Nevezetes személyiségek Jásztelekpusztáról
Ma már csak az találja meg az egykori település nyomait, ki pontosan tudja, hogy hol keresse. Aki aztán akár véletlenül, akár útmutatás alapján rátalál, megsejtheti, hogy hajdanán nevezetes emberek is lakhattak itt. Ezt sugallja a csodálatosan épen maradt földvár, vagy a település egykori temetője, mely omladozó sírjaival lassan enged a kérlelhetetlen idő pusztításának.
     A helytörténeti kutatások olykor meglepetéssel szolgálnak. Néha feltűnik egy név, melynek viselője méltó arra, hogy a jelenben élők is megismerjék életét, munkásságát. Ezek közül veszünk számba néhányat az alábbi írás során.

     Herdegen Ede orvosdoktor, nyugalmazott császári és királyi ezredorvos, Jásztelekpusztán  született 1819-ben. Meghalt 1889. febr. 23-án Budapesten 80 éves korában.
     Szakirodalmi érdeklődését a „Dissertatio inauguralis medico-practica de in foecunditate corporis feminen ob foecunditatem” címmel latin nyelven megjelent orvosi értekezés jelzi. A mű 1837-ban nyomtatásban is megjelent Vindobonae-ban. / Typ. Car. Ueberreuter./ A könyvet szerencsénkre felleltük az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményében, így annak címlapját e helyütt is bemutathatjuk.

     Az előbbinél sokkal több információnk van a jászteleki kötődésű Kuppis családról. Kuppis János, uradalmi felügyelő s igazgató volt Keglevich János gróf puszta-jászteleki, kis-tapolcsányi és aranyos-maróti (Barsm.) uradalmaiban az Olihó pusztán. Szívesen ragadott tollat, s gazdasági cikkeket írt a Magyar Gazdába (1841–42.) és a bécsi gazdasági társaság évkönyveibe. 
     Kuppis János fia, Gusztáv, megyei árvaszéki jegyző, 1817. június 4-én született Jásztelekpusztán, s jogi tanulmányainak bevégzése után a katonai pályára lépett és hadnagy volt 1848-ban, mikor a honvédek közé lépett mint főhadnagy; később őrnagy lett. A szabadságharc után munkatársa lett a Pesti Naplónak és a Pester Lloydnak; később pedig főmunkatársa volt a pozsonyi Westungarischer Grenzbotenak. 1876 után mint jegyző a pozsonymegyei árvaszéknél működött. Nyomtatásban megjelent munkája: „Biographie des Honvéd-Generals Moritz Perczel von Bonyhád. Nach dem Ungarischen des E. Vahot und auf Grundlage anderweitiger authentischer Daten erweitert” címet viseli. A Pesten, 1868-ban megjelent mű Perczel Mór generális életét mutatja be. /Életéről bővebben szóltunk a Rétság című könyvben./
     Kuppis Libor, (János testvére) Keglevich János gróf kasznárja volt a közeli Nagyorosziban. Fia, Kuppis Vilmos, gazdatiszt és megyei hivatalnok, Petőfi barátja, 1818. március 6-án született Nagyorosziban hat gymnasiumi osztályt végzett a kegyesrendieknél Nyitrán 1828–1836-ig; ekkor március 6. a kegyesrendiek közé lépett, de még azon év jún. 29. elhagyta a rendet és Esztergomban gyógyszerész-gyakornok lett; majd a gazdasági pályára lépett és Sopronban 1839. okt. 21-én, Petőfivel csaknem egy időben katonának állott be (a br. Gollner gyalog-ezredbe). Petőfivel szoros barátságot kötött és vonzalmával enyhítette ennek betegeskedése alatt érzett elhagyatottságát. Midőn Petőfi megvált a katonáskodástól, Kuppisnak adta emlékül Orlay által csontlemezre festett arcképét és hozzá írta két költeményét: K. ... Vilmos barátomhoz (1842) és Katona barátomhoz (1814). K. kiszolgálta a hat évet; azután Keglevich János grófnál írnok lett; később ugyanott a gazdaságnál nyert alkalmazást. 1846-ban Pestre ment, hol unokatestvére K. Leó, elvezette Petőfi lakására; ekkor K. Pesten maradt és Petőfi segélyezte. 1847-ben Weisz báróhoz ment kasznárnak Bars megyébe. 1848-ban honvéd lett. A szabadságharc után Bars megyénél szolgált Aranyos-Maróton; később megyei igazgató lett Komáromban és 1864. októberében halt meg. 
     Petőfivel levelezett és maga is írogatott a lapokba. A család nyilatkozata szerint kéziratai, Petőfinek arcképe s több levele, költeménye fiának Sándornak birtokába jutott; ennek hollétét azonban a rokonok nem tudják. 
     A Budapesti Hírlap 1889. évi augusztus 18-i számában bukkantunk az alábbi cikkre. Versényi György dr. írására, melyet érdekessége miatt teljes terjedelmében közreadunk.

