Nevezetes személyiségek
Jásztelekpusztáról
Ma
már csak az találja meg az egykori település nyomait, ki pontosan tudja,
hogy hol keresse. Aki aztán akár véletlenül, akár útmutatás alapján rátalál,
megsejtheti, hogy hajdanán nevezetes emberek is lakhattak itt. Ezt sugallja
a csodálatosan épen maradt földvár, vagy a település egykori temetője,
mely omladozó sírjaival lassan enged a kérlelhetetlen idő pusztításának.
A helytörténeti
kutatások olykor meglepetéssel szolgálnak. Néha feltűnik egy név, melynek
viselője méltó arra, hogy a jelenben élők is megismerjék életét, munkásságát.
Ezek közül veszünk számba néhányat az alábbi írás során.
Herdegen
Ede orvosdoktor, nyugalmazott császári és királyi ezredorvos, Jásztelekpusztán
született 1819-ben. Meghalt 1889. febr. 23-án Budapesten 80 éves korában.
Szakirodalmi érdeklődését a „Dissertatio inauguralis medico-practica de
in foecunditate corporis feminen ob foecunditatem” címmel latin nyelven
megjelent orvosi értekezés jelzi. A mű 1837-ban nyomtatásban is megjelent
Vindobonae-ban. / Typ. Car. Ueberreuter./ A könyvet szerencsénkre felleltük
az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményében, így annak címlapját e helyütt
is bemutathatjuk.
Az előbbinél
sokkal több információnk van a jászteleki kötődésű Kuppis családról. Kuppis
János, uradalmi felügyelő s igazgató volt Keglevich János gróf puszta-jászteleki,
kis-tapolcsányi és aranyos-maróti (Barsm.) uradalmaiban az Olihó pusztán.
Szívesen ragadott tollat, s gazdasági cikkeket írt a Magyar Gazdába (1841–42.)
és a bécsi gazdasági társaság évkönyveibe.
Kuppis János
fia, Gusztáv, megyei árvaszéki jegyző, 1817. június 4-én született Jásztelekpusztán,
s jogi tanulmányainak bevégzése után a katonai pályára lépett és hadnagy
volt 1848-ban, mikor a honvédek közé lépett mint főhadnagy; később őrnagy
lett. A szabadságharc után munkatársa lett a Pesti Naplónak és a Pester
Lloydnak; később pedig főmunkatársa volt a pozsonyi Westungarischer Grenzbotenak.
1876 után mint jegyző a pozsonymegyei árvaszéknél működött. Nyomtatásban
megjelent munkája: „Biographie des Honvéd-Generals Moritz Perczel von Bonyhád.
Nach dem Ungarischen des E. Vahot und auf Grundlage anderweitiger authentischer
Daten erweitert” címet viseli. A Pesten, 1868-ban megjelent mű Perczel
Mór generális életét mutatja be. /Életéről bővebben szóltunk a Rétság című
könyvben./
Kuppis Libor,
(János testvére) Keglevich János gróf kasznárja volt a közeli Nagyorosziban.
Fia, Kuppis Vilmos, gazdatiszt és megyei hivatalnok, Petőfi barátja, 1818.
március 6-án született Nagyorosziban hat gymnasiumi osztályt végzett a
kegyesrendieknél Nyitrán 1828–1836-ig; ekkor március 6. a kegyesrendiek
közé lépett, de még azon év jún. 29. elhagyta a rendet és Esztergomban
gyógyszerész-gyakornok lett; majd a gazdasági pályára lépett és Sopronban
1839. okt. 21-én, Petőfivel csaknem egy időben katonának állott be (a br.
Gollner gyalog-ezredbe). Petőfivel szoros barátságot kötött és vonzalmával
enyhítette ennek betegeskedése alatt érzett elhagyatottságát. Midőn Petőfi
megvált a katonáskodástól, Kuppisnak adta emlékül Orlay által csontlemezre
festett arcképét és hozzá írta két költeményét: K. ... Vilmos barátomhoz
(1842) és Katona barátomhoz (1814). K. kiszolgálta a hat évet; azután Keglevich
János grófnál írnok lett; később ugyanott a gazdaságnál nyert alkalmazást.
