56 emlékezete

2017.10.24.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
Városunkban a hagyományoknak megfelelően került megrendezésre az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére szervezett ünnepség.
     A művelődési központ színháztermében, az alkalomhoz illő díszlet ölelésben Kelemen Ágnes köszöntötte a megjelenteket, és a továbbiakban is konferálta a műsort. A Himnusz elhangzása után Hegedűs Ferenc polgármester tartott ünnepi beszédet. (Az alul lévő linken meghallgatható.)
     A megemlékezést méltóságteljessé emelő műsorban először Szájbely Zsolt adott elő egy szavalatot, amely az október 23-i eseményeket idézte.
     Majd a Kereplő Néptánc Együttes egy gyermekcsoportja adott elő műsorösszeállítást. A produkció két részből állt. Az első egy árnyjáték, felidézve a forradalmi eseményeket, a tépett zászló köré sereglő lelkes tömeget, a nem tagadható áldozatoknak is emléket állítva. A függöny legördülése után egy erre az alkalomra koreografált táncprodukciót mutattak be az együttes tagjai. Az előadást színpadra állitótta: Simon Katalin néptánc oktató, és Vigyinszki Attila pedagógus.
     A tapsra felsorakozott szereplők gyűrőjében léptek elő az Ékes Énekegyüttes tagjai, az előző műsorhoz kapcsolódó dalok előadásával.
     Tekintettel arra, hogy Rétságnak van saját 56-os történelme és hősei, az emlékezésnek lesz más alkalma is. A Szózat felcsendülése előtt a műsorvezető felhívta a figyelmet, hogy október 29-én kerül megrendezésre a Mindszenty-Pallavicini emléknap a Börzsönyi út végi szoborcsoportnál, és a laktanyai emlékműnél, amelyre ezennel is invitál minden érdeklődőt.
     Pár képünk az eseményt dokumentálja.
GiK - 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-