Előterjesztés

Közoktatási  feladat-ellátási, intézményhálózat működtetési  és fejlesztési terv
 

Tisztelt Képviselő-testület!
A közoktatási törvény alapján  az önkormányzatoknak 2004. évben  majd ez követően két évente felül kell vizsgálni  a közoktatási feladat-ellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervét. 
A képviselő-testület  67/2000. /VIII. 30./ számú határozatával  fogadta el a középtávú közoktatási feladat-ellátással, intézményhálózat működtetéssel kapcsolatos tervet, melyben 
- a kötelező közoktatási feladatok ellátását a  meglévő intézmény rendszer, a Napközi-otthonos Óvoda és Általános Iskola működtetésével, az iskolai ellátásnál  Bánk és Tolmács  Község Önkormányzatával az Általános Iskolai Intézményfenntartó Társulás keretében történik. 
- Vállalta, hogy   az elfogadott  nevelési, pedagógiai programnak megfelelő taneszköz-fejlesztés  ütemezett megvalósításához a fedezetet éves költségvetésében biztosítja
- Középfokú saját  intézmény létrehozását a továbbtanulási lehetőségek elérhető  közelséges miatt  nem tartotta indokoltnak.
- A helyi munkaerő ellátás jó színvonalú biztosítása érdekében a kerettantervben kiemelt szerepet szánt az angol és informatikai oktatásnak. 
- Különleges gondozás keretében a lehetőségeken belül vállalta a sajátos nevelési igényű  tanulók felkészítését, az arra rászoruló gyermekek gyógytestnevelését és logopédiai  ellátást. 
- Továbbra is igényt tartott, és helyet biztosított kölcsönösségi alapon  a Balasagyarmati Rózsavölgyi Márk Művészeti  Iskola és Bérczi Károly Dolgozók Középiskolája kihelyezett tagozatának működésére. 
 Gyakorlatilag a 2000. évben megfogalmazott  célkitűzéseket kell felülvizsgálni  a  város adottságai, lehetőségei, a  gyermeklétszám alakulásának  függvényében. 

- I. Helyzetelemzés
A város lakosságának száma  az utóbbi években kismértékben csökkent (1. számú melléklet). A 2004. január 1-én az állandó lakosok száma  2.996 fő, ami 54 fővel alacsonyabb  az 1999. január 1-i lakosság számtól.  A születések  száma kismértékben meghaladja a halálozások számát. A lakosság kor szerinti összetétele is módosult. 1999. évben a 60 éven felüliek aránya 9,7 %, míg 2003. évben 11,9 %. Ezek a változások azt mutatják, hogy a lakosság szám csökkenést a születések számának csökkenésén túl, a fiatalok elköltözése befolyásolja. 
 1995. évtől  letelepített vállalkozások  jelenleg is közel 1000 fő részére biztosítanak munkalehetőséget, de az alkalmazottaknak csak kis része rétsági lakos. A munkahely teremtő beruházások hatására a munkanélküliség városunkban tovább csökkent, jelenleg az aktív korúak 6,1 % regisztrált munkanélküli. A helyben rendelkezésre álló munkahelyek  ellenére igen jelentős a naponta Váca, Budapestre és Balassagyarmatra ingázók száma, ugyanakkor sok a más településről Rétságra bejárók száma is. A  bejárók letelepítését nehezíti, hogy  építésre alkalmas lakótelekkel, bérlakással  nem  rendelkezünk.

A lakosság számának és összetételének változását tükrözik az oktatási intézmények adatai is, melyet a 2-3. számú melléklet tartalmaz. 
 Az óvodás korúak száma  jelenleg 94 fő, ami 21,7 %-kal elmarad az öt évvel ezelőttitől, és további csökkenés várható. A  jelenlegi  létszám 4 óvodai csoportban történő ellátása megoldott. Hely hiányában elutasítás nincs. 

