Helytörténészi munkám során számos alkalommal találkoztam adatközlőim elbeszélése során egy minden említője által nagy szakmai tudásúnak, jóindulatúnak jellemzett járási főorvossal, dr. Furia Károllyal. Mindenki tisztelettel emlegette, szívesen mesélte el a vele való találkozást.
     Származásáról abból a füzetből szerezhettünk tudomást, mely a testvérének állít emléket. Testvéröccse Furia Zoltán ugyanis evangélikus lelkész volt Balassagyarmaton, s festőként és szobrászművészként is elismerést szerzett magának. Furia Zoltán fia, ma Rétságon él. Számos dokumentummal és fényképpel gazdagította a nagybátyjáról szóló írást.
     Furia Zoltánról egy kis füzetet jelentetett meg a balassagyarmati Madách Imre Városi Könyvtár. Furia Zoltán és Károly felmenőiről innen szerezhettünk tudomást.
     Édesapja, Furia Károly tanító volt Komlóskeresztesen. Feleségét Geruska Máriának hívták. Első gyermekük, Sándor csak hét hónapot élt. Másodikként Károly látta meg a napvilágot, s ezt követően még két fiuk és két lányuk született.
     Az édesapa igen szorgalmas, zeneileg művelt ember volt. Kemény jellem és meg nem alkuvó becsületesség jellemezte. Az édesanya gazdag csetneki kereskedő család korán árván maradt leánya volt, akit gyámja gondosan nevelt és abban az időben komoly hozományt őrzött meg neki: 1000 aranykoronát. Ez a gyám a csetneki (ma Stitnik) főbíró volt, akinek a sírját még most is gondozzák. Komlóskeresztesről a család előbb Orkutára, majd onnan Bártfára került. Ott éltek a négyszögletű főtéren a városháza közelében lévő házukban az első világháború befejezéséig, a trianoni békeszerződésig. A háborúban az orosz betöréskor sem menekültek el. „A takarékpénztárban tartott aranypénz készletet és egyéb értékeket az oroszok elől kivették a bankból és az akkori igazgatótanács tagjai azzal osztották el és vették át megőrzésre, hogy így lesz esély arra, hogy ha nem is minden, de részleteiben valami megmarad. Nagyapám is vállalta kötvények megőrzését, de aranyban lévő értékeket nem vett át. Az oroszok kiverése után minden pontosan visszakerült a bankba.
     A háború után ezt a területet Csehszlovákiához csatolták és csak az maradhatott meg az állásában, aki letette az új államhatalomnak a hűségesküt. Nagyapám erre nem volt hajlandó. nem volt hajlandó, így egy vagonba becsomagolva holmijaikat, hűséges alkalmazottjukkal, Hankával együtt lejöttek a megmaradt csonkaországba. Hanka sem ment vissza, itt halt meg. Mindnyájan szerettük és családtagként élt közöttünk. Nagyanyámnak ő egy darab volt a szülőföldjéből.
     Bártfáról történt átköltözésük után nagyapám Fülöpszálláson volt tanító, igazgató. Élénk közéleti tevékenységet fejtett ki. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. Nyugdíjba vonulása után Felsőgödön találtak otthonra.
     Apám bátyja, Károly, orvos lett és a Nógrád megyei Rétságon dolgozott. Öccse, László az első világháborúban az olasz fronton harcolt, majd magántisztviselőként élt Budapesten. Húga Ilona, Kiskőrösön tanított nyugdíjazásáig. Másik leánytestvére, Lenke, férjhez ment Barabás Ferenc gazdatiszthez. Mindannyian a megmaradt országrészen telepedtek le.” - írja visszaemlékezésében Koltai Zoltánné, született Furia Margit.
     1934-ben jelent meg Dr. Ladányi Miksa szerkesztésében egy Nógrád és Hont vármegyét bemutató monográfia. Az egyes falvak történetét általában a helyi tanítók írták, így ezek színvonala meglehetősen hullámzó. A Rétságról szóló fejezet Ujfalvi József főjegyző tollából származik. A kötet legfőbb erénye az a "személyi adattár", melyben a helyi "elit" került fölsorolásra. A sor sajnos valószínűleg nem teljes, hiszen minden bizonnyal csak azok kerültek bele, akik előfizettek rá. Mégis sok érdekességet hoz számunkra ez a névsor, hiszen itt olvashatjuk az alábbiakat:
     Dr. Furia Károly járási tisztiorvos, tiszteletbeli vármegyei főorvos. Komlókeresztesen, 1892-ben született. Gimnáziumot Eperjesen, az egyetemet Budapesten végezte. 1919-ben lett orvos. Két és fél évig működött fővárosi közkórházakban, majd 1921-ben Rétságon lett tiszti orvos. 1927-ben tiszteletbeli vármegyei főorvos lett. Az egészségvédelmi egyesület fiókjainak ügyvezető igazgatója, egyházi másodfelügyelő, községi képviselő, az egységes párt elnöke. Az orosz és olasz fronton harcolt. Számos kitüntetése van, így birtokosa az arany érdemkeresztnek, a koronás ezüst érdemkeresztnek, a II. osztályú vöröskeresztnek, kis ezüst és a bronz vitézségi éremnek és tulajdonosa a Károly csapatkeresztnek. Neje: Dillmann Szabóky Margit. Ők ajándékozták a rétsági országzászlót.