Adat Petőfi életrajzához

     Ismeretes, hogy Petőfi az 1838-9-diki iskolai évre a selmecbányai evangélikus liceumba iratkozott be, mint „rhetor primi anni”, a mi a mai V. osztálynak felel meg. Tudjuk, hogy Aszódról mindenből „kitűnő” bizonyítvánnyal ment oda, ott azonban az első félév végén Bolemann István tanár tárgyaiból (költészettan, földrajz, fordítás latinból magyarra, latin stílusgyakorlatok) „ classis primae”-t (elégséges) kapott, a pánszláv Lichard Dániel a hittanból és római régiségekből „classis primae ex ultimus”-t (alig kielégítő) adott, a magyar történetből pedig szekundába ponálta. Ismeretes, hogy emiatt miként hagyta oda az iskolát s állott be Sopronban 1839. szeptember 6-án a Gollner-gyalogezredbe közkatonának. Tudjuk azt is, hogy 1841. február 28-ig volt katona, a mikor Römer ezredorvos közbenjárására kiszuperálták.
     El lehet képzelni, milyen élete lehetett a szabadságszerető ifjúnak a katonai zsarnokság alatt, miként érezte magát az ő érzékeny lelke a durva emberek közt, milyen hatással volt rá e vad, műveletlen kör. Közembernek lenni a katonaságnál ma is igen kellemetlen egy műveltebb fiúra nézve, hát még akkor, mikor az úgynevezett legénység a társadalom salakjából állott.
     Egy ember volt, a kit a katonaságnál barátságra méltatott s a kire aztán mindvégig szeretettel gondolt: Kuppis Vilmos. Emlékét a K….Vilmos barátomhoz és a Katona-barátomhoz című szép versek őrzik. Viszonyukra nézve mily jellemző sorok:

     Én tudom, mit érsz te nékem, jó barát!
     Jó, minőt az Isten többé soh’ sem ád;
     Te valál, ki vélem híven felezéd
     A nyomornak végső falatkenyerét.
     A közönséget minden apróság érdekli, a mi nagy költőjére vonatkozik. Kuppis Vilmossal való viszonyát pedig az életrajzírók is annyira fontosnak tartják, hogy mindannyian foglalkoznak vele, sőt tévesen mindannyian azt mondják, hogy Petőfi távozása után a két barát soha nem találkozott többé s a költő hírt sem hallott Kuppisról.
     Azt hiszem, e tévedést kiigazítva, kapcsolatosan nem lesz érdektelen Kuppis Vilmosról egyetmást elmondani.
     Jó családból való, művelt ifjú volt. Apja, a Keglevich János kasznára, anyja Steger-leány volt, a híres énekes nagynénje. Egyik anyai nagybátyja Vilmosnak orvos volt Ipolyságon, a másik gyógyszerészprovizor Budán az irgalmasoknál. Vilmos 1818. március 6-án született Nagy-Orosziban, Nógrád megyében. Több testvére volt. Nála idősebb: Luiza; Gábor, ki mint káplán halt meg; ifjabb testvérei: Károly, ki pár év előtt halt el, mint győrmegyei plébános; Antónia, József, ki mint honvéd Komárom ostrománál esett el.
     Vilmos gimnáziális tanulmányait Nyitrán végezte el a kegyesrendieknél. 1828-9-ben járt az I., 1833-4-ben a VI. osztályba. Elég jól tanult: az I. osztályban 92 tanuló közt 28-ik eminens, a II. osztályban 81 tanuló közt 26-ik eminens, a III.-ban 69 tanuló közt 4-dik elsőrendű, a IV.-ben 63 tanuló közt 26-ik eminens, az V.-ben 40 tanuló közt 22-ik eminens, a VI.-ban 50 tanuló közt 3-ik elsőrendű.
     Úgy látszik, ő is nyugtalan lelkű ifjú volt, ki soha sem tudta megtalálni a pályát, melyre szívéből szánhatta volna magát. 1836. március 6-án Privigyén a kegyesrendi növendékpapok közé lépett, de már ez évi június 29-én otthagyta a rendet, még osztályozva sem volt. Gyógyszerészgyakornok lett Esztergomban. De ez sem tetszett, önként katonának állott. De itt sem lehetett sokáig, bár valószínű, hogy a köteles hat évet kiszolgálta. Keglevich János személye mellé ment írnoknak, majd a gazdaságnál talált alkalmazást. Ezidőtt történt, a mint Kuppis Leó, jelenleg a körmöcbányai főreáliskola veterán tanára beszéli, kinek Kuppis Vilmos unokatestvére volt, hogy 1845 vagy 1846 tavaszán együtt látogatták meg Pesten a hatvani-utcában lakó Petőfit. Kuppis Leó akkor vasúti mérnök volt. A mint a szobába léptek, Petőfi és Kuppis Vilmos mindjárt megismerték egymást, összeölelkeztek, összecsókolóztak s Petőfi nyomban említette, hogy írt hozzá verset; olvasta-e? Körülbelöl egy fél óráig beszélgettek katonai életükről, s mostani állapotukról. Hogy azután találkozott-e még Petőfi Kuppis Vilmossal, nem tudom, de ez a találkozásuk egészen bizonyos. 1848-ban Kuppis Vilmos is honvéd lett. Később megnősült, Aranyos-Maróthon a megyénél volt alkalmazásban. Aztán elvész szem elől; hiába tudakozódtam utána.

A cikkre válasz is érkezett, mely a lap 1889. évi augusztus 22-i számában olvasható:

Kuppis Gusztáv szabadságharcbeli őrnagy úr Pozsonyból a következő sorokat intézi hozzánk: „Versényi György dr. úrnak a Budapesti Hírlap-ban megjelent „Petőfi katona-barátja” című cikkére vonatkozólag a következő kiegészítésekkel van szerencsém szolgálni. Kuppis Vilmos unokatestvérem édesatyja nem Gábor, hanem Libor volt, úgyszintén Vilmos testvérbátyja is, ki mint udvardi káplán halt meg, a Libor nevet viselte. Vilmos Kuppis Leóval, a Körmöcbányán élő reáliskolai jubilált tanárral (testvéröcsémmel) 1845-ben látogatást tett Petőfinél Pesten a hatvani-utcában és 1846 végéig Pesten tartózkodott. Petőfi akkoriban még igen csekély írói jövedelméből mint testvért segélyezte őt; a költő e nemes szívű cselekedete mind ekkoráig tudtommal közölve nem volt. Petőfi és Vilmos unokatestvérem testi-lelki, egymástól elválhatatlan barátok voltak. Vilmos, ki Weisz bárónál Barsmegyében kasznár, később pedig megyei tisztviselő volt, a 60-as évek közepe táján halt meg. A szabadságharc alatt Petőfi és Kuppis Vilmos nem látták egymást, mert az egyik Erdélyben, a másik Felső-Magyarországban harcolt. Minthogy pedig Versényi dr. úr a Kuppis családnak több tagját név szerint sorolja föl említett cikkében, csekély személyemre nézve, mellesleg megjegyzem, hogy 48 előtt a császári seregben mint tiszt szolgálván, az első tíz zászlóaljhoz (4-dikhez) főhadnagygyá neveztettem ki István nádor királyi helytartó által és őrnagyságig léptem elő. A komáromi vár kapitulációja után hazatértem szülőföldemre és jelenleg 16 év óta Pozsonyban lakom.
     A történetnek még lenne további folytatása is, hiszen négy számmal később újabb reagálás érkezett. Ez a szám azonban sajnálatos módon nem található meg az Országos Széchényi Könyvtár mikrofilmtárában sem.
Az említett – Kuppis Vilmoshoz írt verseket viszont megtaláltuk. Íme:

K….. Vilmos barátomhoz
Katonának száműzött balvégzetem,
S kétszer élt a szép tavasz a ligeten,
A ligeten, oh de nem e szív fölött,
Míg sorsomnak rabbilincse megtörött.