1846-ban Pestre ment, hol unokatestvére K. Leó, elvezette Petőfi lakására;
ekkor K. Pesten maradt és Petőfi segélyezte. 1847-ben Weisz báróhoz ment
kasznárnak Bars megyébe. 1848-ban honvéd lett. A szabadságharc után Bars
megyénél szolgált Aranyos-Maróton; később megyei igazgató lett Komáromban
és 1864. októberében halt meg.
Petőfivel
levelezett és maga is írogatott a lapokba. A család nyilatkozata szerint
kéziratai, Petőfinek arcképe s több levele, költeménye fiának Sándornak
birtokába jutott; ennek hollétét azonban a rokonok nem tudják.
A Budapesti
Hírlap 1889. évi augusztus 18-i számában bukkantunk az alábbi cikkre. Versényi
György dr. írására, melyet érdekessége miatt teljes terjedelmében közreadunk.
Adat Petőfi életrajzához
Ismeretes,
hogy Petőfi az 1838-9-diki iskolai évre a selmecbányai evangélikus liceumba
iratkozott be, mint „rhetor primi anni”, a mi a mai V. osztálynak felel
meg. Tudjuk, hogy Aszódról mindenből „kitűnő” bizonyítvánnyal ment oda,
ott azonban az első félév végén Bolemann István tanár tárgyaiból (költészettan,
földrajz, fordítás latinból magyarra, latin stílusgyakorlatok) „ classis
primae”-t (elégséges) kapott, a pánszláv Lichard Dániel a hittanból és
római régiségekből „classis primae ex ultimus”-t (alig kielégítő) adott,
a magyar történetből pedig szekundába ponálta. Ismeretes, hogy emiatt miként
hagyta oda az iskolát s állott be Sopronban 1839. szeptember 6-án a Gollner-gyalogezredbe
közkatonának. Tudjuk azt is, hogy 1841. február 28-ig volt katona, a mikor
Römer ezredorvos közbenjárására kiszuperálták.
El lehet
képzelni, milyen élete lehetett a szabadságszerető ifjúnak a katonai zsarnokság
alatt, miként érezte magát az ő érzékeny lelke a durva emberek közt, milyen
hatással volt rá e vad, műveletlen kör. Közembernek lenni a katonaságnál
ma is igen kellemetlen egy műveltebb fiúra nézve, hát még akkor, mikor
az úgynevezett legénység a társadalom salakjából állott.
Egy ember
volt, a kit a katonaságnál barátságra méltatott s a kire aztán mindvégig
szeretettel gondolt: Kuppis Vilmos. Emlékét a K….Vilmos barátomhoz és a
Katona-barátomhoz című szép versek őrzik. Viszonyukra nézve mily jellemző
sorok:
Én tudom, mit érsz te nékem, jó barát!
Jó, minőt
az Isten többé soh’ sem ád;
Te valál,
ki vélem híven felezéd
A nyomornak
végső falatkenyerét.
A közönséget
minden apróság érdekli, a mi nagy költőjére vonatkozik. Kuppis Vilmossal
való viszonyát pedig az életrajzírók is annyira fontosnak tartják, hogy
mindannyian foglalkoznak vele, sőt tévesen mindannyian azt mondják, hogy
Petőfi távozása után a két barát soha nem találkozott többé s a költő hírt
sem hallott Kuppisról.
Azt hiszem,
e tévedést kiigazítva, kapcsolatosan nem lesz érdektelen Kuppis Vilmosról
egyetmást elmondani.
Jó családból
való, művelt ifjú volt. Apja, a Keglevich János kasznára, anyja Steger-leány
volt, a híres énekes nagynénje. Egyik anyai nagybátyja Vilmosnak orvos
volt Ipolyságon, a másik gyógyszerészprovizor Budán az irgalmasoknál. Vilmos
1818. március 6-án született Nagy-Orosziban, Nógrád megyében. Több testvére
volt. Nála idősebb: Luiza; Gábor, ki mint káplán halt meg; ifjabb testvérei:
Károly, ki pár év előtt halt el, mint győrmegyei plébános; Antónia, József,
ki mint honvéd Komárom ostrománál esett el.
