Versvirágot sírtam,
rímjajban belém pusztult a dalom.
Ember színű szeptember!
Őszi hajnalt hullajtottam szerteszét,
végtelen kékliliom mosolyt.
Messzelakó magánysóhajaim dajkálom
nem volt víg a dalom
nem lesz vigadalom.
Ágyő! lezuhant a Nyár !
Ősz van ősz,
virít az avar,
bozótot zörrent a hang,
rózsatőn őszi bogár
leszáll és vár.
Fáradt megállóban
ősz-csók-bohóság
sárgán simítja szánkat.
Versvirágot sírtam
vissza a teremtői csendbe, -
őskamasz titán! –
vadócba igeszemcsét, könny-esőt
szomorogva: egy szót
egy kavicsot
egy követ.