Mégis – bár a léleksújtó vész miatt,
Mely emésztő hatalommal rám szakadt,
Keservesen megsiratni van okom –
E két tavaszt megsiratni nem fogom.

Hű bajtárs, e két dísztelen kikelet
Tőn enyémmé mindörökre tégedet;
S nem két évet, volna kettő életem:
Érted adnám mind a kettőt szívesen.

Én tudom, mit érsz te nékem, jó barát!
Jó, minőt az isten többé sohsem ád:
Te valál, ki vélem híven felezéd
A nyomornak végső falatkenyerét.

E falattal nekem adtad lelkedet,
E falattal lelkünk összeköttetett;
És nincsen hely, nincs erőszak, nincs idő,
Szent frigyünk szép kötetét eltéphető.

S amint nincs hely, sem erőszak, sem idő,
Szent frigyünk szép kötetét eltéphető:
Nincs is ember, aki oly két szívre lel,
Mely egyezzen, mint egyez e két kebel.

Minket egy sors fondor kénye hányt-vetett,
Minket egy csillagnak fénye vezetett,
Még szerelmet is egy lénynek áldozánk –
Neked éltünk, érted égtünk, jó hazánk!

Oh, midőn a két közember homlokát
Néma bánat mély redői ráncolák:
Aki látta, nem gondolta, jól tudom,
Hogy keservünk téged gyászol, drága hon!

És ha néha jobb időkben a pohár
Bútemetni köztünk kézről kézre járt:
Ott is hon éltetését zengte szánk,
Ott is a hon megvetőit átkozánk.

Messze vagy most, messze tőlem, jó barát!
De ne nyomd el a reménynek szép szavát,
Mely hitre súgja, hogy megjő a kor,
Hol szivünk hév ölelés közt összeforr.

S él az isten, s tudni fogja, hogyha él:
Mit szenvedtem, s te bajtárs, mit szenvedtél;
Él az isten, aki annyi bánatért
Tán megadja, akkor a várt pályabért.
 

Katona barátomhoz
Ha előttem a multat kitárja
Képzeményim hű panorámája.
Katona barátom!
Tévelygő szememnek
Elfáradt sugára
Képeden pihen meg.

Óh ez a mult! pusztaság vidéke,
Mely felett hő, tikkasztó nap ége.
Te a pusztaságban
Árnyékos fa voltál,
Új erőt szereztem
Enyhe sátorodnál.

Kedvezett a jó szerencse nékem,
Túljövék e szomorú vidéken.
De itt is nagyobb volt
A bú örömemnél:
Mit használt, hogy jöttem?
Ha te nem jöhettél.

S amióta sors parancsolatja
Közös útunk kettéágaztatta,
Évek távozának,
És még csak hírét sem 
Hallhatók egymásnak.

El vagyok már szívedben feledve?
Vagy jutok még néha tán eszedbe?
Vagy, miként emlékem
Rajzol egyre téged,
Szinte rajzol engem
Nem múló emléked?

