El Coyote koncert
2014.11.10.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
Az El Coyote együttes szinte már klasszikusok között említhető Rétságon. Noha 32 éve alakultak - és időnként át is alakultak - ritkán adnak koncertet, de ha igen, az mindig valami meglepetést tartogat rajongói, és a könnyűzene ezen irányzatát kedvelő közönség számára. A mostani előadás egyben lemezbemutató koncert, amiből arra is következtethetünk, hogy aki nem tudott eljönni, vagy újra meghallgatná az elhangzottakat ezt egy ezüstös korong beszerzésével megteheti.
     A művelődési központ színháztermében elsőként a rapszodikusan sejtelmes fények, az eklektikusan rockos színpadkép és a rengeteg hangfal tűnt fel a korábbinál nagyobb számban résztvevő közönség számára.
     Az első meglepetés már a kezdésnél volt látható. Az olykor fémesen kemény zenét lágy hajlású derekakkal, fátyollal megjelenő hastáncosok előzték meg, mintegy kontrasztot adva a várható zenei élménynek. És egy újabb meglepetés: a Balassagyarmaton nagyon népszerű Sugera Bugera volt az "előzenekar", kellő hangulatot varázsolva a koncert tényleges kezdéséhez.
     A temérdek hangfal mind beleadott atyait, anyait, ami eleinte kicsit soknak tűnt, de a technikusok gyorsan orvosolták a túlvezérlést, és hangerőben és hangszínben is pontosan volt hallható az együttes.
     Az meglepetésfellépők után még egy húzós 2 órát adtak, a jelenlévők ovációi közepette. A zenekar ezennel a már sokszor kipróbált Tóth-Majnik-Korpás-Mészáros összeállításban játszott. Érezheteőn összeszokott csapat, de az is igaz, nagy lelkesedéssel készültek, és a próbák még jobb zenei együttműködést alakítottak ki.
     Korábban megfogalmazódott, hogy érdemes lenne legalább évente találkozni a közönséggel. Hát a 30 éves jubíleumot követően egy esztendő kimaradt, de remélhetjük, hogy a rajongók egy esztendő elteltével sem maradnak koncert nélkül. Mert visszavárják a bandát és zenéjüket.
     Pár képünk idézi az est hangulatát, és ha a zenét nem is  (dehogynem, itt alul meghallgatható az előző koncert) a színeket, az arcokat, az összhatást a fotók megőrzik az utókornak. 
Tudósítónktól - Foto: Jobbágy Éva  
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-