Hírek a várost elkerülő M2 autópályáról 

2022.01.16.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

Jó hírt hallottunk az M2 autópálya létesítésével kapcsolatban. (Hogy a hírnek mi a realitása, azt egy külön részben elemezzük, itt ünneprontó lenne.) A Városháza dísztermébe kaptak meghívást a környék polgármesterei, településvezetői, a sajtó képviselői, de részt vettek önkormányzati képviselők, és más minőségben érdekeltek is.
     A jó hír, hogy elkezdődött az M2 autópálya tervezése. Erről szólt az összejövetel, és a nyomvonal, a létesítés körülményeinek összefoglaló ismertetéséről. Noha sokszor volt már téma az elmúlt 20 esztendőben az elkerülő kérdése, az hogy létesül-e, lesz-e, mikor. Most egy decemberi hírben arról olvashattunk, hogy kiválasztották a tervezőt a Váctól az országhatárig tartó szakasz tervezésére. Van tehát előrelépés, és van remény, hogy nem a végtelenben, hanem a belátható jövőben valóban elkészül legalább a Rétságot elkerülő szakasz. Erről a projektről szólt a konferencia.
     A megjelenteket Mezőfi Zoltán, Rétság város polgármestere köszöntötte, majd a téma felvezetését történeti átteklintéssel Balla Mihály országgyűlési képviselőtől hallottuk. Az állam részéről a projektgazda a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt, akinek képviselője következett, majd a tervező cég nevében hallhattunk ismertetőt. Ezután a jelenlévőktől hangzottak el kérdések, melyekre a szakértők válaszoltak. Az elhangzottakat nem idéznénk, viszont teljes terjedelmében meghallgathatók az alul lévő linken.
     Igen nagy projektről van szó. Váctól a Drégelypalánkot követő  becsatlakozásig 18 km négysávos autóút tervezése, majd kivitelezése a feladat. A terepviszonyok nem túl kedvezőek, ezért legalább 2 km alagutat kell fúrni a hegyekbe, 2 nagyobb völgyhíd létesül, több aluljáró, iletve forgami híd a csomópontokhoz. Ebből a rétsági szakasz 9 km, a nőtincsi csomóponttól, a 2-es-22-es útnál épülő csomópontig (Rétság észak) A kivitelezésben ez a projektelem élvez elsőbbséget, így a kamionforgalom a városon kívülre kerülne. Majd ezt követik a további ütemek. Ezen a szakaszom tehát 3 csomópont létesül az említett (1. ütem) végpontjain kívül egy diósjenői útcsatlakozás közelében.
     Nagy munka. Igen és tény hogy a terepviszonyok nehezítik a tervezést de különösen a megvalósítást. A megbízott tervezőknek 2024. július 11-ig kell elkészülni a tervekkel. (Ebben szerepelnek a közműegyeztetések, az engedélyezési és kivitelei tervek jóváhagyott formában.) No igen ezek után következhet az első kapavágás. Az elhangzott tájékoztató szerint 2026-ra reális esély van az út átadására. Legalább is ez a tervezett ütem. Bízzunk és várjuk.
     A jelenlévők a program végén kötetlen formában is egyeztethettek a meghívott szakemberekkel.
-
Kérdőjelek, kampány, realitások
     Ne vegye rossz néven a Tisztelt Olvasó, ha - a rendezvényen feltett kérdéseimben is megfogalmazottak szerint - jogos kételyek merülnek fel.
     Ennek az útnak a tervezése, nyomvonalak elkészítése, híresztelése több mint 20 éve folyamatosan jelen van. A helyiek, és az érintett települések vezetői állandóan igyekeznek napirenden tartani. És milyen érdekes? Minden választás előtt komoly igéretek hangzanak el, hogy most már indul ..., pár éven belül elkészül ..., legalább a Rétságot elkerülő szakasz ... . Emlékezzenek csak a választási lakossági fórumokra 4 éve, 8 éve, a korábbiakról már nem is beszélve. Hihetőnek hangzottak az ígéretek, de a választás után minden feledésbe merült. Az ügy egy jottányit sem mozdult előre. Most legalább a tervezéssel megbízott cégek képviselői is itt voltak, levetítették a vázlatokat (egy hónappal a megbízás után mást nem is tehettek). De jogos mindenkinek a kételkedése, aki felemlegeti a múlt ígéreteit, és nem bízik az elhangzottakban.
