Mikulásjárat Rétságszerte
2012.11.30.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hezAdd az iWiW-hez
-
Öt esztendeje már, hogy civil kezdeményezésre Mikulás járja be így december elején Rétságot. Varga Géza és családja kezdeményezte és gondoskodott a főszereplőkről, no meg azokról a támogatókról, akik jóvoltából ajándék is került a csomagokba. Ebben az esztendőben a Rétsági Fiatalok Egyesület is csatlakozott. Így lett több munkáskéz az előkészületekhez, és több krampusz a szakállas jótevő mellé.
     Mondhatnánk azt is, hogy ez nagyon kulturális mikulásjárat, mert a művelődési háztól indultak, és a könyvtárba érkeztek vissza. Igaz ez azért volt így mert az olvasóteremben éppen a Mindenki Karácsonya előkészítéséről tárgyaltak, amiben ugyancsak jelentős szerepet vállalt a Rétsági Fiatalok Egyesület.
     A menet egy hintóval indult, rajta a mikulás, amelyet egy nagyobb kocsi követett zeneszóval és megszámlálhatatlan világító szarvú fekete arcú, hosszú farkú krampusszal. (Igen mindenkinek és nem csak lányoknak volt hosszú farkuk, hogy választ adjunk egyik tömegben elhangzott kérdésre) Az útvonal a szüreti felvonulás megszokott utcáin haladt, de első állomás volt a leglényegesebb. A Mikszáth Úton, az óvoda előtt már igen nagy tömeg várta a menetet. Az óvodából érkező gyermekek és szüleik sorakoztak fel nagy izgalommal. Ahogy megérkeztek, a télapó trónját a tömeg fókuszába helyezték, és a krampuszok eljártak egy akrobatikus táncot. (Ne higgye senki hogy valami kisportolatlan gyenge ördögi mikulási segéderővel áll szembe.) Különös élmény volt fekete emberek táncsa a fehéren csillógó havas mezőn, az óvodával szembeni területen.
     Ezután előkerült az ajándékós puttony - ezennel egy négyszögletes kosár képében - és a kis gyermekek szép sorban kaptak egy-egy jó szót a Mikulástól és persze egy csomag ajándékot. Mindenki örömére zajlottak az események és folytatódott az út. Ilyen nagy gyülekezet ugyan másutt nem várta a Télapót, de ahol kisgyermekek álltak várakozván őket is köszöntötték.
      Szép kezdeményezés, ami immár öt év távlatából igazi érteket teremtett a város életében. hagyományt, amelyet érdemes fenntartani. Hozzá kell tenni, hogy a szervezéshez és az ajándékok összeállításához sok önzetlen támogató járult hozzá, akik nevét - mihelyt megkapjuk -, örömmel hozzuk nyilvánosságra ezen oldalon is. Köszönet minden támogatónak résztvevőnek.
      Nagy öröm hát mindenkinek! Vagy mégsem? Van aki nem tudott felhőtlenül - vagy hogy stílszerűek legyünk köd nélkül - örülni az eseményeknek. Hát bizony a fotósoknak igen nagy próbatétel volt a napnyugta utáni félhomály és a szitáló köd. Mintha függönyt húzott volna minden felvétel elé a vakufényben, annélkül meg mit lát a gép. No persze nem ez a lényeg, hiszen az időpont az óvodai nap végéhez lett igazítva, nagyon helyesen. Ha már így hét közepére esik a virgácsos mosolygós gyermekünnep. Nézzek hát az emlékeztető dokumentumként mellékelt képeket, és nézzék el, ha nem olyan tökéletesek, mint más alkalommal.
GiK 
.
.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-