Kereplős téltemetés

2020.02.23.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

Évtizede már, hogy a Kereplő Néptánc Egyesület színpompás felvonulással és gálaműsorral szervezi meg télbúcsúztató programját. Amint a tapasztalat mutatja, a zimankós idő már a plakát láttán is eléggé elrettent. Kellemes időjárás fogadta a felvonlókat.
    Egyre nagyobb tömeg gyülekezett a MOL kúttal szembeni - szokásos - területen. Sokan álarcokkal, maszkokkal érkeztek, de voltak komplett jelmezt magukra öltők is. Majd összeállt a felvonuló menet, és a Folt zenekar hangos kiséretével elindultak, a szokásos felvonulási útvonalon. A feltűnést csak növelte a két gólyalábas "nagy ember". A menetet a Rendőrség és a Polgárőrség biztosította, és figyelő szemek követték az útvonal mellett és az ablakokból. 
    Beérkezve a Nagyparkoló térre, ahol egy nagy kört formálva indult a táncos játék. Itt is a salgótarjáni zenészek adták a ritmust. Kisvártatva lángra lobban a rossz szellemet jelképező kisze. Lelke rajta, hogy ne hozza vissza a telet, az el van ezennel temetve. A körtánc egészen az elhamvadásig folytatódott. A művelődési központ mellett a menetben megfáradtakat - és az érdeklődőket - zsíroskenyér és meleg tea várta.
     A közönség és a táncosok bevonulván a színházterembe, ki-ki elfoglalta helyét. A "nyitányt" a Folt zenekar szolgáltatta, majd énekes dalos gálaműsorban sorra léptek fel a Kereplő Néptánc Egyesület csoportjai. Voltak persze vendégfellépők is. Budapestről Felfőldi Máté és barátai mutattak be igen lendületes párostáncokat. (Megjegyzendő, hogy ők voltak a gólyalábakon a téren is.) Óvodásokkal is bővült a program. Simon Katalin a színpadra szólította a legkisebbeket, akik jelmezt viseltek. Voltak ám bőséggel, nem csak Rétságról. A bemutatkozások után egy kört formálva ők is eltáncolták a farsangi játékukat. A gála igazán teljes és színvonalas programot nyújtott, úgy, hogy azért idő is maradjon a továbbiakra. Aki esetleg hiányolta volna Zúgófa és a Csillagvirág együtteseket, számukra elmondjuk, hogy nem voltak ám ők sem tétlenek. Nem csak a felvonulásból vették ki a részüket, hanem az előkészítés és a lebonyolítás munkálataiból vállaltak feladatot.
     Az aulában terített asztal várta a fellépőket és a vendégeket. Üdítő, zsíros kenyér, sütemények mellett nem maradhatott el a farsangi fánk sem. Miközben a zenekar elfoglalta helyét, egy másik lehetőség is feltűnt az előtérben. A Magyar Női Unió fodrásza, kozmetikusa segített megváltozni a jelentkezőknek, mindamellett, hogy a fellépők hajfonatai is az ő munkájukat dícséri. A legjobb maszkok is versenyeztek, Mátyus Adél lett az első.
     Kezdetét vette a táncház, ahol egyre nagyobb kört alkotva kapcsolódtak be kicsik, nagyok, táncosok és hozzátartozók.
     Alábbi képekkel mutatjuk meg népi hagyományokat felelevenítő esemény mozzanatait.

GiK  - 
 -
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-