Az ördög nem alszik

2017.10.17.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
A művelődési központ színházi évadának első előadása egy kisérteties bohozat volt. Telt ház várta a színészeket - akik közü többen más visszatérő vendégek nálunk - és nem is csalódtak. Kiváló szórakozásban volt része a két részes előadás során a közönségnek. 
     Ha a prózai színpadi műfajokat a szerint próbálnánk sorba rendezni, hogy melyik az amelyik számtalan elemében a szórakoztatást tűzi zászlajára, akkor a színmű, a vídjáték, a kommédia után minden bizonnyal a bohózat vinné el a pálmat. És ez így is volt. A Pesti Művész Színház művészei nem csak a szövegekkel, hanem számtalan beépített helyzetkomikummal is színesítették a darabot. Az már csak hab a tortán - amire kevesen gondoltak - hogy a felcsendűlő betétdalok szerzői Fényes Szabolcs és Szenes Iván. Igen, Fényes Szabolcs, akiről ritkán emlékezünk meg, hogy kötődik Rétsághoz, ifjúkorát itt töltötte. E szerzőpárosnak köszönhetően tűntek ismerősnek a dalok, amelyek önálló előadásokon, korábban lemezeken is sikert arattak.
     A történet röviden arról szól, hogy a lord két fiatalt szeretne összeboronálni úgy, hogy a kapcsolatot ne az örökölhető vagyon motiválja. Vagyis az, csak nem úgy. Szellemes történet, szellemes megoldásokkal. Sőt két szellemes, mert a darab vége felé válik érdekessé a sok fordulattal tatkított szellemesdi, amikor a két fehér lepelbe bújt "kisértet" egymással is összefut. Persze ahogy lenni szokott a fiatalok - minden érdek nélkül is - egymásba szerettek, és együtt akarnak élni. 
     Mielőtt pár képpel felvillantjuk a darab pillanatait, felidézzük a szinészi alakítások elécsípett mozzanatait. Itt is felhívjuk a figyelmet, hogy a művelődési központ 2017/18-as színházi sorozatában még további 3 előadásra kerül sor. Legközelebb november 15-én a Körúti Színház mutatja be Oli Peagen: Az ajándék gésa c. vígjátékát. A továbbiakban színre kerül B. Török Fruzsina: Jelenetek két házasságból (Móricz Zsigmond nyomán), és Galambos-Turcsán-Meskó: Kell egy színház című produkciója. A további 3 előadásra bérlet is váltható. Érdemes élni az elővételi lehetőeéggel, hiszen mint a hétfő esti műsornál tapasztaltuk pótszékeket is igénybe kellett venni, ezek száma pedig korlátozott.
GiK - 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-