Az általános iskolai tanuló csoportok száma  16, a tanulók  száma  322 fő, melyből 89 fő más településről jár be. A bejárók közül az intézményfenntartó társulás keretében  Bánkról  és Tolmácsról bejárók száma folyamatosan emelkedik, amit befolyásol, hogy Bánkon megszüntetésre került az általános iskola és információk szerint az alacsony tanuló létszám miatt Tolmács Önkormányzata is foglalkozik  az alsó tagozatos iskola megszüntetésének lehetőségével. Jelenleg 70 fő jár be a két településről.  A tanulólétszám  a 15,3%-kal marad el a 2000. évitől, ugyanakkor a bejárók aránya 23 %-ról 27 %-ra emelkedett. A tanulólétszám csökkenésével együtt a tanulócsoportok száma is csökkent. Jelenleg 16 tanulócsoportban folyik az oktatás és 5 napközis csoport, valamint  1 tanulószobai  csoport működik. A várható létszámokat figyelembe véve a tanulócsoportok, illetőleg  napközis és tanulószobai csoportok  számát módosítani nem kell. 

Óvodai nevelést  képzett óvónők igen jó színvonalon biztosítják, a személyi feltételek tartósan rendelkezésre állnak. Nyugdíjazás  rövid időn belül nem várható. 

Az iskolai oktatás szakos ellátása nem éri el a 100 %-ot.  / 5 . számú melléklet / Átlagosan két szakos tanár hiányzik, melyek pótlása óraadók (angol, rajz), illetőleg részmunkaidős (fizika) alkalmazásával  átmenetileg megoldott. A kiemelten kezelendő informatikai oktatás szakos ellátása még nem  biztosított. A szükséges szakképesítés megszerzése folyamatban van. A  34 tagú nevelőtestületből 1 fő képesítés nélküli. A pedagógusok közül 18 fő 50 év alatti és 4 fő  60 év feletti. 5 fő nyugdíjast alkalmaznak. A  várható tényleges nyugdíjba vonulások miatt az utánpótlást  a szakos ellátásnak megfelelően biztosítani kell. A tanórák csökkenése, a pedagógus kötelező óraszámok emelkedése miatt a túlórák száma csökken. 

A többi tanulóval  együtt nevelhető, oktatható  sajátos nevelési igényű   gyermekek és tanulók, a logopédiai és gyógytestnevelésre szoruló  gyermekek és tanulók ellátása  az iskolában megoldott. Az  óvodában  logopédus  hiánya  miatt a logopédiai foglalkozás jelenelg  nem megoldott. 

A gyermekek, tanulók  iskola egészségügyi ellátása házi gyermekorvos és védőnők  közreműködésével megoldott,, az iskolafogászati ellátás   feltételei biztosítottak. 

Az alapfokú oktatás  tárgyi feltételei rendelkezésre állnak. A kötelező eszközök beszerzése  2000-2003. ében  önkormányzati, pályázati és intézményi alapítványi források terhére megtörtént.  Azok pótlását, illetőleg az új tantárgyak bevezetésével / pl. média oktatás/  szükségessé vált beszerzéseket folyamatosan biztosítani lehet. 

Iskolai könyvtár 15919 könyvtári egységgel  jelenleg is működik. további fenntartása indokolt.

Az oktatási intézmények épületeinek állaga miatt azok felújítása indokolt.  Az iskola teljes rekonstrukciójával, az óvoda részleges felújításával  kell számolni.  A gyermek és tanulólétszámok alakulása miatt  bővítés nem szükséges. A rendelkezésre álló óvodai csoportszobák, tantermek és szaktantermek száma  a jelenleginél nagyobb létszámú gyermek, tanuló elhelyezését is biztosítja. 

A gyermekek, tanulók szervezett intézményi étkeztetése  a saját konyha üzemeltetéssel megoldott.  A gyermek és tanulólétszám  csökkenéssel arányosan  az étkező létszám is alacsonyabb, ami a rezsi költségeket kedvezőtlenül befolyásolja. 

