a helyszínt, ahová az intézmény is szívesen szervez programokat.
    Keresztes Nagy Árpád kobzos énekmondó, színész, bábművész járt már városunkban. Önálló bábos előadással, és házastársával Fabók Mariannal közös produkcióban is. Akkor a művelődési központ aulája, illetve színházterme adott otthont a fellépéseknek. Többször a farsangi felvonulásban segített dudaszóval üldözni a rossz szellemeket.
     Kezdéskor Simon Katalin, a művelődési központ igazgatója mutatta be az est fellépőjét. Keresztes Nagy Árpád Zsámbékról érkezett. Sok hangszert hozott magával, és a műsor jelentős részét a népmesei elemeket feldolgozó módon ezen hangszerek bemutatása tette ki. Hallottunk furulyát, kicsit, nagyobbat, és egy egész emberest, amelyet tőlünk északabbra fujara-nak neveznek. Megszólalt a koboz, kettő is. Egy "rendes" és egy mélyebb hangú. De dorombolás titkait is bemutatta a művész, ugyancsak két hangszerrel, amely piciny rezgőnyelvének hangját a szájüreg erősíti hallhatóra. Hallottunk ütőgardont is, sőt - mint az előadásban többször is - bekapcsolódó gyermekekkel közös produkcióban. A legérdekesebb talán a "kecskeduda" bemutatása volt, bár ezen a környéken ismert és kedvelt néhai népművészünk, Pál Pista bácsi munkásságán keresztül már sokan hallottak ilyen dudaszót, de a szétszedve, a részegységeket bemutatva még nem.
     Nem maradhatott el a bábjáték sem. A művész egy mini színpadon adta elő a rövid "bábdarabot", ennek ellenére minden mozdulat követhető volt távolról is.
     A műsor végéhez közeledve a gyermekeket táncra hívta, majd ebből egy hosszabb menet is kialakult egyre több gyermeket bevonva. No persze meg kell jegyezni, hogy felnőttek is voltak a közönség soraiban. Részben mint a kicsiket kísérő szülők, de olyanok is akiket a saját érdeklődése hozott el az előadásra.
     Alábbi képek felidézik a park hangulatát, de leginkább az előadás érdekesebb pillanatait. Amennyiben az időjárás megengedi még biztosan lesz ebben a környezetben koraeseti, délutáni szórakoztató esemény. Ha idén nem akkor jövőre. 

     GiK - 
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-