Nyugat-nógrádi nyugdíjas találkozó

2017.09.17.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
Szép hagyomány a rétsági kistárségben, hogy évente egy alkalommal, szeptember közepén, a nyugdíjas klubok találkozót adnak egymásnak. A házigazda a Városi Nyugdíjas Klub. A szervezésben komoly szerepet vállaltak a megyei és országos nyugdíjas szervezetek.
     A képeken is láthatóan igen szép számban jöttek látogatók a szombati programra. Tulajdonképpen telt ház volt a színházteremben. A környező települések klubjai, közösségei mellett érdeklődők, és szimpatizánsok, családtagok is megtisztelték az alkalmat. A program a színpadon kezdődött, ahol rövid köszöntők, köszönetek, üdvözlő beszédek hangzottak el. (Ebből nem idéznénk, de teljes terjedelmében meghallgathatók az alul is megtalálható linken.) Hegedűs Ferenc polgármestert követően a nyugdíjas érdekképviseleti szervek képviselői szóltak, elismeréssel említve a kezdeményezést és az összefogás erejét.
     Következtek a színpadi programok, amelynek sorában több műfaj is képviselve volt. Dalok kórusban és egyénileg, hangszeres muzsika, de hangzottak el versek és prózák is. Szinte mind igen heves tapsot generálva a közösnség soraiból. Tulajdonképpen az érkező nyugdíjas klubok mutatták be egymásnak egy-egy kiválasztott műsorszámukat, és ez különös értéket ad a találkozónak. (Fellépők: Szendehelyi Asszonykórus, rétsági Őszirózsa Tánccsoport, nógrádi Búzavirág énekkar, Horpácsi Nyugdíjasklub, Vizkeleti Sándor és Márta, illetve egyéni előadók: Putyer Gyuláné, Korpás Istvánné, Sági Sándorné, Ragács Imréné, és Dudás András.)
     A két részre osztott műsor közben egy hosszabb szünetet iktattak be. Azért is, hogy megvendégeljék a résztvevőket, de főképpen azért, ami az esemény legfőbb értéke. Itt volt mód a különböző településekről érkezőknek szót váltani egymással, tapasztalatokat cserélni, illetve meghívni egymás csoportjait saját  klubnapjaikra. Többen éltek az alkalommal, hogy megtekinthető volt a Galériában Valaczkai Erzsébet grafikus-festő kiállítása.
     Az igazán jó hangulatú, színvonalas produkciókat felvonultató rendezvény minden bizonnyal egy esztendő múlva ismét megrendezésre kerül.
     Képeink az eseményekről tudósítanak.
GiK - 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-