Vilmos gimnáziális
tanulmányait Nyitrán végezte el a kegyesrendieknél. 1828-9-ben járt az
I., 1833-4-ben a VI. osztályba. Elég jól tanult: az I. osztályban 92 tanuló
közt 28-ik eminens, a II. osztályban 81 tanuló közt 26-ik eminens, a III.-ban
69 tanuló közt 4-dik elsőrendű, a IV.-ben 63 tanuló közt 26-ik eminens,
az V.-ben 40 tanuló közt 22-ik eminens, a VI.-ban 50 tanuló közt 3-ik elsőrendű.
Úgy látszik,
ő is nyugtalan lelkű ifjú volt, ki soha sem tudta megtalálni a pályát,
melyre szívéből szánhatta volna magát. 1836. március 6-án Privigyén a kegyesrendi
növendékpapok közé lépett, de már ez évi június 29-én otthagyta a rendet,
még osztályozva sem volt. Gyógyszerészgyakornok lett Esztergomban. De ez
sem tetszett, önként katonának állott. De itt sem lehetett sokáig, bár
valószínű, hogy a köteles hat évet kiszolgálta. Keglevich János személye
mellé ment írnoknak, majd a gazdaságnál talált alkalmazást. Ezidőtt történt,
a mint Kuppis Leó, jelenleg a körmöcbányai főreáliskola veterán tanára
beszéli, kinek Kuppis Vilmos unokatestvére volt, hogy 1845 vagy 1846 tavaszán
együtt látogatták meg Pesten a hatvani-utcában lakó Petőfit. Kuppis Leó
akkor vasúti mérnök volt. A mint a szobába léptek, Petőfi és Kuppis Vilmos
mindjárt megismerték egymást, összeölelkeztek, összecsókolóztak s Petőfi
nyomban említette, hogy írt hozzá verset; olvasta-e? Körülbelöl egy fél
óráig beszélgettek katonai életükről, s mostani állapotukról. Hogy azután
találkozott-e még Petőfi Kuppis Vilmossal, nem tudom, de ez a találkozásuk
egészen bizonyos. 1848-ban Kuppis Vilmos is honvéd lett. Később megnősült,
Aranyos-Maróthon a megyénél volt alkalmazásban. Aztán elvész szem elől;
hiába tudakozódtam utána.
A cikkre válasz is érkezett, mely
a lap 1889. évi augusztus 22-i számában olvasható:
Kuppis Gusztáv szabadságharcbeli őrnagy
úr Pozsonyból a következő sorokat intézi hozzánk: „Versényi György dr.
úrnak a Budapesti Hírlap-ban megjelent „Petőfi katona-barátja” című cikkére
vonatkozólag a következő kiegészítésekkel van szerencsém szolgálni. Kuppis
Vilmos unokatestvérem édesatyja nem Gábor, hanem Libor volt, úgyszintén
Vilmos testvérbátyja is, ki mint udvardi káplán halt meg, a Libor nevet
viselte. Vilmos Kuppis Leóval, a Körmöcbányán élő reáliskolai jubilált
tanárral (testvéröcsémmel) 1845-ben látogatást tett Petőfinél Pesten a
hatvani-utcában és 1846 végéig Pesten tartózkodott. Petőfi akkoriban még
igen csekély írói jövedelméből mint testvért segélyezte őt; a költő e nemes
szívű cselekedete mind ekkoráig tudtommal közölve nem volt. Petőfi és Vilmos
unokatestvérem testi-lelki, egymástól elválhatatlan barátok voltak. Vilmos,
ki Weisz bárónál Barsmegyében kasznár, később pedig megyei tisztviselő
volt, a 60-as évek közepe táján halt meg. A szabadságharc alatt Petőfi
és Kuppis Vilmos nem látták egymást, mert az egyik Erdélyben, a másik Felső-Magyarországban
harcolt. Minthogy pedig Versényi dr. úr a Kuppis családnak több tagját
név szerint sorolja föl említett cikkében, csekély személyemre nézve, mellesleg
megjegyzem, hogy 48 előtt a császári seregben mint tiszt szolgálván, az
első tíz zászlóaljhoz (4-dikhez) főhadnagygyá neveztettem ki István nádor
királyi helytartó által és őrnagyságig léptem elő. A komáromi vár kapitulációja
után hazatértem szülőföldemre és jelenleg 16 év óta Pozsonyban lakom.
