Kereplős Szent András havi mulatság 
2015.11.21.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
A Kereplő Néptánc Egyesület táncosai, fennállásuk 11 esztendeje alatt kétszáznál is bőven több fellépésen tették színvonalassá a ünnepségeket, programokat. Már évtizede felvetődött a gondolat, hogy kellene egy nap, amikor saját maguknak csapnak egy mulatságot. Így is lett, és történik immár hagyományosan minden esztendő novemberének végefele. 
     "Mulassunk még egyet Szent András havában" címe az eseménynek, ami egyben azt a néphagyományt is feleleveníti, hogy a következő hétvége már Advent, ami elmélyültebb csendesebb lelkiséget kíván. No de még Szent András havában van egy jeles nap, amikor ki lehet rúgni a hámból és vigsággal töltve az időt, szórakoztatni a közönséget és saját magukat. Mert persze mondani sem kell, hogy a művelődési központ színházterme ismét megtelt. Ismerősökkel, hozzátartozókkal, érdeklődőkkel.
     Az első műsorszám tulajdonképpen "közkívánatra" került újra színpadra. Olyan sikere volt az október 23-án bemutatott dalokkal kísért koreográfiának, hogy a közönség kéréséere újra műsorra tűzték a gyertyafényes sütétben induló, majd fényjátékkal tűndöklő produkciót. A siker persze most sem maradhatott el.
     Majd az együttes csoportjai léptek a színpadra. Hányan is? Nehéz összeszámolni, mert már több korosztály táncol és ápolja a néphagyományokat az együttesben. A 11 év alatt bizony nem egy óvodásként került a csoporthoz, ma pedig a felnőttkor küszöbén álló fiatalként kitartva a közösség mellett ifjúsági csoportot alakítva továbbra is részt vesz a közös munkában. De alakult felnőtt formáció is előbb egy, aztán másik, Zúgófa és Csillagvirág néven. Így legalább 7 önálló életkorú csoport szerepel korának megfelelő műsorszámokkal. Elsőként az óvodás korosztály táncolva játszott, vagy játszva táncolt, majd következtek az egyre nagyobbak.
     Abban is rendhagyó volt a nap, hogy legnagyobbrészt nem elsősorban az ismert repertoár darabjai elevenedtek meg. A kicsik programját egy csudálatos mese tette élménnyé, ami ráadásul igaz történetként adott elő, Keresztes Nagy Árpád. Majd volt itt Lucázás, András napi köszöntő, és a résztvevők megkínálása a névnapi pogácsával. Másik koreográfia a Szent Anna tó legendáját dolgozta fel. Mindegyik darab erre az alkalomra készült koreográfia. Ettől valóban rendhagyó és élménygazdag volt a nap. Zenei közreműködők voltak Simon Katalin, Ladányi Ferenc és a már említett Keresztes Nagy Árpád.
     A finálé is kellemes meglepetés volt mindenkinek. A műsor háziasszonya - Majer Szilvia - egymás után szólította színpadra a csoportokat. Nem volt könnyű elférni, de azért sikerült, és így egy csoportkép készítésére is mód nyílott. Majd a rivaldafénybe kérte Simon Katalint - ahogy fogalmazott - az együttes alfáját és omegáját. Való igaz, hogy Katalin tizenegy éves áldozatos munkája jelent meg itt és most (is) a deszkákon. Az összes tanítvány nevében köszöntötték közelgő névnapja alkalmából. A meglepetéseknek persze nem volt vége. Előkerült a "kereplős" kincsesláda, és minden fellépő egy-egy ajándékkal - majdnem azt írtam, hogy térhetett haza, de erről szó sem lehetett, hiszen az aulában folytatódtak az események, immár valódi mulatsággal. A szülők által biztosított süteményekkel, üdítőkkel vendégelték meg a résztvevőket, és indult a táncház. Először a gyermekek és a fiatalok, majd egyre többen kapcsolódtak be a gyermekkorból már kinőtt táncosok, sőt vendégek is. A tancházat Tálas Ágnes és Kiss Zsolt vezette, akik már máskor is közreműködésükkel segítették a mulatságot. A felnőtt táncházban a zenét Tóth Luca Réka és bandája szolgáltatta, ami csak fokozta a korábbi jókedvet.
     Valódi összefogással jön létre egy ilyen program. Fényeknél közreműködött: Katona András.  Támogatók Rétság Város Önkormányzata, Kölyöksziget alapítvány, Varga Dávid képviselő és Hegedűs Ferenc polgármester, no meg a szülők, akik a büfé kínálatát biztosították.
     Szép tradíció, és kellemes program így november végén a kereplősök András napja. Ezennel új színekkel gazdagodva szerveztek maguknak, családtagoknak, érdekléődőknek egy kellemes délutáni mulatságot. Legközelebb talán a Mindenki Karácsonya című programban találkozhatunk velük.
     A képek rövid áttekintését adják a gazdag eseménysornak.
GiK 
.
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-