Kavarognak fejemben a szavak
s a rímek,
bár nem bírom oly módon leírni őket,
hogy azok megfontoltan és szépen
csengjenek a hófehér lapon.
Csak jönnek; Hallom őket; Ismerem
mind.
Századszor érzem és látom magam előtt,
a már leírt és megkomponált képet.
Ígéret pár barátnak; A soha fel nem
hívott gyönyörű lányok; Egy megszegett
eskü; S a megcsalt barátnők sziporkázó
szavait rejtő megsárgult levelei.
Rejtve elmémben már megfogalmazódott
a mű.
S mint egy kancsóból, fejemből is
csak
ki kellene önteni a sorokat, ahogy
a víz zúdul:
Bőszült erővel s mégis hangtalanul.
De megfagyott torkomon a szó,
s ujjaim között sem forognak úgy
a tollak
- oly szorosan, szépen és gyorsan
– mint rég.
Belefáradtam, a rímkeresésbe az olvasásba,
a töprengésbe, de mégis dolgozom.
Idővel tele lesz a pohár, de a
kancsóból lassan – lassan elfogy
az éltető víz.