A történetnek
még lenne további folytatása is, hiszen négy számmal később újabb reagálás
érkezett. Ez a szám azonban sajnálatos módon nem található meg az Országos
Széchényi Könyvtár mikrofilmtárában sem.
Az említett – Kuppis Vilmoshoz írt
verseket viszont megtaláltuk. Íme:
K….. Vilmos barátomhoz
Katonának száműzött balvégzetem,
S kétszer élt a szép tavasz a ligeten,
A ligeten, oh de nem e szív fölött,
Míg sorsomnak rabbilincse megtörött.
Mégis – bár a léleksújtó vész miatt,
Mely emésztő hatalommal rám szakadt,
Keservesen megsiratni van okom –
E két tavaszt megsiratni nem fogom.
Hű bajtárs, e két dísztelen kikelet
Tőn enyémmé mindörökre tégedet;
S nem két évet, volna kettő életem:
Érted adnám mind a kettőt szívesen.
Én tudom, mit érsz te nékem, jó barát!
Jó, minőt az isten többé sohsem ád:
Te valál, ki vélem híven felezéd
A nyomornak végső falatkenyerét.
E falattal nekem adtad lelkedet,
E falattal lelkünk összeköttetett;
És nincsen hely, nincs erőszak, nincs
idő,
Szent frigyünk szép kötetét eltéphető.
S amint nincs hely, sem erőszak, sem
idő,
Szent frigyünk szép kötetét eltéphető:
Nincs is ember, aki oly két szívre
lel,
Mely egyezzen, mint egyez e két kebel.
Minket egy sors fondor kénye hányt-vetett,
Minket egy csillagnak fénye vezetett,
Még szerelmet is egy lénynek áldozánk
–
Neked éltünk, érted égtünk, jó hazánk!
Oh, midőn a két közember homlokát
Néma bánat mély redői ráncolák:
Aki látta, nem gondolta, jól tudom,
Hogy keservünk téged gyászol, drága
hon!
És ha néha jobb időkben a pohár
Bútemetni köztünk kézről kézre járt:
Ott is hon éltetését zengte szánk,
Ott is a hon megvetőit átkozánk.
Messze vagy most, messze tőlem, jó
barát!
De ne nyomd el a reménynek szép szavát,
Mely hitre súgja, hogy megjő a kor,
Hol szivünk hév ölelés közt összeforr.
S él az isten, s tudni fogja, hogyha
él:
Mit szenvedtem, s te bajtárs, mit
szenvedtél;
Él az isten, aki annyi bánatért
Tán megadja, akkor a várt pályabért.
Katona barátomhoz
Ha előttem a multat kitárja
Képzeményim hű panorámája.
Katona barátom!
Tévelygő szememnek
Elfáradt sugára
Képeden pihen meg.
Óh ez a mult! pusztaság vidéke,
Mely felett hő, tikkasztó nap ége.
Te a pusztaságban
Árnyékos fa voltál,
Új erőt szereztem
Enyhe sátorodnál.
Kedvezett a jó szerencse nékem,
Túljövék e szomorú vidéken.
De itt is nagyobb volt
A bú örömemnél:
Mit használt, hogy jöttem?
Ha te nem jöhettél.
S amióta sors parancsolatja
Közös útunk kettéágaztatta,
Évek távozának,
És még csak hírét sem
Hallhatók egymásnak.
El vagyok már szívedben feledve?
Vagy jutok még néha tán eszedbe?
Vagy, miként emlékem
Rajzol egyre téged,
Szinte rajzol engem
Nem múló emléked?
Kuppis Leó nyugalmazott
főreáliskolai tanár, Kuppis János uradalmi felügyelő másik fia, 1822. január
7-én született Jásztelekpusztán. Gymnasiumi tanulmányait 1831-ben Vácon
kezdette meg; a II. osztályt a pesti, a III. és IV. a korponai s az V-VI.-at
ismét a pesti kegyesrendieknél végezte. 1837–39-ben a váci püspöki lyceumban
végezte a két évi bölcseleti tanfolyamot, mire egy évi mérnöki gyakorlat
után 1840-ben a pesti egyetemen folytatta a két évi mérnöki tanfolyamot;
egy évi ismételt mérnöki gyakorlat után 1844. áprilisában mérnöki oklevelet
szerzett és a magyar középponti vaspálya építésénél mint segédmérnök nyert
alkalmazást. 1851-től a budai magyar királyi építészeti igazgatóságnál,
később a temesvári igazgatóságnál működött. 1854-től mint magán mérnök
tagosítási munkálatokkal foglalkozott. 1860. november 10-én a körmöcbányai
állami főreáliskolához a mértani rajz helyettes, 1861. október 30-án a
kassaihoz a mennyiségtan rendes tanárának neveztetett ki. 1865. ápr. 29-én
nyert tanári oklevelet. 1874-ben visszatért a körmöcbányai főreáliskolához.
