Szlovák nemzetiségi nap

2018.06.05.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
A rétsági Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat minden évben megrendezi a nemzetiségi napot. Idén már 16. alkalommal. Szép hagyomány, bár városunkban korábban - amikor még Bánkkal és Tolmáccsal egy egységet alkotott - komoly szerepet kapott a nemzetiségi kultúra ápolása. A rétsági (bánki) szabadtéri színpadon évente rendezték a megyei fesztiválokat. Tény, hogy a község önállósodásával városunkban ez a hagyomány megszakadni látszott, amit a Szlovák Önkormányzat élesztett fel és tart életben.
     A június 2. szombatra meghirdetett program az Evangelikus Imaházban kezdődött szlovák nyelvű istentisztelettel. Majd a művelődési központ színháztermében folytatódott. 
     A nemzetiségek Himnuszának közös eléneklése után Salgai Szilvia mondott köszöntőt, majd Demjén Márta - a régi és tartalmas együttműködés zálogaként - a pilissznetkeresztiek üdvözletét tolmácsolta. (A beszédek meghallgathatók, abból nem idéznénk.)
     A Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat rendeletében alapított egy díjat, amelyből évente egyet adhatnak át. Ez a dij a "Nemzetiségünkért" címet viseli. 2018-ban Varga Jánosnak ítélte oda a nemzetiségi önkormányzat, aki tanárként és kollégium igazgatóként sokat tett a nyelv és a kultúra ápolásáért. (A méltatás is meghallgatható). Majd támogatásokat adtak át olyan partnereknek akik segítik a nemzetiségi önkormányzat munkáját. 25-25 ezer forintos utalványt nyújtottak át az Óvoda, a Városi Nyugdíjas Klub, az Evangelikus egyház és a Vöröskereszt helyi csoportja képviselőjének. További köszöntések, köszönetek után következett az esemény fénypontja.
     A Magyarországi Nemzetiségek Színházi Társulata hozzott egy különleges produkciót. Mint a felkonferelásban elhangzott hazánkban 13 nemzetéség él és ápolja kultúráját. A tarsulat arra vállalkozott hogy egyetlen műsorban megmutatja mindazt a szokszínű szépséget, amit ez a sokféleség magában hordoz. És ezt az ígéretet a produkció teljesítette is. Kiváló rendezéssel és koreográfiával állt össze egésszé a Vigadalom című előadásban a nemzetiségek viselete, nyelve, dalai, táncai. Tulajdonképpen egy ezekből komponált táncszínházi előadást láthattunk hangszeres közreműködőkkel, olykor komoly, máskor poénokat sem mellőző játékban. 
     Valóban jó műsor volt kiváló előadásban. Tulajdonképpen egy önálló esti színházi alkalmat is jelenthetett volna telt házat érdemelve. Sajnos tény, hogy a délutánra jelzett alkalom inkább a nemzetiségi kultúra iránt érdeklődőket vonzotta, és kevésbé figyeltek fel rá a hasonló produkciókat más alkalommal lelkesen látogatók. Igazán kár. Számukra némi kárpótlást jelenthet egy videó, amelyet egy korábbi budapesti előadásról töltött fel készítője a Youtube-ra. (Megjegyzem, nekem az itteni bemutató jobban tetszett, ami talán a kisebb, de intimebb megjenést biztosító színpad és terem miatt is lehetett. No meg a közönség többszöri lelkes tapsa segítette a hangulat fokozódását.
     Pár képünk a színháztermi történésekről tudósítanak. A köszöntőkról, díjátadásról és a Vigalom című produkció egyes jeleneteiről.
GiK - -
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-