Taggyűlés és farsang

2018.01.23.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
Nemrégiben számoltunk be a Hunyadi János Nyugállományúak Klubja évbúcsúztató programjáról. Azóta, ha nem is telt el sok idő, de mégis csak lapoztunk egyet a naptáron, és új esztendő vette kezdetét. Megtartották hát a januári összejövetelt, amelynek a szórtakozás mellett volt hivatalos programja is.
     Miközben a klub tagsága gyülekezett és elfoglalták helyeiket az asztaloknál, az egyik teremben a katona családok, hozzátartozók számára tartottak ügyintézési lehetőséget a salgótarjáni Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda munkatársai.
     Hangyási jenőné, a klub elnöke köszöntötte a megjelenteket. Ismertette az előző évi beszámolót a programokról és a pénzügyekről, és az ezévi terveket. Mindezekről a tagság szavazott is, és jegyzőkönyv készült, hiszen a klub hivatalosan bejelentett civil szervezet, ezeket a dolgokat szabályosan kell lebonyolítani minden évben. A tájékoztatók végén köszönetet mondott a támogatóknak, külön kiemelve a Városi Önkormányzatot, akik az évi pályázaton elnyert 300.000 Ft támogatás mellett utazásokhoz és belőpőjegyekhet közel 350.000 forintot biztosítottak, illetve a művelődési központ díjmentes használatát. Az előző évi munkáért ajándékkal is kedveskedett Putyer Gyulánénak, úgy is mint a klub könyvelőjének és mint az Őszirózsa tánccsoport vezetőjének. Rendkívül megtisztelő, hogy szerkesztőségünket is megemlítették, minthogy a portálunkon rendszeresen részletes tudósítások jelennek meg a klub életéről.
     Tekintettel arra, hogy január 22. a Magyar Kultúra Napja, a szokásos műsorösszeállítás most ennek a jegyében törltént. Még a tánccsoport is komoly művet mutatott be. Illetve komoly muzsikára (Csajkovszkíj) egy hattyúk tava variációt. Közben a zenekar szórakoztatta a közönséget, majd újabb jelmezes táncos műsorszám következett, immár a farsang jegyében. A Limbó hintó ismert szövegére nem csak énekeltek, hanem a léc alatt is átbújtak. Hát amilyen alacsonyan (illetve magasan) meg tudták tenni. Ez a produkció közös táncba ment át.
     Időközben szorgos klubtagok felszolgálták a vacsorát, szólt a zene, indult a tánc. És következett az est fénypontja, a jelmezverseny. Tulajdonképpen 3 sorszámmal ellátott jelmezes (illetve páros) mutatkozott be, és kérte a tagság szavazatát, aminek alapján valaki elnyerte az első, második, harmadik díjat. Ezt követően aztán valóban a szórakozás vette kezdetét a "parketten", a klub ismert zenekara játszott, a tagok pedig táncoltak. A szünetet a pihenés mellett tombolahúzással - és nyereményekkel - töltötték.
     Jól indult az év a Hunyadi Klubban, és az ismertetett program alapján mondhatjuk, hogy bőven lesz esemény a tagok számára egész esztendőben.
      Képeink az esemény izgalmasabb pillanatait villantják fel.
GiK -   
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-