Itt is halt meg 1897. július 17-én.
Programértekezése nyomtatásban is
megjelent a körmöcbányai főreáliskola értesítőjében „A többtagúak
n-dik hatványa” címmel.
A család
jeles tagjairól szólva feltétlenül említenünk kell Kuppis Uzor, szőlőgazdászati
kezelőt, 1847-ben Budán született, hol atyja Kuppis Gusztáv akkor császári
királyi hadnagy volt. Kuppis Uzor ugyanott végezte a főgymnasiumot; mint
könyvkereskedő tíz évig volt a pozsonyi dalárda jegyzője és jelenleg szőlőgazdászati
kezelő egy soproni szőlő-nagybirtokosnál. Zeneelméleti cikkeket írt a zenei
szaklapokba.
Munkája, a „Jelentés a pozsonyi dalárda
25 évi művészeti tevékenységéről. 1857–1882.” című írás Pozsonyban jelent
meg, 1882-ben. (Németül ugyanott, szintén 1882-ben.)
A Benyovszky család
A gróf Benyovszky
család jásztelekpusztai jelenlétéről szintén írtunk már a Rétság című könyv
hasábjain. A család egykor szebb napokat látott, ma már omladozó kriptája
a jásztelekpusztai temető legfőbb látnivalója. Egy véletlen révén felfedeztük
azonban, hogy a család egyenes ági leszármazottai ma is élnek még. Az ő
szíves közreműködésük révén jutottunk újabb adalékokhoz a család történetére
vonatkozóan.
A család
leszármazását tekintve azokat a főbb vonalakat emeltük ki, amelyek a ma
élőkhöz egyenes ágon vezet, illetőleg azokat emeltük ki, kik a jásztelekpusztai
birtok révén kutatásunkhoz tartoznak.

Az első tábla
élén található benyói és urbanói Benyovszky Pál, ki 1669-ben született,
1729. 08. 28-án halt meg Alszászon. Neje szulyói és káromi Szulyovszky-Sirmiensis
Mária. Az ő gyermekei voltak I. Sámuel és II. Pál.
I. Sámuel
(szül. Nagyszombat 1703.01.28., megh. Verbó 1760. 10.25.) nőül vette báró
Révay Róza Annát. Házasságukból tizenhárom gyermek született, de táblázatunkban
közülük csak Móricot és Emánuelt szerepeltetjük.
Móric Lajos
Ágoston (szül. Verbó, 1741., megh Agoncy, Madagaszkár, 1786. 04. 13.) volt
az, ki a családban nagy hírnévre tett szert madagaszkári uralkodása miatt.
A grófi rangot 1778. 04. 03-án kapta Mária Teréziától. Házasságot kötött
Szepesszombaton 1768. márciusában nemes Hönsch Zsuzsannával (szül. Szepesszombat,
1750. 10. 18., megh. Vieszka, 1826. 03. 01.) Móricnak öt gyereke született,
három leány és két fiú. A fiúk elhaltak, s a leányok közül Zsófia (szül.
Vieszka, 1781., megh. Bory, 1817. 02. 16.) nőül megy 1800. 07. 13-án boriban
alsó és felső duboványi ocskói Ocskay Rudolfhoz (szül. Vendrőd, 1752. 04.
26., megh. Vágbory 1817. 02. 11.). Ocskón született gyermekük szintén az
ocskói Ocskay Rudolf (szül. 1814. 09. 12., megh. 1904. 02. 01.) nevet kapta.
