Lovasnap Szent Hubertus emlékére
2012.10.21.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hezAdd az iWiW-hez
-
Rétságon a lovassport megszállottainak, barátainak összefogásával és támogatók segítségével már ötödik alkalommal kerül megrendezésre az a több programelemet tartalmazó lovasnap, amellyel Szent Hubertus emléke előtt tisztelegnek. Az emlékezésnek egyszerű okat van. Szent Hubertus a lovasok és a vadászok védőszentje. Az egyház történelmi személyiségének napja november 3-án jegyeztetett be a naptárba. Az ehhez legközelebbi időpontot választották a szervezők.
     Varga Dávid és Menczel Gyula szervezében már fél évtizede rendeződnek hasonló programok. Ez tehát az 5. ősz, amikor lovakkal telik meg a Nagyparkoló. Innen indul a több helyszínen zajló egésznapos program. Miközben a szervező csoporthoz tartozók pogácsával, üdítővel kínálták a túrára "egy lóerős járművel" érkezőket, a résztvevők felsorakoztak a tér hosszában.
     Hesz Mihály a Nógrád Megyei Lovas Szövetség elnökségi tagja köszöntötte a megjelenteket, majd később ismertette a szabályokat és az utitervet. Mezőfi Zoltán üdvözölte a kezdeményezést, majd Zsugyel Kornél evangelikus lelkész megáldotta az útra indulókat.
     Több mint 50 lóval indult a menet. Többségében nyeregben, de néhány fogat is csatlakozott. Volt persze akinek egy lőerő nem elég és 100 lóerős terepjáróval követte paták csattogását. A tereplovaglás Bánk Felsőpetény térségébe irányult. Itt tartották az úgynevezett rókavadászatot, amely egy lovas fogócskázó játék. Aki elkapja az elől vágtató kezéből a rókabőrt, az nyer. A "terepezés" Rétságra tért vissza, de már nem a parkolóba, hanem a sportkombinát pályájára. Itt fogathajtó bemutatót szerveztek. A kettősfogatban Gálik József tartotta a gyeplőt és vitte végig a kijelölt akadályok között kocsiját. Igazi meglepetés, hogy ez alkalomból Rétsága jött Dobrovitz József négyesfogathajtó világbajnok. A négylovas kocsival ő tartott ugyanezen pályán érdekes szép bemutatót. Remélhetőleg az élmény másokat is elindít eme szép versenysport felé, és a környék lovasversenyeinek palettája esetleg a fogathajtással is bővül a jövőben. A bemutatók után volt mód személyes beszélgetésre, a tapasztalatok megvitatására a világbajnok sportolóval. Ezen túl is további játékos feladatot oldottak meg a lovasok és gyűjtötték a pontokat. Mert bizony tétje volt a minél jobb eredmény elérésenek, a minél kevesebb hibapont begyűjtésének.
      Este a művelődési központ aulája várta vissza a résztvevőket, támogatókat, vendégeket. Itt volt a bál, ami a hagyományos elemeken túl éppen attól lett izgalmas, hogy a bíró kiosztotta a büntetésket, meg a díjakat is. A zálogok kiváltásáért újabb vicces feladatokat vártak el. A nap eseményeit pedig a vetítővásznon tapsolhatták végig a jelenlévők.
      Képeink immár új fotókkal kiegészítve minden helyszínről hoznak emlékeztetőt. No persze aki több képet szeretne látni az eseményről és van lovas ismerőse a facebookon, már bőven osztják az élményről készült pillanatfelvételeket.
      Említsük meg a szervezők köszönetét a támogatóknak, akik nagymértékbe hozzájárultak, hogy immár ötödszörre is megtartható legyen ez a program és a hagyomány tovább éljen:
Varga család, Menczel család, Gálik család, Gálker Kft, Hegedűs Ferenc, Rezsnyák József, Tímár József (Tímár vaskereskedés), Csányi Attila (Építőmester kft), Fény Adó Kft., Nádas István, Kotroczó család, Miklósi László (Pilóta), Rétság Város Önkormányzata, Zomborka Zita, Bőgér Juliska néni, Maczali Joci, Szlezák Mária, Laczkó Balázs, Nagy Imre, Csizmadia Gábor, és Miklósi István. Külön köszönet: Rétsági polgárőrség, Rétsági mentősök, Rétsági rendőrkapitányság! 
GiK -  Fotó: GiK -Vargáné Fidel Ágota és Végh József  
.
.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-