Nemzeti emlékezet napjai 

2017.06.08.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
Az egész magyar nemzetet máig megrázó taruma, hogy 1920. június 4-én a tianoni békeszerződéssel a történelmi Magyarország kétharmadát elveszítettük. A diktátum évfordulója nem örömünnep, de az emlékezés, a történelem felidézése nagyon is helyénvaló. Rétságon két esemény is kapcsolódott az e gondolatkörhöz.
     Június 2-án pénteken délelőtt a templomkertben álló Trianon emlékoszlopnál volt koszurúzás. Az összegyűltek gyűrújében emlékező beszédek hangzottak el Szabó István és Jávorka János tolmácsolásában, Szájbely Zsolt pedig egy szavalattal emelte méltóságteljessé az alkalmat. Ezt követően a intézmények, társadalmi és civil szervezetek helyezték el az emlékezés koszorúit a kopjafánál.
    Június 4-ére több gondolatot egybefogó rendezvényre került sor az előző évben felavatott Mindszenty-Pallavicini emlékműnél. A közönséget invitáló plakát szerint "Szkíta Napok - a Nemzeti Összetartozás Napja"-ként hirdették a vasárnap déli, illetve délutáni emlékező rendezvényt.
    Szájbely Zsolt szavalata után első pillanatra talán szokatlannak tűnő aktusokra került sor. A gondolat, hogy a honfoglaló magyaroktól a mai nemzetünkig létezik egy folyamatosság, valóban nagy ívet fog át. Mégis látványos elemekkel idézték az egykori hazafoglalók, majd az itt élő emberek emlékét. Déli harangszóra egy még nem látott látványosságra került sor. A Rétsági Árpád Egylet és barátaik repítették nyilaikat az ég felé. Majd a Palóc Virtis KSE karikás ostor bemutatója következett, amelybe a jelenlévő közönséget is bevonták.
     Ezen a napon került felavatásra az emlékhely közelében a Nagy-Magyarország egykori eredeti határköve. Az a kő, amely egykor a trianoni döntés előtti az ezeréves Magyorország határát jelezte lengyel szomszédaink orszába szélén. Mint a kőoszlop melletti emléktábla hirdeti, ezt a követ Ónodi Krisztián és felvidéki barátai adományozták a Rétság városnak azzal, hogy itt méltó helyet talál, és alkalom a megelmékezésekre.
     A rendezők kérése szerint ki-ki egy szál virágot hozzon magával a határkőhöz elhelyezndő. Ezt sokan méltóságteljesen meg is tették.
     Tekintve, hogy ez az írás tudósítás és nem kritikai műfaj, a történelmi hűség kedvéért megemlítjük, hogy a plakát szerint is jeles vendéget vártak a szervezők, akivel még a könyvtárban külön programot is terveztek. Mónus József tradícionális íjász világbajnok távlövő azonban nem tudott a tervezett időre megérkezni a megemlékezésre. Ennek örömteli oka, hogy Törökországban ismét világbajnokságot nyert, és az ezzel járó kötelezettségek miatt nem tudott úgy hazeérkezni, hogy a tervezett időben ellátogasson hozzánk. Megértve a helyzetet, gratulálunk a sportolónak és reméljük lesz még alkalom személyesen is találkozni.
     Képeink a két esemény pillanatait elevenítik fel.
  GiK -  Fotó Potyecz Enikő, és pár kép más tudósítónktól 
-

-



Június 4.

-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-