Tavaszváró fantázia - kiállítás

2018.03.30.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
A művelődési központ galériájában nyílt csoportos kiállítás. Több alkotó, különféle technikával előállított műve került közönség elé. Valóban egy az ébredő természet tavaszi fantáziájának szinte minden szinét sikerült felvonultatni.
    Korábban szokás volt az intézmény Gobelin körének, illetve Tűzzománc és kézműves körének kiállítását megrendezni évente visszatérő módon. Később másokkal közösen jelentek meg ezek a munkák. Jelenleg ezek a csoportok felkészülés állapotában vannak, hogy legyen elég új anyag egy következő bemutatkozásra. Vannak azonban alkotók, akik önnállóan dolgoznak, nem szerveződnek közösséggé. Persze a kellemesen eltöltött heti egy két órán túl amúgy sem lehetne elképzelni a csoport együttes kreatív munkálkodását, hiszen olyan eltérő módszerekkel készültek képzőművészeti, iparművészeti tárgyak amelyek inkább kívánnak egyéni időtervezésű, egyini munkafolyamatot. Nos ilyen alkotók közös tárlatának megnyitójára került sor az intézmény galériájában. Akik bemutatkoztak: Dósa Éva, Fábiánné Székely Szilvia, Gyatyel Erika, Halász Enikő, Kővári Anna, Tőzsér Valéria, Vincze Jánosné.
     A kiállítóterem igencsak szüknek bizonyult, ami feltehetően annak is köszönhető, hogy minden bemutatkozó alkotó meghívta saját ismerőseit, de az is tény, hogy lehetett tudni, érdekes, szép dolgok tárulnak a nézők elé.
      A megjelenteket az intézmény munkatársa, Kelemen Ágnes köszöntött. Majnik László gitárjátéka tette meghittebbé az alkalmat. Varga Nándorné kiállítésmegnyitója után ismét énekkel kísért gitármuzsika zárta az ünnepi pillanatokat. Majd a szokások szerint a látogatók kisebb csoportokban gratuláltak az kiállítóknak, kérdések és válaszok hangzottak el. (A köszöntő és a megnyitó beszéd az alul lévő linken meghallgatható.)
     A szomszédos teremben a szokásos pogácsás, üdítős kötetlen beszélgetésre alkalmas vendéglátás mellett az egyik sarokban ténylegesen kipórbálható tárgyalkotás indult, a technikát ismerő művész segítségével.
     Képeink a megnyitó pillanatait idézik. Más alkalommal kiemeltünk jellemző munkákat. Most ezzel komoly nehézség támadt, hiszen a látható darabók száma meghaladja a százat. Inkább hangulatokat, műfajokat idézünk a fotókkal. Ha korábban többször leírtuk, most különösen igaz, el kell menni és megtekinteni a tárlatot, amire április hónapban van lehetőség az intézmény nyitvatartási idejében.
GiK - 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-