A Rózsavölgyi Márk  Művészeti Iskola  és Bérczi Károly  Dolgozók Középiskolája kihelyezett tagozatának  működésére  az igény továbbra is fennáll, melyek ellátására vonatkozó együttműködési megállapodás  felülvizsgálata indokolt. Az igények alapján indokolt a  művészeti oktatás  lehetőségeinek kiterjesztésével is  foglalkozni.

A középiskolás korúak száma  a vizsgált időszakban lényegesen nem változott.  A továbbtanulók többsége  az elérhető közelségben lévő  Vác és Balassagyarmat  középfokú oktatási intézményeiben folytatja tanulmányait. Saját  középfokú intézmény létrehozása nem indokolt. 

- II. Önkormányzati feladatok:
Az önkormányzati törvény kötelező feladatként határozza meg az óvodai nevelésről,  az általános iskolai oktatásról  való gondoskodást. A fenti adatokból is kitűnik, hogy  az alapfokú oktatási feladatokat továbbra is önálló intézmény működtetésével indokolt megoldani. A 8. évfolyam párhuzamos osztályai  csak az intézményfenntartó társulás területéről, illetőleg más településről bejárók figyelembe vételével tartható fenn. Az intézményfenntartó társulás további működtetése mellett  a tanulócsoport bontást nem igénylő mértékig fogadhatók  a más településről bejárók is. 

Az  intézmények  oktató, nevelő munkájukat a képviselő-testület  által  jóváhagyott nevelési program - 69/2004. /VIII. 26./ számú határozat-  illetve az iskolai pedagógiai program – 68/2004. /VIII.26./ számú határozat – alapján végzik.  A tanulócsoportok és tantervi órák száma által meghatározott törvényes órakeretek  anyagi fedezetét az önkormányzat  biztosítja. Kiemelt  feladatnak tekintendő a Pedagógiai Programban  is megfogalmazott  idegen nyelv és informatika  oktatása az idetelepült gazdasági egységek  munkaerő igényét is figyelembe véve. 
A Napközi-otthonos Óvoda   33/1994. /IV.29./ számú, az Általános Iskola 34/2004. /IV.29./ számú határozattal  módosított alapító okirata teljes körűen tartalmazza az intézmények  által ellátott feladatokat,  az biztosítja a nevelési és pedagógiai programban meghatározott feladatok megvalósítást. 
A kevés óraszámú ( fizika, kémia stb.), tantárgyak szakos ellátása érdekében  ki kell használni a Rétság Kistérség Többcélú Társulás  megállapodásában  az oktatási és nevelési feladatok közös ellátására vonatkozó kezdeményezést. Az általános iskola pedagógus utánpótlásának  biztosítására   szorgalmazni szükséges a  pedagógusok  hiányzó  szak felvételére irányuló képzését.

A többi tanulóval együtt nevelhető, oktatható sajátos nevelési igényű  gyermekek, tanulók  ellátásának feltételei az iskolában rendelkezésre állnak.      A tartós ellátás érdekében  ki kell használni Rétság Kistérség Többcélú Társulás  megállapodásában  a pedagógiai szakszolgálati tevékenységek közül  a logopédiai feladatok közös ellátásra vonatkozó kezdeményezést. 

Az önkormányzat költségvetésében kiemelten kezeli  az oktatási intézmények igényeit, a színvonalas oktatás anyagi feltételének biztosítását.  A szükséges eszköz beszerzések fedezetét  saját forrásból, intézményi pályázatokból biztosítani lehet. 

Az oktatási épületek  indokolt felújítását  a pályázati  és önkormányzati lehetőségek figyelembe vételével  az elkövetkezendő években ütemezni kell. 

A fentiek  alapján megállapítható, hogy a 2000. évben elfogadott  középtávú  közoktatási feladat-ellátási intézményhálózat működtetési  tervben megfogalmazott célok a helyi sajátosságoknak megfelelőek, azok  továbbra is fenntarthatók.

Kérem a Tisztelt Testületet, hogy  az előterjesztést megtárgyalni és elfogadni szíveskedjen. 

