Húsvéti kézműveskedés Kereplő módra
2015.03.26.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
A Kereplő Néptánc Egyesület számtalan más programja mellett fontosnak tartja, hogy a kiemelkedő ünnepek előtt lehetőséget teremtsenek kicsiknek, nagyoknak felkészülni. Részben lelkileg, hiszen a közelgő húsvét megidézése már elvezet annak lényegi átéléséhez. Másrészt nagyon is praktikus mód nyílik arra, hogy a megjelentek apróbb ajándéktárgyakat, figyelmességeket készítsenek.
     A művelődési központ kiállító terme ugyancsak megtelt, sőt voltak akik az előtérben várakoztak, hogy üresedjen hely a munkaasztalok mellett. Ugyancsak bőséges anyagválaszték állt rendelkezésre az alkotáshoz. Színes kartonok, különféle papíranyagok, szerszámok, ollók, lyukasztók, ragasztók, és hát tojásnak látszó tárgyak is. Díszítésre legtökéletesebb ma már a műanyag tojásforma. Tartós, és nem törik.
      A munkát ki-ki önállóan is elkezdhette, de aki elakadt, vagy segítséget szeretett volna igénybevenni, erre bőven volt lehetőség, hiszen fekészült szakemberek várták a barkácsolók kérdéseit.  Berki Dalma, Záhorszky Mónika, Rinkácsné Homolya Gabriella, Lengyel László és Simon Katalin volt az érdeklődők segítségére. Láthatóan sok szép tárgy készült, de önértéke is van az ilyenféle munkának: alkotni valamit, eszközöket szerszámokat használva megvalósítani egy tervet. Egyedi elképzelést, hiszen az itt született dolgok éppen abban különböztek a boltban megvésárolható társaiktól, hogy egyszeriek, az alkotók elképzelése szerint egyéni arculattal rendelkeznek. Így sokkal személyesebb az ajándék.
     Fényképeink felidézik a délután nyüzsgő forgatagát.
  GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-