Majális és fesztiválzáró
2014.05.02.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hezAdd az iWiW-hez
-
Rétságon a hagyományoknak megfelelően szervezték meg a Majálist. A ligetben kiváló hangulat, számtalan program várta a nagyszámú közönséget. Este pedig a GHYMES koncertjével zárta a város a Negyedszázad Fesztivál másfél hónapos programsorozatát.
     Nézzük sorban az igen tartalmas nap eseménysorát, amelyet a művelődési központ csapata szervezett egybe, és bonyolított le.
     Reggel már korán indult az élet a Hunyadi ligetben. Civil szervezetek csapatai kezdtek előkészülni a főzéshez, majd lángok gyúltak a bográcsok alatt és az elmaradhatatlan jókedv mellett elkészültek a finom falatok is. Már ebben az időszakban is volt elfoglaltság azoknak, akik nem csapattagként, hanem szabadidős kikapcsolódás okán jöttek a város zöldövezetébe. Májusfát állítottak, a színpadon új tornaszert mutaott be Dabasi Attila, aki azon sportok gyakorlója, edzője és tanítója, amit kevés eszközzel lehet hatékonyan végezni.
     A jókedv is fontos, de fő az egészség. Ez az örökbecső gondolat - no meg egy megnyert TÁMOP pályázat - vezérelte az Egészségfejlesztési Iroda munkatársait, hogy egy hatalamas sátrat verjenek a téren. Ebben az egészségsátorban egész nap szűrővizsgálatokra jelentkezhettek akik ugyancsak fontosnak tartják, hogy megelőzni kell a betegséget, nem később gyógyítani. A felkészült szakembertek, a jelenlévő orvosok tanácsokal is elláták a folyamatosan szinte sorban álló sokaságot. Több mint százan éltek a díjmentes és sokoldalú szolgáltatás lehetőségével.
     Az időközben elkészült étkeket a zsüri értékelte és 13 óra magasságában sor került az eredményhirdetésre is. Nem csak az étkek kerültek elbírálásra, hanem a játékos verseny űrlapjai is. Elsőként a legjobb "totokitöltőnek" adták át az ezévi "Arany fakanál" díjat, amit pedig a Rétsági Önkéntes Tűzoltó Egyesület csapata nyert el. Az ízlésesen elkészített és tálalt ételek között iges szoros verseny alakult ki, végül a díjakat a Árpád Egylet (3.) a Hősök csapata (2.) és a Zúgófa Együttes (1.) nyerte. Az oklevelek átadását hatalmas ováció fogadta, miként a finom ételeket is az csapatok tagjai, akik - díjaktól függetlenül - élvezettel fogyasztották a sülteket, főtteket. A nagyközönség számára a város 3 hatalmas bográcsban főzött babgulyást. A főszakácsok ezennel is Jávorka János és Havas Jenő voltak, akik segítőikkel igazán finom egytálételt készítettek mindenkinek, aki meg akarta kóstolni. Jutott is elég a résztvevőknek, a fellépőknek.
     A legkisebbek számára egyfajta "játszóudvar" is épült, meg kézműves foglalkozás szerveződött, a nagyobban pedig a büfében múlatták az időt amíg a színpadi műsorok nem kezdődtek.
     Elsőként a Rétsági Judo Club tartott önvédelmi sportbemutatót. Aztán deszákra léptek a délután előadói. Mondhatni, hogy mesés táncműsorban volt részünk, mert hát egy mesemondó mellett különféle műfajú táncprodukciók váltották egymást a szalontánctól a nétáncon át a hastáncig. A hálás közönség tapsokkal honorálta a produkciókat.

Este fesztiválzárás
     Időközben már délelőtt elkezdődött a másik helyszínen, a Nagyparkolóban az esti produkcióhoz a színpad építése. Este hétre ide várták a város apraját nagyját. Üdvözlendő új elem, hogy a művelődési központ beszerzett 150 mobil széket, amelyekkel megfelelő ülő nézőteret alakítottak ki. (Ez a jövőben is így lesz a szabadtéri rendezvényeken.)
      A parkolót ugyancsak megtöltő - eleinte kevesebb, de a muzsika megszólalása után a mintegy 500 fő - közönség előtt elsőként Mezőfi Zoltán polgármeszer mondott rövid köszöntőt abból az alkalomból, hogy ezzel a műsorral ér véget a másfél hónapja tartó, mintegy 15 produkciót tartalmazó sorozat. A záróeseményen köszönetet mondott a képviselő-testületnek, hogy a városfelújítás mellett lehetőséget teremtett a kultúrális sorozat megvalósítására.
     Következett a színpadon a GHYMES együttes. Kiváló hang és fénytechnikával, igényes muzsikával tették fel a koronát a fesztivál sorozatára. Méltó befejezést adva a Negyedszázados rendezvéynsorozatnak. 
     Az idén 30 éves együttes népzenei ihletésű dalokat ad elő, igényes hangszerelésben. Mondhatnánk, hogy a ma világzenét jelentő irányzat ma már rangot és világhírnevet szerzett előadói, de ők inkább úgy fogalmaznak, hogy megteremtették a "Ghymes-zenét". Valóban sajátos stílust alakítottak ki a népzenei forrásokra támaszkodó dalaikkal. Művészi pályájukat mi sem jellemzi jobban, mint az eddig megjelent 20 lemezük, közülük több arany és platinalemez. A 30 esztendő állomásait mutatja, hogy bejárták a világot, USA-tól Japánig koncerteztek, számtalan díjjal tüntették ki őket. A több ezer koncert titkát az együttes abban látja, hogy a közönség előtt "abban a pillanatban megszólaló ÉLŐ muzsika energiája, varázsa a feltétele és záloga sikereinek." Ezt az élő muzsikát hozták el hozzánk, és méltó befejezését adták annak a sorozatnak, amelynek az volt a célja, hogy értékes művészeti műsorokat biztosítson a város lakosságának, szinte minden korosztály számára, több műfajban.
      Az összességében több mint félezer közönség soraiban (úgy tapasztaltuk) néhányan csalódtak. Azt hitték, valami jó kis mutatós zene lesz a Majális estéjén. Sajnáljuk, hogy ők nem érezték jól magukat, de afféle szórakozásra máskor is lesz mód. A közönség nagyrésze azonban tapsokkal értékelte, hogy egy igazán színvonalas est részese lehetett.

Képes összefoglaló
      Alábbi képekkel időrendben villantjuk fel az eseményekben, programokban gazdag nap pillanatait. Úgy véljük minden része sokáig emlékezetes marad. És ami a feledés homályába veszne, azt megőrzi a fotó az emlékezetnek.

GiK - Foto: Jobbágy Éva és GiK 
.
A képre kattintba megnézhető, letölthető nagyobb méretben
A képera kattintva nagyobb méretben letölthető
A képrekattintva nagyobb méretben letölthető
A képre kattintva nagyobb méretben letölthető

Este a nagyparkolóban:
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-