Krasznai Gyula
Krasznai Gyula vagyok. 1964. január
29-én születtem Nyíregyházán. Egy kis nyírségi faluban Pócspetriben éltünk.
Nem volt gazdagságunk, de apám korai halála után anyám mégis felnevelt
bennünket nővéremmel. Sokat olvastam, sokat voltam egyedül, csendességben.
Életem sok fontos eseménye köt Nyíregyházához: ott tanultam, ott dolgoztam,
ott katonáskodtam, ott éltem néhány évet feleségemmel. Négy gyermekem van,
egy fiú és három lány.
A nyíregyházi
Bánki Donáth szakközépiskolában írtam először verset egy iskolai pályázatra,
1980-ban. Ennyi elég is volt, hogy „megfertőződjek” az írás szeretetének
kényszerével, azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal, de írok hol verset,
hol rövid novellát, hol lakóhelyemhez kapcsolódó szösszeneteket és verskritikákat.
1987-ben jelentem meg az akkori Mozgó Világban egy versemmel, majd a Kelet-Magyarország,
a Szatmári Szemle fogadta el és jelentette meg verseimet. Alapítója és
kitalálója voltam a Névtelen költők Csoportjának, a Független Én Művészeti
Egyesületnek. Egy kis terjedelmű antológiát sikerült elkészítenünk, majd
az életem gyökeresen megváltozott, hiszen szűkebb „hazámból” elköltöztünk
ide, Nagyorosziba. 14 éve már ennek s házat is vettünk itt, ami azt is
jelentheti, hogy végleg itt maradunk. Sajnos barátaim, alkotótársaim Nyíregyházán
és Szabolcs megyében maradtak. Így eshetett, hogy évekig semmit sem írtam,
„csak” a megszületett gyermekeimnek és magunknak biztosítottam fedelet,
kenyeret. A számítógépes korszak számomra is „kinyitotta” a világot. Újra
kezdtem az írást, de már többnyire a „Neten” lógok kisebb-nagyobb irodalmi
listákon, ill. csak az interneten olvasható „irodalmi lapokban”. Édesapám
és őseim tisztelete miatt a Karaffa Gyula nevet használom! Megjelent versem
a Képes Ifjúságban, a Napsziget című irodalmi lapban nyomtatásban és a
neten. Saját kezűleg készítettem két kötetet Találkozások és Tizenkettő
címmel, amiben verseimet válogattam. Jelen vagyok az irodalmarok@primlista.hu,
a baratok2000@yahoogroups.com,
bobita@infoneni.drotposta.hu
című irodalmi listákon, jelen vagyok www.verslista.hu,
a www.napsziget.hu, a
www.semagyarok.com,
a www.ekt.hu Énekes Vazul
nevű újságjában, a www.digitoll.hu
oldalakon. Egy versemet az Énekes Vazul Hangos Versek rovatában előad Nagy-Kálózi
Eszter (Letölthető mp3-ban). És amire már büszke lehetek, 2002 októberében
alapítottuk a www.kalaka.com
címen a Kaláka nevű irodalmi lapunkat, ahol verseim jelentek meg és „enyém”
a Kritika rovat. Eddig tíz számunk készült és jelent meg. Lapunkat az Országos
Széchényi Könyvtár felvette az elektronikus folyóiratai sorába s végzi
az archiválásunkat is. 2003 áprilisában alapítottuk Rétságon a Spangár
András Irodalmi Kört, ami újabb lendületet és hitet adott. Remélem ez még
csak a kezdet!!
Köteleink…
A tengerre álmodtam magam;
Öreg hajók recsegő valóságába,
a délről jövő szél tüdőperzselő sóhajába,
a lágyan fröcsögő habok locsogásába,
a kötelek karvastagságú feszülésébe,
a matrózok hazaszálló gondolataiba,
unalomig gyakorolt mozdulataikba.
Ha jött az este, ellazultak
a kötelek és az izmok,
megnyugodott a lélegzet,
szelídültek az indulatok
s az ég felé szállt a fohász:
Ó, csak hazaérjünk egyszer!
Szeretteinknek gügyögtünk ágyunkon
hazug szavakat,
remélve, hogy meghallják s várnak,
hogy érezzük, érdemes hazamenni,
hogy nem csak ők is csapódnak ide-oda,
mint mi, ahogy a tenger dobálja hajónkat.
Kötelekkel bánunk, de sajátunk eloldhatatlan;
(Tán nem is akarjuk eloldani.)
Csak az eső esett…
Reggelre sötéten beborult;
Egész éjjel fájt a vállam.
Anyám szeme is elkomorult,
esőt éreztem szavában.
És esett. A szívem is megázott,
s fázni kezdtem a virradatban.
A felhő tenyérrel arcul vágott,
Csak vacogtam, és csak vacogtam.
Hullt az eső, a víz egyre gyűlt,
ahogy a lelkemre is ráült a bánat.
S bennem egy kérdés felmerült:
Miért szögelnek a kutakra deszkákat?
Kezünkből kifolynak a napok,
gyerekkorunk homokvárain nyargal
a szél.
|