Fotópályázat a szökőkútról - Elkészült a park
A közelmúltban beindult a város közponjában létesített, virágokkal, sétányokkal gazdagon tervezett közparkunkban a szökőkút. Rétságnak nem volt még ilyen, látványosságnak és levegő frissítőnek sem utolsó köztéri műtárgya (Bánknak, Tolmácsnak már régen van, hogy csak a közvetlen szomszéd falvakat említsük.) Mivel ez valóban egy új látványosság, ami ezerféle arcát, színét, hangulatát mutatja meg, ha türelmes a szemlélő, hát fotópályázatot hirdettünk. Afféle virtuális pályázatot. A képeket "beküldeni" a facebookon lehetett, és a szavazást is rábíztuk a közösségi portál látogatóira, a szerzők ismerőseire. A terv szerint a szökőkút átadásásától a park befejezéséig, tehát kb 20 napig lehetett fotózni és feltölteni. Összesen 11 kép érkezett, ami a rövid határidőt figyelembe véve nem is teklinthető kevésnek. Hanem a lájkolások! Ha jól számolom, több mint 700 szavazattal értékeltek a barátok ismerösök, a facebook közösség. Tény, hogy előnyben volt aki előbb töltötte fel képét, és akinek sok-sok ismerőse volt. És ez így nagyon is rendjén van. Mert a cél nem az volt, hogy technikailag tökéletes, és művészeti szempontból is örökérvényű alkotásokat kapjunk. Elsősorban az, hogy megismertessük ezt a látványosságot a közönséggel. De ami fontosabb, az hogy olyan színeket, látószögeket, hangulatokat is felvonultassunk, amit a retsag.net megszokott, tárgyszerű ábrázolásra szánt fotói között nem lehet találni. És valóban így történt. Megjegyzem több kép "kiállításképes", de valóban a szerzők felfedezték a csodát a víz bugyugásában, a környékkel való harmóniában, a fény és árnyék játékában. Az értékelés tehát megtörtént. Az elsőként feltöltött fotó 400-nál is több szavazatot kapott. A következő felvételek között igen szoros verseny alakult ki, és napról napra változott ki előbb, ki pár szavazattal hátrább. Ezért a szerkesztőség úgy döntött, hogy 2 második és 2 harmadik díajat ad ki. A helyezések itt alább láthatók a szerzők képeinek megjelentetésével. Minden beküldött kép része ennek a tudósításnak. Gratulálunk a nyerteseknek és köszönet a beküldőknek és a szavazóknak! És mivel virtuális volt az egész verseny, az emléklapokat is virtuálisan adjuk át. (Képek alatt) Azt is el kell mondani, hogy a facebook néha "hülyéskedik". A képek az eredeti helyükön nem találhatók meg, de azért nem vesztek el, és időben lementésre kerültek. (Alul a linken azért megtalálhatók, az elért lájkolással együtt.) A park építésének befejezése
GiK - Fotó a pályázóktól
és alul GiK
.
"Nézem a szökőkút fagyott vizét, és tudom, hogy egyszer majd újra csobogni fog, aztán ismét befagy, és később megint csobog. Így van ez a szívünkkel is: az is az időnek engedelmeskedik, és soha nem áll meg örökre." 1. helyezett Bashiri Mária fotója, 406 szavazattal A helyezésért járó oklevél itt letölthető >>>
Versenyen kívül, nem elsősorban a szökőkút képeivel, hanem a parkról:
|
|
|
|
|
|
|
|