HONLAPMUSTRA

Amikor ezeket a sorokat olvassák, a TÖOSZ Ego-díja az arra érdemesítetteknek már átadatott. Az értékelés azonban korábban készült, s annak eredményét ismerve szörföztem a honlapok között hosszú órákon át. Őszintén szólva abban bíztam, hogy ezt az írást az önkormányzati honlapokon lelt megfelelő (nagy felbontású), legalább kéthasábos fotókkal illusztrálhatom, ilyet azonban nem igen találtam. Mégsem csalódtam nagyot, illetve a felfedezés élménye – amit az alábbiakban szeretnék megosztani az olvasóval – kárpótolt valamelyest. Emellett az értékelés és a szörfözés néhány következtetésre is alkalmat adott. 

Legelőbb az értékelésről. Ez úgy készült, hogy a TÁRKI erre szakosodott munkatársai meghatározott szempontok alapján pontozták az egyes önkormányzati honlapokat. A lehetséges száz pontot ugyan még a legjobbnak értékelt miskolci se kaphatta meg, s a legtöbb pontozott honlapnak számos hibája van, mégis állítható, hogy az összkép jobb, sokkal jobb, mint amilyen egy esztendővel korábban volt. Ami arra utal, hogy egyre több önkormányzat ismeri fel az interneten való jelenlét jelentőségét.
A pontszámokon alapuló sorrend emellett azt bizonyítja, hogy a honlapok fejlesztése már a kisebb, kevésbé tehetős, mondhatni, a szegényebb önkormányzatok számára is fontos, noha a trend (hogy tudniillik a nagyvárosi honlapok általában karbantartottabbak, frissebbek, mint a kisebb településeké)
még nem változott. Nem véletlen, hogy a legjobb száz honlap között igen kevés a községek önkormányzataié.

A legjobb száz honlap

Az önkormányzati honlapok alábbi listája a legjobb száznak értékeltek sorrendjét tartalmazza. A település nevét követő, zárójelben lévő szám az adott önkormányzat 2004-es helyezését tükrözi. 1. Miskolc (65), 2. Székesfehérvár (8), 3. Budapest (6), 4. Sopron (5), 5. Százhalombatta (7), 6. Pécs (13), 7. Szentendre (28), 8. Zalaegerszeg (-), 9. Szombathely (20), 10. Gyula (49), 11. Békéscsaba (-), 12. Veszprém (66), 13. Kaposvár (67), 14. Göd (48), 15. Debrecen (-), 16. Hajdúszoboszló (44), 17. Körmend (98), 18. Sárvár (-), 19. Hajdúböszörmény (33), 20. Vác (60), 21. Kecskemét (81), 22. Mezőkövesd (82), 23. Budapest XX. kerülete (-), 24. Kiskunfélegyháza (30), 25. Nagykanizsa (-), 26. Dunaújváros (-), 27. Pilisvörösvár (62), 28. Győr (18), 29. Budapest II. kerülete (78), 30. Jászberény
(91), 31. Tiszaújváros (-), 32. Komárom (76), 33. Budapest XV. kerülete (-), 34. Szentlőrinc (-), 35. Aszód (64), 36. Budapest XIV. kerülete (14), 37. Nyíregyháza (1), 38. Budapest III. kerülete (14), 39. Budapest XVIII. kerülete (67), 40. Kiskunhalas (21), 41. Cegléd (-), 42. Pellérd (35), 43. Mór (25), 44. Tata (90), 45. Görcsöny (51), 46. Fonyód (15), 47. Kőszeg (24), 48. Tatabánya (-), 49. Mátészalka (-), 50. Ráckeve (-), 51. Orosháza (23), 52. Makó (37), 53. Gyöngyös (-), 54. Monor (-), 55. Hódmezővásárhely (-), 56. Újszász (-), 57. Budakeszi (29), 58. Vajszló (-), 59. Csorna (-), 60. Csongrád (77), 61. Szigethalom (-), 62. Tapolca (71), 63. Balatonalmádi (10), 64. Budapest XIII. kerülete (-), 65. Budapest XVI. kerülete (36), 66. Budapest I. kerülete (-), 67. Szigetszentmiklós (-), 68. Budaörs (-), 69. Salgótarján (-), 70. Bük (79), 71. Mórahalom (-), 72. Törökbálint (54), 73. Csepreg (-), 74. Kisbér (-), 75. Veresegyház (-), 76. Rétság (-), 77. Balatonfűzfő (-), 78. Budapest XVII. kerülete (56), 79. Budapest XI. kerülete (-), 80. Heves (-), 81. Fegyvernek (-), 82. Jászárokszállás (-), 83. Gyál (3), 84. Szolnok (40), 85. Fehérgyarmat (-), 86. Bicske (-), 87. Szentes (-), 88. Tótkomlós (-), 89. Tokaj (-), 90. Dunavarsány (-), 91. Csurgó (-), 92. Szentistván (-), 93. Szeghalom (-), 94. Dunaharaszti (-), 95. Telki (-), 96. Szada (-), 97. Celldömölk (-), 98. Sülysáp (52), 99. Varbó (-), 100. Mohács (41).

Az ötven pont felettiek

Az 1330 értékelt honlap egytől nyolcvanhétig kapott pontokat. Amelyik a száz adható pontból ötven pontnál többet nem kapott, annak gazdája nyilván legfeljebb felerészben élt ez új eszköz által kínált lehetőséggel. Az ilyen legfeljebb félig jó honlapok száma egy év leforgása alatt gyarapodott
ugyan, de még most sem éri el a százat. Egytől ötvenig összesen 1256 önkormányzati honlap kapott pontokat, ötvennél többet mindössze 84. 
     A legjobb nyolcvannégyek voltaképpen az egész országot „lefedik”. Ebből a szempontból a két legelmaradottabb régió a Dél-Dunántúl, valamint éppen a fődíjas honlapot adó Észak-Magyarország. Mindkét régióban 7-7 a közepesnél jobbnak értékelt települési honlapok száma, míg a régiók többségében, azaz Kelet-Dunántúlon, Nyugat-Dunántúlon, illetve Dél-Alföldön és Észak-Alföldön egyaránt 11-11. A közepesnél jobb honlapok gazdáinak harmada közép-magyarországi település önkormányzata: összesen 26. 
     Az ország fővárosának, noha a legjobb százak toplistáján „csak” harmadik, a kerületi honlapokkal együtt

Megjelent a ÖnKormányzat -  A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének folyóiratában  - 2006. februárban.
A lap innen letölthető pdf formátumban >>>

www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-