Nyugdíjas évbúcsúztató

2016.12.05.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
A Városi Nyugdíjas Klub közössége rendszeresen tart összejöveteleket, amelyeket mindig saját műsoros tartalommal töltenek meg. Ebben az évben a december program az utolsó ilyen esemény, így a meghirdetők is évbúcsúztatónak tekintik. Szó, ami szó, nem sok van már hátra, hogy 2017-re lapozzuk a naptárat, ahhoz pedig hogy a karácsonyi ünnepeket családi körben ki-ki megélje, még kevesebb.
     Amint gyülekeztek a klubtagon és elfoglalták helyeiket, Kotroczó Balázs klubelnök üdvözölte a megjelenteket. Rövid köszöntőjében kitért az előző időszak eseményeire, és néhányat felvillantott a közeljövő programlehetőségei közül. Őt követte a mikrofon mellett Mezőfi Zoltán alpolgármester, aki jókívánságai mellett az általa gyűjtött ajándékokat adta át a résztvevőknek. Az ajándékokat a Baptista Szeretetszolgálat és az Urbán és Urbán Kft. ajánlotta fel.
     Ahogy az hasonló esetekben is lenni szokott, alkalomhoz illő versekkel, dalokkal szerepeltek a klub tagjai. Kisvártatva egy igazi meglepetés is következett. A táncscsoport időről időre új produkciót mutat be. Hát ez most inkább egy játék, vagy inkább kabaréjelenet, mint nyitótáncnak szánt Palotás (mert, hogy azt is tudnak) A humoros összeállítás az óvodáskortól kísérte végig az élet állomásait egészen a nyugdíjas korig. Közben számtalan alkalom adódott a múltidézésre, és a "bolondozásra" is. Nem is kell mondani, kirobbanó sikert aratott az új műsor.
     Vacsora, jó zene, tánc és klubszerű szabadidő eltöltés is hozzátartozik ezen összejövetelekhez. Így volt ez most is. Aztán találkoznak majd újra 2017-ben, akkor meg évnyitó klubnapon. De ahogyan a klubelnök felhívta a figyelmet lesz itt színházi előadás, amire csoportosan várják a tagokat, meg egészségmegőrző program is, ahová a tagság nagyrésze ellátogat. Találkozás tehát lesz, ha nem is a teljes klubtagság számára.
     Képeink az összejövetel pillanatait idézik
GiK - Fotó: Halász Enikő 
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-