Ovikarácsony

2017.12.20.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
Korábban is beszámoltunk róla, hogy városunk gyermekintézménye - alkalomhoz illő díszítés mellett - mindig megtartja a kicsinyek számára a jeles ünnepeket. Így volt ez most is. Kedden délelőtt volt az óvoda karácsonyi "ajándéka" sok-sok meglepetéssel.
     Nem csak az előtérben magasodik a gazdagon díszített fenyőfa, hanem a falakon is azonos témájú dekoráció. De a csoportszobákban is állanak a karácsonyfák. A gyerekek sorra elfoglalták helyüket a nézőtérszerűen berendezett aulában. A Katicások kivételével, mert mint az a pillanatnyi várakozásból, és Szunyogh Judit óvodavezető szavaiból megtudtuk, ők készültek műsorral a többiek számára.
     Egy újabb kis fenyőfa várt felöltözzetésre, amit a járékos körtánc és eneklés mellett fel is díszítettek. Majd gyertyával a kézben igazán hangulatos fényesség színezte boldoggá a körbeállók arcát. A közös énekléshez előbb a gyerekek teljes csoportja, majd az óvoda dolgozói is kapcsolódtak.
     Ezt követően a gyerekek elvonultak a csoportszobákba, ahol igazi meglepetés várta őket. A csoportok kaptak ajándékokat közös használatra. Boldog örömmel vették birtokukba, kezdték megismerni az ujdonságokat, majd az új játékok bűvöletében telt a délelőtt további része.
     Alábbi fotókkal tudósítunk a bensőséges kedves rendezvényről. Itt is felhívjuk a figyelmet, hogy lesz egy nagyobb közösségi alkalom is, a december 22-én sorra kerülő Mindenki Karácsonya, amire a rendezők nevében ezennel is meghívjuk a város lakosságát. Részletes program az alul megtalálható linken.
GiK - 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-