Az ifjú Rudolf nőül vette 1836. augusztus 6-án Bucsányban szopori Scultéti
Máriát (szül. Bucsány 1808. 09. 18., megh. 1854. 07. 11.). Az ő gyermekük
az az Ocskay Erzsébet (szül. Vágbori, 1842. 07. 27., megh. Görcsöny, 1931.
10. 25.), ki boriban 1863. 08. 31-én nőül ment távoli rokonához, benyói
és urbanói Benyovszky Lajoshoz (szül. Nagylég, 1824. 09. 16., megh. 1908.
11. 16.). Így került vissza a család ezen ágához az ősi Benyovszky név.
Visszatérve a „madagaszkári” Móric testvéréhez, Emánuelhez (szül. Verbó,
1754. 12. 16., megh. Verona, 1799. 06. 05.), ő 1791. július 25-én kapta
meg Mária Teréziától a grófi címet. Nagyszombaton nősült meg 1788. 06.
11-én, nőül véve czifferi és kerekesházi báró Kerekes Juditot. Gyermekeik
közül Zsigmond (szül. Nagyszombat, 1798. 06. 21., megh. Solt, 1873. 04.
20.) az, ki témánk szempontjából figyelemre érdemes, ki házasságot kötött
Pesten 1832. 05. 16-án trakostyáni gróf Draskovich Ágnessel (szül. Pest,
1802., megh. Kökényes, 1842. 04. 11.). Gyermekeik Sándor (szül. Pest, 1838.
07. 07., megh. Solt, 1913. 03. 12.) az, kinek nőül vévén 1876-ban kisszentmiklósi
kvassai és brogyáni Kvassay Máriát (szül. Kunszentmiklós, 1855. 09. 25.,
megh. 1920-ban) utódja nincs. Nevének és grófi rangjának továbbéltetése
érdekében rangját örökbefogadott rokonaira, Benyovszky Lajos (róla a következő
ágon esik majd szó) két gyermekére Móricra és Rudolfra ruházta át. (Budapest,
1902. 05. 14. Liber Regius LXXI. Kötet 85. o.).
Zsigmond
másik gyermeke, Béla majd a közvetlen jászteleki ág tárgyalásakor jön elő.
A tábla
második sorában álló II. Pál (szül. Nagyszombat, 1712. 10. 28., megh. Dunaszerdahely,
1737.) nejétől Pókatelki Kondé Rózától gyermekei II. György és III. Mihály.
II. György
(szül. Légh, 1747. 02. 08.) házasságot kötött Pákán, 1771. 10. 17-én benefai
Bacsak Anna M. Zsófiával (szül. Légh, 1752. 04. 22.), s frigyükből született
I. Péter (Légh, 1787. 09. 17., megh. Légh, 1872. 04. 27.) császári és királyi
huszárkapitány, ki 1820-ban elvette unokatestvérét, Benyovszky Annát, III.
Mihály leányát.
III. Mihály
(szül. Légh, 1753., megh. 1830. 08. 06.) nőül vévén szépfalvi Speck Annát
/meghalt Bécsben, 1807. 10. 05.), házasságukból született Anna (szül. 1795.,
megh. Légh, 1872. 09. 08.) leányuk az, ki hozzáment unokatestvéréhez, I.
Péterhez. I. Péter és Benyovszky Anna házasságából született Lajos (szül.
Légh, 1824. 09. 03., megh. Légh, 1908. 11. 16.). Lajos boriban fogadott
1863. 08. 01-én hűséget nejének az elsőként leírt „madagaszkári” ágból
származó ocskói Ocskay Erzsébetnek. Onnan öröklődött a birtok, s innen
a visszaszállt a Benyovszky név. A család harmadik fontos jellemzőjét,
a grófi rangot csak az ő örököseik kaphatták meg újra. Zsigmond gyermekeként
szóltunk Sándorról, kinek nem született utódja. Ő fogadta örökbe Lajos
és Ocskay Erzsébet két gyermekét, Móricot (szül. Nagylég, 1872. 04. 08.,
meghalt Budapest, 1936. 02. 04.) és Rudolfot (szül. Nagylég, 1874. 09.
29., megh. Nagylég, 1955. 12. 25.). A két újdonsült gróf közül Rudolf nem
házasodott meg, míg Móric Budapesten, 1921. 10. 14-én elvette németújvári
gróf Batthány Lujzát (szül. Zalavár, 1897. 07. 06., megh. Budapest, 1981.
