Szobrász és tűzzománc kiállítás
2012.05.24.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hezAdd az iWiW-hez
-
Hagyománya van annak, hogy a művelődési központ alkotó közösségei nyár előtt egy tárlattal mutatják meg mit hoztak létre az előző időszakban.  A mostani kiállítás több szempontból is érdekes. Egyrészt a tőzzománcosok egy pályázat révén több helyszínen is közönség elé léptek, és ez az 5., egyben a sorozat záró alkalma. Az is jellegzetessége a tárlatnak, hogy a szobrászkör gyermek alkotói hoztak igen figyelemreméltó válogatást. A két műfaj együtt egy egészen sajátos megjelenést kölcsönöz a már sokat látott galériának.
     Igen sokan látogattak el a megnyitóra. A tüzzománc kör jelenlegi, és korábbi művészei, a kiállítók családtagjai, érdeklődők a kistérség több településéről. Végh József igazgató házigazdaként köszöntötte a szerzőket és a közönséget, majd az Ékes Énekegyüttes tagjai köszöntötték dallal a programot. Az együttes Simon Katalin tanítványai, és a kórus több tagból áll. Most egy "kamara" összeállításban arattak nagy sikert.
     A kiállításról, a művészeti közösségekről ezennel nem egy máshonnan érkezett elemző szólt, hanem a leghivatottabbak, a csoportok vezetői. Nagy Gabi és Dovák B József, maguk is alkotó művészek. A köszöntők elhangzása után - ahogy az lenni szokott - a terem nyüzsgő agórává alakult, ahol a látogatók szemügyre vették a falon elhelyezett műveket, és az postamenseken látható szobrokat. Alkotóik elmondták élményeiket, melyikhez milyen gondolat fűződik, és a nézők figyelmesen gyűjtötték az információkat. Hátha egyszer maguk is kipróbálnák az alkotsának ezt az örömszerző formáját. Erre egyébként van mód, a csoportokba be lehet iratkozni. Aki viszont nem kötelezné el magát a heti rendszeres csoportösszejövetelekkel, azok számára ajáljuk a nyári alkalmakat. Tolmácson ezen a nyáron is lesz művészeti alkotótábor, ahová várják az érdeklődőket. (A részletes felhívás ezen a portálon is olvasható lesz rövidesen.)
      A két csoport végülis olyan sok művet sorakoztatott fel, hogy igen nehéz lenne a válogatás. Ezért nem is nagyon emelnék ki műveket. Tőzzománc képek bőven szerepelnek az előző tudósításokban, így inkább a kerámiákból mutatok meg néhányak, kedvcsinálónak a látogatáshoz. Igen változatos a szobrászok anyaga. Egyik asztalon egy egész várost állítottak össze, ki-ki egy-két részét elkészítve a citynek. Van itt minden, színháztól a csárdáig, templomtól az iskoláig. A kiállítás június 20-ig várja az érdeklődőket.
      Ha képileg nem is tudok megjeleníteni minden szerzőt, alljon itt a kiállítók névsora: Tűzzománc Kör alkotói:  Baranyai-Bőgér Katalin, Bázlik Matild*, Bóna Zsombor, Csombokné Bőgér Eszter, Dovák Panka Gyopárka*, Dovák Zsombor Álmos*, Katona Kamilla*, Kelemen Gréta, Kővári Éva*, Lőrincz Lilla, Lőrinczné Kordics Katalin, Ludányi Lászlóné*, Majer Szilvia, Mátyásiné Bán Ágnes*, Németh Edina*, Pekáryné Mindszenti Csilla, Szabados Boglárka, Terman Józsefné*, Varga Zsolt*, Vargáné Gyöngyössy Judit*, dr. Várszegi Andrea, Várszegi István*. (*-gal jelölve a kiállító, volt tagok.) Szobrász Szakkör alkotói: Bálint Szófia, Burai Dóri, Gaál Donát, Juhász Zsóka, Katona Kamilla, Pálfalvi Bence, Pálfalvi Marcell, Szakács Fruzsina, Tomcsányi Ádám, Tőke Tünde.
GiK 

 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-