Szunyogh Pál
„avarba hulló madárfióka pihegés.”-
a tereskei Szunyogh Pál versei elé.
Már vagy kilenc év óta ismerem a Tereskén
élő Szunyogh Palit. Szemüveges, tömzsi alakja úgy hozzátartozik Rétsághoz,
akár a csobbanó kő kavarta hullámok a tóhoz. Ismerem és mégis ismeretlen
számomra: nem tudom, mi lakozik lelke mélyén, szíve közepén, csak azt tudom,
hogy egy aranyos, vidám fiú, aki folyton verseit mondja, de leírni azokat
nagy ritkán szokta...
Paliból , ha találkozunk úgy dől
a vers, akár a lávafolyam, de ha ritkán le körmöli
„gyermekeit”, akkor úgy érzem magam,
mint Alice csodaországban!
Álmélkodom: valami gyönyörűség kerít
hatalmába, ami fogva tart, nem enged el...
***
Szunyogh Pál 1963-ban született
Balassagyarmaton.Az érettségi után nyomdász szakmát tanult, melyben ma
is dolgozik a rétsági Globusban,de a gyarmati zeneiskolában fuvola tanszakon
is képesítést szerzett. Tereskén él.
Verseket úgy tizenöt évvel ezelőtt,
még katonáskodása idején kezdett el írni, melyeket
napjainkban is ír – többnyire a fejében...
Havonta egy-egy verset „fogalmaz”;
nagy hatással volt rá a XIX. századi francia líra.
A magyar klasszikusok közül Tóth
Árpádot és Ladányi Mihályt említi (ez utóbbi hatása
fellelhető a saját verseiben is.)
Eddig verse mindössze két lapban:
egy határőr újságban és a rétsági Hangadóban jelent meg.
Nem tartozik egy irodalmi csoportosuláshoz
sem, de nagyon szeretne már egy irodalmi körhöz csapódni...
Pali verseit olvasva bátran ajánlanám
akár a gyarmati Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaság tagjainak
soraiba is, csak hát papírra kellene vetnie a szép, igazi költői tehetségre
utaló szavakat...!
Addig is az Ipoly Hírnök olvasóinak
szíves figyelmébe ajánlom Szunyogh Pál verseit, mert a „Szögesdróton oszló
macskatetem a szerelem”; az „avarba hulló madárfióka pihegés”, vagy a „Hófödte
töltések koporsóláncán / A varjúkárogás csak üres zsolozsma.” sorokból
árad a talentum, a költői tehetség!
Ketykó István
Szunyogh Pál:
ŐSZI LEVÉL DÓRÁHOZ
Hátratett kezekkel fészkelődnek a
sorok
Recseg-ropog a vers korhadt padsora
Ajaknyi döbbenet – Zuhanás minden
Csattog pillantásod szelíd ostora.
Tántorog az est a bánat pohár szélén
Hallgat és én is hallgatok
Fogyatékos jambusok között
Az igék süketek, a főnevek vakok
Fagott borong, megfojt nagyon
Keresetlen mord nyugalma
Magamba gombolom ordas haragom
Szavam marad torkomhoz lapulva
Dülöngél bennem is egy bágyadt dallam
Ócska xilofon koppan lá-ról ti-re;
ti-ről dó-ra
Ránctalanra vasalja arcomat a fény
Alkonyatra érkezem, vagy holnap virradóra
Ölyvszínű levelek hullanak
Akasztófára való október!
Hiányod másodperceit cipeli a köd
Bokáig vágott kukoricaszár közt
Kései kelésű fácán lődörög.
Bokáig vágott csutkalabirintus
Fonnyadt csöveken matat a pocok
Dermedő tücsök d-dúrja halkul
A csalitból meglőtt őz oldalog.
Villamosszékbe való november!
Anyám a földeken csak tusát talál
Mire ölyvszínű levelek hullanak,
Már őt böngészi a halál...
|