     Kuppis Leó nyugalmazott főreáliskolai tanár, Kuppis János uradalmi felügyelő másik fia, 1822. január 7-én született Jásztelekpusztán. Gymnasiumi tanulmányait 1831-ben Vácon kezdette meg; a II. osztályt a pesti, a III. és IV. a korponai s az V-VI.-at ismét a pesti kegyesrendieknél végezte. 1837–39-ben a váci püspöki lyceumban végezte a két évi bölcseleti tanfolyamot, mire egy évi mérnöki gyakorlat után 1840-ben a pesti egyetemen folytatta a két évi mérnöki tanfolyamot; egy évi ismételt mérnöki gyakorlat után 1844. áprilisában mérnöki oklevelet szerzett és a magyar középponti vaspálya építésénél mint segédmérnök nyert alkalmazást. 1851-től a budai magyar királyi építészeti igazgatóságnál, később a temesvári igazgatóságnál működött. 1854-től mint magán mérnök tagosítási munkálatokkal foglalkozott. 1860. november 10-én a körmöcbányai állami főreáliskolához a mértani rajz helyettes, 1861. október 30-án a kassaihoz a mennyiségtan rendes tanárának neveztetett ki. 1865. ápr. 29-én nyert tanári oklevelet. 1874-ben visszatért a körmöcbányai főreáliskolához. Itt is halt meg 1897. július 17-én.
Programértekezése nyomtatásban is megjelent a körmöcbányai főreáliskola értesítőjében „A  többtagúak n-dik hatványa” címmel.
     A család jeles tagjairól szólva feltétlenül említenünk kell Kuppis Uzor, szőlőgazdászati kezelőt, 1847-ben Budán született, hol atyja Kuppis Gusztáv akkor császári  királyi hadnagy volt. Kuppis Uzor ugyanott végezte a főgymnasiumot; mint könyvkereskedő tíz évig volt a pozsonyi dalárda jegyzője és jelenleg szőlőgazdászati kezelő egy soproni szőlő-nagybirtokosnál. Zeneelméleti cikkeket írt a zenei szaklapokba. 
Munkája, a „Jelentés a pozsonyi dalárda 25 évi művészeti tevékenységéről. 1857–1882.” című írás Pozsonyban jelent meg, 1882-ben. (Németül ugyanott, szintén 1882-ben.) 
 

A Benyovszky család

     A gróf Benyovszky család jásztelekpusztai jelenlétéről szintén írtunk már a Rétság című könyv hasábjain. A család egykor szebb napokat látott, ma már omladozó kriptája a jásztelekpusztai temető legfőbb látnivalója. Egy véletlen révén felfedeztük azonban, hogy a család egyenes ági leszármazottai ma is élnek még. Az ő szíves közreműködésük révén jutottunk újabb adalékokhoz a család történetére vonatkozóan.
     A család leszármazását tekintve azokat a főbb vonalakat emeltük ki, amelyek a ma élőkhöz egyenes ágon vezet, illetőleg azokat emeltük ki, kik a jásztelekpusztai birtok révén kutatásunkhoz tartoznak.