     Ehhez a bizalomvesztéshez azért vannak adalékok is. Egy ma is érvényben lévő kormányhatározatba foglalt gyorsforgalmi úthálózat fejlesztési terven 2030-ig ez a szakasz fel sincs tüntetve. (Sok más helyen építenek, ez minket nem vigasztal.)
     Megnéztem a projektgazda Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. honlapját, amelyen 100 út szerepel, közöttük elkészültek, 11 kivitelezés alatt, és 28 esetben van felsorolva, hogy "előkészítés alatt". Nézzék meg ha nem hiszik, ez az út nincs benne az előkészítés alatt álló projektekben (sem). Akkor hát miről szólt a cég tájékoztatója?
     Időtényezők. Az reálisnak tűnik, hogy ha minden jól megy akkor 2024 júliusára kész kiviteli tervek lesznek. Bár csúszások itt is lehetnek. A 2026-os befejezésig marad 2 esztendő. Ez egyszerűen lehetetlenség! A nyomvonalon különféle érdekeltségű területek vannak, amelyeket meg kell vásárolni, vagy kisajátítani. Néhány nagyobb de jellemzően inkább kis területek. (erdők, mezőgazdasági földek, stb.) A területek egy részének több tulajdonosa van, akik el sem érhetők (hagyaték, külföldön élnek, nem fogadják el a felajánlott vételárat, stb.) pedig ez a munka és idő nem mellőzhető. Ez után indulhat a kivitelező keresése közbeszerzés formájában. Ez sem pár hét. Még úgy sem, hogy az ilyenféle projekt kiemelt állami beruházás, több szabály a gyorsaság érdekében nem úgy vonatkozik mint pl. egy önkormányzati projektre. De ez is idő. Ha van kivitelező, van elég gép és munkaerő ahhoz hogy egyidőben akár 10 szakaszon is induljon a munka akkor sem garantálható a 2026. Nehogy úgy járjon ez a szakasz mint a Vác melletti részek, hogy nem volt eléggé "megdolgozva" a talaj, és megsüllyedtek utak, veszélyessé váltak hidak. Ezek közismertek. Tehát van egy technilógiai idő, amit rövidíteni nem lehet. Márpedig 9 km négysávos utat az összes tartozékával együtt nem lehet elkészíteni másfél év alatt akármilyen nagy kapacitású cég jelentkezik.
     De van itt egy nem elhanyagolható tényező. A bekerülési költség. Balla Mihály képviselő tájékoztatójában elhangzott, hogy várhatóan 300-400 milliárdba fog kerülni a teljes szakasz. (Mi van? 18 km 400 milliárd? Mai áron mert ezek az összegek csak nőni szoktak nem kicsit. Kiloméretenként 22 miliárd nem sok egy kicsit? Az méretenként 22 millió forint. Na itt nem ragadok le, valóban a hidakkal alagutakkal mások a létesítmény paraméterei. De ezt a pénzt elő kell teremteni. Amikor jelenleg az államadósság minden eddiginél magasabb - cirka 40.000 miliárd forint -, amit nem fokozni kellene, hanem csökkenteni. A költségvetési hiány is 5101 milliárd forint volt 2021 végén. Jogos a kérdés, hogy - más nagyberuházásokkal együtt, vagy mellett - honnan lehet előteremteni ilyen hatalmas összeget. 400 miliárd forintot! Ha tehát a tervezés és a műszaki kivitelezési feltételek nem csúsznak, akkor is kérdéses a finanszírozhatóság, a megvalósulás 2026-ra. Ja hogy akkor lesz egy újabb választás és el lehet mondani, hogy már a pénz javarésze megvan, rövidesen indul a beruházás?
     Nem ennek drukkolok, de a kételyek legalábbis elgondolkodtatóak.
     Pár fotót a rendezvényről hoztunk, de bemellékeltünk más forrásből származó nyomvonalterveket is, aki böngészni szeretné felnagyíthatja a jelzett képekre kattintva.

GiK -  -

A bemutatott nyomvonal a képre kattintva nagyítható

Hegyek-völgyek között - hidak, alagutak. Domborzati viszonyok

Nyomvonalterv Váctól Rétságig  (Egy 2016 os terv alapján, de a nyomvonal megegyezik.)
A képre kattintva igen nagyméretre nagyítható és részletesen elemezhető

Nyomvonalterv Rétság-Hont (Egy 2016 os terv alapján, de a nyomvonal megegyezik.)
A képre kattintva igen nagyméretre nagyítható és részletesen elemezhető
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-