Felhívás - 1968 méltó emlékezetére
-
Immár 40 esztendeje, amikor 1968-at írtunk. Abban az évben rendeteg dolog történt a világban, igazi forradalmi hangulat volt Európa-szerte. Talán azt sem túlzás, hogy a világ több nemzetének, népének történelemfordító, de legalább történelemformáló év volt. 
    Bizony ekkor történt az is, hogy az akkori Csehszlovákiában beköszöntött a "prágai tavasz" és ősszel a Varsói Szerződés tagállamai "segítséget nyújtottak" a szocilaista rend megvédéséhez. Köztük persze Magyarország. Akkoriban minden katonai alakulat érintve volt valahogyan ezen eseményekben, közöttük a rétsági harckocsizók is. Ha nem is diadalmas katonasiker, de tény és történelmünk része. Mindezek ellenére - próbálván áttekinteni a témakört - úgy látszik, ma több szót ejtenek egy politikus bármilyen előszólásáról, mint amennyi történelmi emlékezést, tényanyagot lehet találni arról az időszakról. Indokolt hát kicsit visszanézni. Nem csak a hadtörténelemre, hanem a 60-as évek végére.
     Ezt a célt tűzte ki magának a művelődési központ, amelyhez támogatókat is talált, illetve továbbra is keres. A kiváló kezdeményezést a retsag.net csapata is szívből üdvözli, és ezért is nagy örömmel adunk helyt az alábbi fekhívásnak. és természetesen a létrejövő kiállításról, kiadványokról, eseményekről is részletesen beszámolunk.
GiK 


Tisztelt Rétsági Polgárok!

Idén emlékezünk arra az eseményre, amely minden akkori rétsági polgár emlékezetében nyomot hagyott. 1968. augusztus 20-án, hajnalban, a rétsági páncélos ezred katonái is részese voltak Csehszlovákia megszállásának, az ún. Prágai Tavasz leverésének. Ebből az alkalomból a Nógrád Megyei Levéltár, a Városi Művelődési Központ és Könyvtár és Rétság Város Önkormányzata arra vállalkozik, hogy egy kiállítás keretében bemutassa a korbeli Rétságot. Azt, amelynek belső részét teljesen, s a többit is nagyrészt már teljesen átépítették. Úgy érezzük, hogy az utolsó pillanatokban kezdeményezzük a gyűjtést. Ma még előkeríthetők a tárgyi, fotó és írásos emlékek, de ki tudja 10-15 év múlva marad-e bármi is, ami a régi Rétságra emlékeztetne bennünket!

Tisztelt Polgártársunk!

Az Ön segítségét kérjük ahhoz, hogy augusztus közepén egy kiállításon bemutathassuk a '60-as évek faluját, felidézhessük a korabeli életet, hangulatot! Kérjük, adományként vagy csak a kiállítás idejére kölcsönként adja oda nekünk azokat a tárgyakat, eszközöket, fényképeket, leveleket, iratokat, amelyek a '60-as években keletkeztek, vagy azokra az évekre emlékeztetnek bennünket.

Kérjük, hogy a felajánlott dolgokat a Polgármesteri Hivatal titkárságán vagy a Városi Művelődési Központ és Könyvtárban adják le!

Mi az, amire leginkább gondolunk?

Lényegében mindenre. Mert olykor a leglényegtelenebb tűnő dolgok idéznek vissza legélesebben egy kort: például egy buszjegy, számla, gyufásdoboz, öngyújtó stb. Várunk tehát mindent, ami alkalmas a hatvanas évek „megidézésére". Kérjük, hogy nagyobb tárgyakat (pl. tv-t, rádiót, mosógépet, járműveket, munkaeszközöket, stb.) kizárólag előzetes egyeztetés után hozzanak!

  • Fotók és mozgófilmek a családról, emberekről, a Rétságról, az ünnep- és hétköznapokról, a munkahelyekről, iskolákról, barátokról, utazásokról, táborokról, stb., stb., stb.
  • levelek (szerelmes, katona és minden más levél), iratok (személyes és családi dokumentumok, hivatalos iratok pl. a munkahelyről, az iskoláról, a párt-, az úttörő- vagy KISZmozgalomról, stb., stb., stb.).
  • A mindennapok olykor jelentéktelennek tűnő "papírjai": busz- és vonatjegyek, bérletek, belépők, számlák, fizetési jegyzékek, kiadási feljegyzések, receptkönyvek, iskolai füzetek, könyvek, őrsi naplók, stb., stb., stb.
  • a hatvanas-hetvenes évek jellegzetes használati tárgyai, amelyek a lakásban, a munka és szórakozóhelyeken vagy épp üdüléskor velünk voltak, bennünket szolgáltak. (játékok, háztartási gépek, bútorok, szőnyegek, presszó és kocsmai berendezések, rexasztal, zenegép, zenekarok felszerelési tárgyai, fotói, iratai, hangszalagok, stb., stb., stb.
  • a hivatalosság tárgyai (pl. községi, városi tanácsok, téeszek, üzemek, szocialista brigádok, boltok, vendéglátóhelyek, KISZ-klubok, pártirodák berendezési tárgyai, használati eszközei, iratai, fotói).
  • a korszak jellegzetes tárgyai, ill. azok csomagolása (pl. bambis üveg, boros-, tejes és sörösüveg, gyufás doboz, bélyeg, kártyanaptár, csokipapír, élelmiszerek, plakátok, bakelit lemezek, szalvéták, tisztálkodási eszközök, cigaretták, öngyújtók, stb., stb., stb.
  • a hatvanas évek és a hetvenes évek elejének ruhái (a fiatalok viselete: farmer és miniszoknya, cipők, munkásruha, ünneplő és hétköznapi ruházat falun és városon, egyenruhák).
  • sporteszközök, mezek, érmek, kupák, sportfotók, stb. - kulturális alkotások, és még sok minden más... 
Rétság, 2008. június 24.
Megköszönve segítségét, tisztelettel:
Mezőfi Zoltán 
polgármester 
Tyekvicska Árpád
levéltár-igazgató 
Végh József
Művelődési Központ és könyvtár igazgató
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-