     Az első tábla élén található benyói és urbanói Benyovszky Pál, ki 1669-ben született, 1729. 08. 28-án halt meg Alszászon. Neje szulyói és káromi Szulyovszky-Sirmiensis Mária. Az ő gyermekei voltak I. Sámuel és II. Pál. 
     I. Sámuel (szül. Nagyszombat 1703.01.28., megh. Verbó 1760. 10.25.) nőül vette báró Révay Róza Annát. Házasságukból tizenhárom gyermek született, de táblázatunkban közülük csak Móricot és Emánuelt szerepeltetjük.
     Móric Lajos Ágoston (szül. Verbó, 1741., megh Agoncy, Madagaszkár, 1786. 04. 13.) volt az, ki a családban nagy hírnévre tett szert madagaszkári uralkodása miatt. A grófi rangot 1778. 04. 03-án kapta Mária Teréziától. Házasságot kötött Szepesszombaton 1768. márciusában nemes Hönsch Zsuzsannával (szül. Szepesszombat, 1750. 10. 18., megh. Vieszka, 1826. 03. 01.) Móricnak öt gyereke született, három leány és két fiú. A fiúk elhaltak, s a leányok közül Zsófia (szül. Vieszka, 1781., megh. Bory, 1817. 02. 16.) nőül megy 1800. 07. 13-án boriban alsó és felső duboványi ocskói Ocskay Rudolfhoz (szül. Vendrőd, 1752. 04. 26., megh. Vágbory 1817. 02. 11.). Ocskón született gyermekük szintén az ocskói Ocskay Rudolf (szül. 1814. 09. 12., megh. 1904. 02. 01.) nevet kapta. Az ifjú Rudolf nőül vette 1836. augusztus 6-án Bucsányban szopori Scultéti Máriát (szül. Bucsány 1808. 09. 18., megh. 1854. 07. 11.).  Az ő gyermekük az az Ocskay Erzsébet (szül. Vágbori, 1842. 07. 27., megh. Görcsöny, 1931. 10. 25.), ki boriban 1863. 08. 31-én nőül ment távoli rokonához, benyói és urbanói Benyovszky Lajoshoz (szül. Nagylég, 1824. 09. 16., megh. 1908. 11. 16.). Így került vissza a család ezen ágához az ősi Benyovszky név.
     Visszatérve a „madagaszkári” Móric testvéréhez, Emánuelhez (szül. Verbó, 1754. 12. 16., megh. Verona, 1799. 06. 05.), ő 1791. július 25-én kapta meg Mária Teréziától a grófi címet. Nagyszombaton nősült meg 1788. 06. 11-én, nőül véve czifferi és kerekesházi báró Kerekes Juditot. Gyermekeik közül Zsigmond (szül. Nagyszombat, 1798. 06. 21., megh. Solt, 1873. 04. 20.) az, ki témánk szempontjából figyelemre érdemes, ki házasságot kötött Pesten 1832. 05. 16-án trakostyáni gróf Draskovich Ágnessel (szül. Pest, 1802., megh. Kökényes, 1842. 04. 11.). Gyermekeik Sándor (szül. Pest, 1838. 07. 07., megh. Solt, 1913. 03. 12.) az, kinek nőül vévén 1876-ban kisszentmiklósi kvassai és brogyáni Kvassay Máriát (szül. Kunszentmiklós, 1855. 09. 25., megh. 1920-ban) utódja nincs. Nevének és grófi rangjának továbbéltetése érdekében rangját örökbefogadott rokonaira, Benyovszky Lajos (róla a következő ágon esik majd szó) két gyermekére Móricra és Rudolfra ruházta át. (Budapest, 1902. 05. 14. Liber Regius LXXI. Kötet 85. o.).
     Zsigmond másik gyermeke, Béla majd a közvetlen jászteleki ág tárgyalásakor jön elő.
     A tábla második sorában álló II. Pál (szül. Nagyszombat, 1712. 10. 28., megh. Dunaszerdahely, 1737.) nejétől Pókatelki Kondé Rózától gyermekei II. György és III. Mihály.
     II. György (szül. Légh, 1747. 02. 08.) házasságot kötött Pákán, 1771. 10. 17-én benefai Bacsak Anna M. Zsófiával (szül. Légh, 1752. 04. 22.), s frigyükből született I. Péter (Légh, 1787. 09. 17., megh. Légh, 1872. 04. 27.) császári és királyi huszárkapitány, ki 1820-ban elvette unokatestvérét, Benyovszky Annát, III. Mihály leányát.
     III. Mihály (szül. Légh, 1753., megh. 1830. 08. 06.) nőül vévén szépfalvi Speck Annát /meghalt Bécsben, 1807. 10. 05.), házasságukból született Anna (szül. 1795., megh. Légh, 1872. 09. 08.) leányuk az, ki hozzáment unokatestvéréhez, I. Péterhez. I. Péter és Benyovszky Anna házasságából született Lajos (szül. Légh, 1824. 09. 03., megh. Légh, 1908. 11. 16.). Lajos boriban fogadott 1863. 08. 01-én hűséget nejének az elsőként leírt „madagaszkári” ágból származó ocskói Ocskay Erzsébetnek. Onnan öröklődött a birtok, s innen a visszaszállt a Benyovszky név. A család harmadik fontos jellemzőjét, a grófi rangot csak az ő örököseik kaphatták meg újra. Zsigmond gyermekeként szóltunk Sándorról, kinek nem született utódja. Ő fogadta örökbe Lajos és Ocskay Erzsébet két gyermekét, Móricot (szül. Nagylég, 1872. 04. 08., meghalt Budapest, 1936. 02. 04.) és Rudolfot (szül. Nagylég, 1874. 09. 29., megh. Nagylég, 1955. 12. 25.). A két újdonsült gróf közül Rudolf nem házasodott meg, míg Móric Budapesten, 1921. 10. 14-én elvette németújvári gróf Batthány Lujzát (szül. Zalavár, 1897. 07. 06., megh. Budapest, 1981. 12. 21.). Gyermekeiktől, Mórictól és Páltól tovább induló ágakat a II. és a III. tábla tartalmazza.