12. 21.). Gyermekeiktől, Mórictól és Páltól tovább induló ágakat a II.
és a III. tábla tartalmazza.

Mint a második
tábláról látható, Móric (szül. Budapest, VII., 1924. 06. 09., megh. Budapest)
1950. 05. 06-án vette feleségül Lukácsovich Veronikát (szül. Budapest,
VIII. 1930. 05. 08.). Házasságukból két gyermek született, Éva Mária és
Móric.
Éva Mária
(szül. Budapest, VIII. 1951. 03. 17.) 1980. 01. 19-én kötött házasságot
Szűcs Ágostonnal (szül. Budapest, VIII. 1949. 05. 10.). Frigyükből három
fiú született: Ágoston (szül. Budapest, 1982. 01. 02.), Zsombor (szül.
Budapest, 1983. 07. 22.) és Domonkos (szül. 1986. 12. 27.).
Móric (szül.
Budapest, VIII:, 1955. 01. 31.) Budapesten vette feleségül 1982. 05. 07-én
Szojka Máriát (szül. Hajdúnánás, 1960. 03. 16.). Két gyermekük született:
Mária (szül. Budapest, 1983. 01. 10.) és Móric (szül. Budapest, 1986. 08.
15.).

A harmadik tábla Benyovszky Páltól
(szül.Budapest, VIII., 1926. 02.08.) indul, ki ma is él Amerikában.
Bécsben vette el 1956. 11. 26-án feleségül jobaházy Dőry Katalint (szül.
Budapest XII., 1934. 11. 26.), s házasságukból négy gyermek született:
Lujza, Zsófia, Pál és Kristóf.
Lujza (szül.
Lexington, 1958. 02. 21.) férjhez ment Dr. Peter Wisnievskihez (szül. 1945.
06. 26.), frigyükből két gyermek született: Ladislav (szül. 1986. 01. 04.)
és Alexander (szül. 1987. 03. 11.).
Zsófia (szül.
1959. 05. 31.) frigyre lépett 1989. 10. 21-én Hangstrom Cristopherhez,
s megszülte Kristián (szül. Doylestown, 1992. 07. 05.), Adrienne (szül.
1993. 12. 26.) és Christopher (szül. 1995. 05. 26.) névre keresztelt
gyermekeiket.
Pál (szül.
1960. 05. 11.) 1985. 08. 24-én feleségül vette Vállay Edithet (szül. 1962.
04. 16.), s házasságukból két gyermek született: Paul (szül. 1990. 02.
16.) és Nicholas (szül. Doylestown, 1994. 06. 26.).

A negyedik
táblán szereplő Benyovszky Emánuel ágán szóltunk már annak Zsigmond fiáról
és Lajos unokájáról. Lajos testvére volt az a Béla (szül. Pest, 1842. 02.
14., megh. Dunaföldvár, 1878. 10. 19.) ki feleségül vette a borsosberényi
földbirtokos, Gindly Rudolf és Roboz Teréz leányát, tengeliczy Gindly Máriát
(szül. 1844. , megh. Jásztelekpuszta, 1918. 04. 01.). E frigy révén vált
birtokossá a Benyovszky család Rétság határában. A házasságukból két fiú
született: Rezső és Emánuel.
Rezső (szül.
Tengelicz, 1874. 01. 28., megh. Tengeliczpuszta, 1954. 02.) első felesége
volt alapi Salamon Zsófia (szül. 1877., megh. 1953.), második felesége
Lantos Erzsébet (szül. 1897. 12. 24., megh. Pilisszentkereszt, 1983.).
Ezen az ágon három gyermek született: Rudolf (szül. 1898., megh. 1899.),
Móric (szül. 1902., megh. 1903.) és Mariann (megh. 1953.).
Emánuel
(szül. Solt, 1877., meghalt Jásztelekpuszta, 1920. 03. 11.) öngyilkos lett
jászteleki birtokán.
A Benyovszky
családnak három címere volt a századok folyamán. Az első az ősi címer,
mely „fejet hajt a király előtt”, a második szintén nemesi címere, a harmadik
pedig az, melyet a „madagaszkári” Benyovszky kapott Mária Teréziától 1778-ban
a grófi címhez.
|