Kistérségi honvéd nap

2016.05.23.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

Százhatvanhét évvel ezelőtt, 1849. május 21-én az ostromló magyar honvédek visszafoglalták a budai várat.  Ennek emlékére 1992-től a kormány határozata alapján e napon ünneplik a Magyar Honvédelem Napját. A Hunyadi János Nyugállományúak Klubja a korábbi években is a jeles naphoz kapcsolódva rendezi meg a kistérségi honvédelmi napot. 
     A rendezvény gyakorlatilag a művelődési központ majdnem minden helyiségét elfoglalta. A program a színházteremben kezdődött, majd a többi klubnaphoz hasonlóan az aulában folytatódott.
     Idén már nyolcadik alkalommal jönnek össze a járásból mindazok - klubok, magánszemélyek - akik honvéd hagyományokat ápolják. Így ez egyféle találkozó is. A műsor kezdetén a Himnusz hangjai után Hangyási Jenőné klubelnök üdvözölte a megjelenteket, majd a városi önkormányzat nevében Mezőfi Zoltán alpolgármester köszöntötte a megjelenteket és a fellépőket, egyben köszönetét fejezte ki a szervezőknek a tartalmas esemény megvalósításáért.
     A színpodon főképpen helyi fellépők műsora volt látható. A nyitótánc után dalok versek hangzottak el a katonaélettel kapcsolatos témákból, a hősiesség és a hazaszeretetet irodalmából. Egészen más stílusban szinesítette a műsorfolyamot az általános iskolások egy produkciója, illetve a Legéndi Népdalkör. Ezen műsorblokk zárásaként a Honfoglalás című filmből ikonikussá vált dalt énekelte Beke Istvánné és az Őszirózsa tánccsoport tagjai.
     A rövid technikai szünetet egy 1956-ról szóló összeállítás követte, abból az apropóból, hogy ebben az esztendőben emlékéve van az egykori forradalaomnnak, a kerek évforduló a 60. év alkalmából. Ehhez az emlékévhez csatlakozott a Hunyadi klub is. Ezért meghívták a Szabad Ötletek Színházát. Két színművész (Bor Viktor és Túróczi Éva) meggyőző erővel elvenítette fel a drámai éveket, napokat.
     Amint a függöny legördült, indult a klubdélután az aulában. Hasonló alkalmakkor máskor is kihelyzett irodát állítottak fel a MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Nógrád megyei munkatársai, ahol helyben lehetett intézni különféle igazolásokat, ügyeket.
     Közben a klubtagok felszolgálták a vacsorát, szólt a zene, indult a tánc és ahogy az a klubnapokon lenni szokott vidám szórakozással múlatták az időt.
     Képeink elsősorban a színháztermi produkciókat dokumentálják, de pár fotóval felvillantjuk az aulában tartott összejövetelt is.

GiK ..
.
.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-