     Mint a második tábláról látható, Móric (szül. Budapest, VII., 1924. 06. 09., megh. Budapest) 1950. 05. 06-án vette feleségül Lukácsovich Veronikát (szül. Budapest, VIII. 1930. 05. 08.). Házasságukból két gyermek született, Éva Mária és Móric. 
     Éva Mária (szül. Budapest, VIII. 1951. 03. 17.) 1980. 01. 19-én kötött házasságot Szűcs Ágostonnal (szül. Budapest, VIII. 1949. 05. 10.). Frigyükből három fiú született: Ágoston (szül. Budapest, 1982. 01. 02.), Zsombor (szül. Budapest, 1983. 07. 22.) és Domonkos (szül. 1986. 12. 27.). 
     Móric (szül. Budapest, VIII:, 1955. 01. 31.) Budapesten vette feleségül 1982. 05. 07-én Szojka Máriát (szül. Hajdúnánás, 1960. 03. 16.). Két gyermekük született: Mária (szül. Budapest, 1983. 01. 10.) és Móric (szül. Budapest, 1986. 08. 15.).

A harmadik tábla Benyovszky Páltól (szül.Budapest, VIII., 1926. 02.08.) indul, ki ma is él Amerikában.  Bécsben vette el 1956. 11. 26-án feleségül jobaházy Dőry Katalint (szül. Budapest XII., 1934. 11. 26.), s házasságukból négy gyermek született: Lujza, Zsófia, Pál és Kristóf. 
     Lujza (szül. Lexington, 1958. 02. 21.) férjhez ment Dr. Peter Wisnievskihez (szül. 1945. 06. 26.), frigyükből két gyermek született: Ladislav (szül. 1986. 01. 04.) és Alexander (szül. 1987. 03. 11.).
     Zsófia (szül. 1959. 05. 31.) frigyre lépett 1989. 10. 21-én Hangstrom Cristopherhez, s megszülte Kristián (szül. Doylestown, 1992. 07. 05.), Adrienne (szül. 1993. 12. 26.) és  Christopher (szül. 1995. 05. 26.) névre keresztelt gyermekeiket.
     Pál (szül. 1960. 05. 11.) 1985. 08. 24-én feleségül vette Vállay Edithet (szül. 1962. 04. 16.), s házasságukból két gyermek született: Paul (szül. 1990. 02. 16.) és Nicholas (szül. Doylestown, 1994. 06. 26.).

     A negyedik táblán szereplő Benyovszky Emánuel ágán szóltunk már annak Zsigmond fiáról és Lajos unokájáról. Lajos testvére volt az a Béla (szül. Pest, 1842. 02. 14., megh. Dunaföldvár, 1878. 10. 19.) ki feleségül vette a borsosberényi földbirtokos, Gindly Rudolf és Roboz Teréz leányát, tengeliczy Gindly Máriát (szül. 1844. , megh. Jásztelekpuszta, 1918. 04. 01.). E frigy révén vált birtokossá a Benyovszky család Rétság határában. A házasságukból két fiú született: Rezső és Emánuel.
     Rezső (szül. Tengelicz, 1874. 01. 28., megh. Tengeliczpuszta, 1954. 02.) első felesége volt alapi Salamon Zsófia (szül. 1877., megh. 1953.), második felesége Lantos Erzsébet (szül. 1897. 12. 24., megh. Pilisszentkereszt, 1983.). Ezen az ágon három gyermek született: Rudolf (szül. 1898., megh. 1899.), Móric (szül. 1902., megh. 1903.) és Mariann (megh. 1953.).
     Emánuel (szül. Solt, 1877., meghalt Jásztelekpuszta, 1920. 03. 11.) öngyilkos lett jászteleki birtokán.
     A Benyovszky családnak három címere volt a századok folyamán. Az első az ősi címer, mely „fejet hajt a király előtt”, a második szintén nemesi címere, a harmadik pedig az, melyet a „madagaszkári” Benyovszky kapott Mária Teréziától 1778-ban a grófi címhez. 
 

www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-