Rétság, 2004. október 22.

Kapecska Ferencné
jegyző

Határozati javaslat:

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete  megtárgyalta  a - 67/2000. /VIII. 30./ számú határozattal - elfogadott  közoktatási feladat-ellátási, intézményhálózat működtetési terv felülvizsgálatára vonatkozó előterjesztést, azt elfogadja. 

Az önkormányzat képviselő-testülete  a  törvényben  meghatározott kötelező  közoktatási  feladatait  a várható gyermek és tanulólétszám figyelembe vételével továbbra is  a meglévő intézményrendszer, a Napközi-otthonos Óvoda  és  8.  évfolyamos  Általános Iskola működtetésével látja el. Intézmény átszervezést, megszüntetést nem tervez.
Bánk és Tolmács Község Önkormányzatával  közösen létrehozott  Általános Iskolai Intézményfenntartó Társulás keretében biztosítja az ott lakó tanulók  általános iskolai oktatását, nevelését.
Személyi és tárgyi feltételek megléte esetén  a más településen  állandó lakóhellyel rendelkező  tanköteles  korúak oktatását, nevelését is vállalhatja. 
Az igényeknek megfelelően  a napközis és tanulószobai  ellátást biztosítja.  A szervezett intézményi étkeztetés  az Általános Iskola kezelésében működő konyhával megoldott. 
Valamennyi  tárgy szakos  ellátása érdekében,  a kevés óraszámú / fizika, kémia, rajz stb./ tantárgyak vonatkozásában ki kell használni a Rétság Kistérség Többcélú Társulás  megállapodásában  az oktatási és nevelési feladatok közös ellátására vonatkozó, utazó pedagógus alkalmazásának lehetőségét. 
Különleges gondozás keretében,  az intézmények alapító okiratában megfogalmazottak szerint  továbbra is biztosítani kell a  többi gyermekkel, tanulóval együtt nevelhető, oktatható sajátos nevelési igényű  gyermekek, tanulók  felkészítését, az arra rászorulók  gyógytestnevelését és logopédiai ellátását. A személyi feltételek tartós biztosítása  érdekében  ki kell használni Rétság Kistérség Többcélú Társulás  megállapodásában a pedagógiai szakszolgálati tevékenységek közös ellátására vonatkozó kezdeményezést. 
Az oktatási intézmények   kötelező eszköz  és felszerelési  jegyzék szerinti biztosítását folyamatosan figyelemmel kell kísérni. Az eszközök pótlása, új tantárgyak bevezetése miatt szükséges eszközök beszerzését  a pályázati lehetőségek figyelembe vételével  a költségvetésben ütemezni kell. 

A 69/2004. /VIII. 26./ számú határozattal jóváhagyott  nevelési programban, valamint 68/2004. /VIII.26./ számú határozattal elfogadott  pedagógiai programban  meghatározott feladatok színvonalas  végrehajtását a  képviselő-testület  folyamatosan figyelemmel kíséri. 

Kölcsönösségi alapon megkötendő megállapodás  alapján továbbra is  helyet biztosít  a Balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola és Bérczi Károly Dolgozók Középiskolája  kihelyezett tagozatainak működésére. Keresni kell a további művészeti oktatás kiterjesztésének  lehetőségeit. 

Középfokú oktatási  önkormányzati intézmény  létrehozását a következő években nem tartja indokoltnak a továbbtanulási lehetőségek elérhető  közelségben, Vácott és  Balassagyarmaton biztosítottak. 

Az oktatási intézmények épületeinek  felújítását, rekonstrukcióját a pályázati  és az önkormányzat pénzügyi lehetőségeinek függvényében  biztosítja. 

A közoktatási feladat-ellátási  tervben foglaltakat 2006. évben felül kell vizsgálni. 

Határidő: folyamatos, és 2006.
Felelős:  Mezőfi Zoltán polgármester
             Sztruhár Istvánné óvoda vezető
             Holman Ferenc  iskola igazgató

www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-