Idősek napja
2015.10.20.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
Városunk önkormányzata mindig kiemelkedő figyelemmel kiséri a különböző korosztályokkal történő foglalkozást, és különösen az idősek számára fontos, hogy programok, közösségek álljanak rendelkezésre. Van is két - önkormányzat által támogatott - igen népes nyugdíjas klub, ahol rendszeresen találkoznak, és közösen ünnepelnek, ha van mit.
     Az ENSZ október 1-jét az idősek világnapjává választotta 1991-ben. Ezen alkalomhoz kapcsolódva az ősz középső hónapjában sokfelé tartanak rendezvényeket, amelyen a települések idős lakosságát köszöntik.
     Rétságon ezt a hagyományt a Vöröskereszt egykori városi szervezete alapozta meg - jóval az ENSZ gondolatai előtt - majd a helyi szervezet megszűnése után a vöröskeresztes aktívák összetartó közössége szervez minden évben ünnepélyes eseményt a város idős lakosainak tiszteletére. Igazán szép kezdeményezés egy civil közösségtől, akik a farsangi bál bevételét fordítják arra, hogy vendéglátással, műsorral kedveskedjenek a meghívottaknak. Akik ugyancsak megtöltötték a művelődési központ auláját. Tulajdonképpen 65 év felettieket hívtak, akik többsége el is fogadta az invitálást. (Néhányan egészségi és egyéb problémák miatt kénytelenek voltak távolmaradni, számukra legyen köszöntés ez a riport.)
     A köszöntéseket szokás szerint az óvodások műsorösszeállítása nyitotta, mondani sem kell, nagy sikert aratva. Az est házigazdája ezennel is Szlezákné Istvánné, Eszter volt aki nem csak üdvözölte a megjelenteket, hanem vezette is a kellemes délután műsorát. Köszöntők hangzottak el Juhászné Kincses Helén részéről, aki a Vöröskereszet megyei igazgatója, és mindig elismerően szól a helyi aktivisták csoportjának áldozatvéállalásáról. Hegedűs Ferenc polgármester beszéde után újabb köszöntők, verses méltatás és műsor következett, továbbá átadták a többszörös véradók elismerését is.
     A műsorban - ugyancsak hagyományosan - fellépett a "Dalos Ajkak Kara", majd művészvendégek - Imre Roland és Grubits Blanka - szórakoztatta a közönséget. Ők nem ismeretlenek a város közössége előtt, hiszen más alkalommal is megtisztelték programjainkat. Fellépett a Város Nyugdíjas Klub tánccsoportja is, ugyancsak sikert aratva.
     Egy meghatóan kedves része is volt az ünnepségnek, - mert hát minden meghívott ünnepelt volt - de külön köszöntötték a vöröskerszetes aktivisták és minden megjelent Szlezákné Esztert, születésnapja alkalmából. Méltó megemlékezés - és egyben meglepetés - ez azért munkáért, amit s csapat összetartásában végez több évtizede.
     Az igazán szép, jó hangulatú délutánról (pontosabban annak egy jeletős részéről) készült fotós beszámolónk itt következik.
GiK  - Foto: Halász Enikő  .
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-