Színházi műsor gyerekeknek
2014.04.17.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hezAdd az iWiW-hez
-
A Maszk Bábszínház társulata vendégszerepelt a művelődési központban. Igaz, nem először hoznak a kisebb gyermekek számára érdekes produkciót, de a mostani fellépésük a Negyadszázad Fesztivál programjaként biztosított az 5-10 éves korosztály számára színházi élményt.
     Az előadás sajátosan ötvözi a bábszínház, a szinészekkel játszott történet és a vetítettképes előadás előnyeit. Ezáltal követhetővé és látványossá téve a kisebbek számára is. A Maszk Bábszínház egyébként szivesen dolgoz fel történelmi eseményeket, mondákat, regéket. Tehát a nyújtott élmény nem csak meseszerű töndérekről, sárkányokról és a többi többi ismert képzeletbeli alakról szól, hanem történelmünk valóságos szeletei jelennek meg a színpadon. Ezennel Esztergom históriájának egy része a játék alapja, amikor török és magyar együtt élt, kereskedett a településen. Így lehetett bemutatni különféle kultúrákhoz köthető tárgyakat viseleteket, szokásokat. És ami a játék alapötlete, a "szamárcsel" az esztergomi Szamárhegy történetőből merít, ahol a legenda szerint sok-sok kincset rejtettek el, de a leleméynes magyarok egy csellel hozzájutottak mindhez.
     A gyerekek élvezték az előadást és - mint ahogy az a bábjátékoknál megszokott - együtt drukkoltak a jónak, és örültek a sikereknek.
     Pár képünk az előadás néhány mozzanatát rögzíti.
     De tart még a Negyedszázad Fesztivál, vannak még hátra jelentős igen jelentős műsorok. Érdemes figyelemmel kisérni és résztvenni a továbbiakon is. Kicsiknek, nagyoknak egyaránt, vagy akár együtt a családdal.
GiK 
.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-