Militari módon táborozva
-
Most van a táborozások időszaka,
és szerveződnek is különféle csoportos elfoglaltságok. Hol művészeti, hol
szabadidős céllal, vagy éppen tanulást segítő tanfolyamként. (Többféle
felhívás található ezen a honlapon is, illetve már lezáródott pl. a tánctábor,
amiről tudósítottunk is.) Vannak napközis jellegű alkalmak (ilyenek a tolmácsi
művészeti, kézműves táborok) és vannak bentlakásos formák. Ezek biztosítanak
igazi romantikát, távol a szülői háztól önállóan, a közösségben megtapasztalni
az alkalmazkodva tanulás lehetőségét. Ezek közül is talán a legromantikusabb
- különösképpen azoknak, akik a katonaéletet kedvelik - az évek óta szerveződő
Militari Tábor, a város zajától távol, a Börzsöny lábainál
A
ötletadó és szervező a Rétsági Árpád Egylet. Mondhatni, hogy nagy hagyománya
van a kezdeményezésnek, hiszen a mostani éppen a 10. alkalom. Miközben
a tudósító a megbeszélt időpont előtt megérkezik, láthatóan az adminisztrációval
telik az idő, a szülők "leadják" gyermekeiket, akik csomagjaikkal elfoglalják
a nyitó nap szálláshelyét. Közben van mód széttekinteni az Egylet "bázisán",
amin jól látható, hogy amióta az önkormányzat kezelői joggal adta használatba
a lőteret és a kapcsolódó épületeket, igen komoly fejlesztések történtek,
többnyire társadalmi munkában. A főépületnek tekinthető részen, az egykori
lengő lemezkapuk helyén már fal biztosítja a helyiségek zártságát, ajtókkal,
ablakokkal. Megújult a konyha is. Az épület ilyen felújítása - amely persze
még folytatódik - azt is biztosítani tudja, hogy aki a szállást nem sártorban
képzeli el, a falak között is van már erre lehetőség. No és persze készül
az ebéd, a szervezet egyik mesterszakácsának szorgoskodásával.
Több
mint 40-en jelentkeztek az egy hétig tartó együttlétre, így a tábor létszáma
a segítőkkel, táborvezetőkkel, közreműáködőkkel közel 60 fő. Szorosan tervezett
program zajlik katonás rendben, és katonás tartalommal. Alaki foglalkozás
fegyverismeret, sátorverés és bontás, stb. Az első éjszaka után - amit
kisebb vihar is tarkított de ez meg se kottyan az ittlakóknak - sátorbontás
és áttelepülés. Korábban a Börzsönyben volt táborhely, már előző esztendőben
is a Csitári források melletti területet választották. De mielőtt elindul
a menet - és a málhát szállító autók - ugyancsak hagyományosan tisztelegtek
katona emlékművek előtt. Mi a templomkertben lévő első világháborús emlékmű
koszorúzását örökítettük meg.
Képeink
az érkezéstől másnap délelőttig villantanak fel pár pillanatot. Koránt
sem állíthatjuk, hogy a legérdekesebbeket. Inkább csak afféle tudósítás
a tábor létéről. De igérjük, ha az áttelepült táborhely történéseiről kapunk
képet vagy beszámolót, akkor azt is közzétesszük.
GiK
|