     Hetényi Rezső a Nógrádi Járás egykori főszolgabírája így ír kéziratban maradt visszaemlékezéseiben: „Rendes partnerem volt dr. Furia Károly járási tisztiorvos. Nagyétkű, életvidám ember. Egy szegény evangélikus lévita 5 gyermeke közül volt az egyik. Hihetetlen nyomorúság és nélkülözések között, éjjeli fizikai munka és esténkénti zongorázás árán szerezte meg az orvosi diplomát. Népszerű ember volt, aki örömmel adott szakvéleményt, ha szegény ember érdekét kellett alátámasztani.”
      A diósjenői születésű, de Rétsághoz sok szálon kötődő Surányi Endre gyermekként emlékezik vissza a „Diósjenői reteráttól a doni kanyarig” című könyvében Furia Károlyra.
„Pisztolylövés jelezte életem startját, pontosabban eszmélésemet. Hat éves voltam, amikor az emlékezetes esemény történt. Öt évvel idősebb bátyámmal céllövészetet folytattunk a földbirtokostól elorozott Flobert pisztollyal Diósjenőn, kertünk egy eldugott zugában. A titkos tevékenység izgalmában izzadó ujjam a pisztoly felhúzása közben lecsúszott a kakasról. Csak a dörrenést hallottam, fájdalmat nem éreztem. Amikor azonban kivettem a pisztolyt a balkezemből, a tenyeremen egy kis fekete lyukat láttam, amelyből sugárban jött ki a vér. Első ijedtségünkben zsebkendőbe bugyoláltuk sérült kezem, amikor azonban nem szűnt a vérzés, szóltunk szüleinknek. Ők először a falusi bábához vittek, aki bekötötte a sebem, majd apám szekéren a szomszéd községbe vágtázott velem az orvoshoz. A doktor bácsi megvizsgálta a golyó be- és kimeneti nyílását, majd kitisztította a tenyerem szélétől a csuklómig tartó útját. Azt is megállapította, hogy a tenyeremből kilépő ólomgolyó átütötte a kabátomat és a nadrágomat, de a hasam sértetlen maradt.
     - Ezúttal szerencséd volt - mondotta -, de nem biztos, hogy így elkerül a golyó akkor is, ha katona leszel. Mert ezek után addig nem veszel pisztolyt a kezedbe.
     Miközben öltözködtem, megdicsért, hogy jól viseltem a fájdalmat, majd elővette revolverét, s a kezembe adta azzal, hogy, ha ezek után is van kedvem, lőjek ki vele a nyitott ablakon az ég felé. Átvettem a pisztolyt, mielőtt azonban meghúzhattam volna a ravaszt, a doktor bácsi egy hatalmas pofont kent le nekem, s közben megjegyezte: - Ezt azért kaptad, mert még a kezelés után sem ment el a kedved a lövöldözéstől. Nem irigylem az apádat. Micsoda ember lesz belőled?
     - Nincs igaza, doktor úr - mondta apám, ámulatomra.
Nem baj az, ha a gyerek ragaszkodik ahhoz, amit szeret csinálni. Még ha fájdalmas kudarc érte is. A pisztoly persze még korai, de veszek neki egy légpuskát.
     Két év telhetett el, amikor nem várt alkalom kínálkozott. Doktor Furia Károly, a rétsági körorvos, aki az átlőtt tenyeremet hozta rendbe, összetörte vadonatúj Excelsior Jap motorját, no meg saját magát. A nagyoroszi malomgépész Galcsik Ferenc alkudott a roncsra, s hogy meg tudja venni, olcsó áron, eladta nekünk ősrégi Coventri Eagle motorkerékpárját. Nem volt nálunk boldogabb testvérpár a világon.”