Könyvtári napok rendezvénysorozat
2011.10.08.
-
Az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozathoz csatlakozott a rétsági Városi Művelődési Központ és Könyvtár is. Így egy egész héten keresztül különféle tudással, műveltséggel kapcsolatos rendezvényekre került sor. Sőt még vége sincs ezen programok sorának, hiszen vasárnap egy rendkívüli nyitvatartást, úgynevezett könyves vasárnapot rendeznek azoknak, akik hét közben elfoglaltságaik miatt nem tudták felkeresni a könyvtárat.
      Országszerte több mint 600 település kapcsolódott a kezdeményezéshez, 3400-nál is több programmal. Nógrád megyében mindössze 5 helységet számlál a statisztika. Ez egyértelműen jelzi, hogy csak a városi közgyűjteméynek kapcsolódtak be, hiszen a kistelepülséek könyvtári szolgáltatásai átértelmeződnek napjainkban. Már ahol vannak ...
      A hét eseményeihez kapcsolódóan elsőként a megbocsátás hetét hirdették meg. Mert képzeljék vannak olyan olvasók, akik a kölcsönzési időt lényegesen túllépve sem hozzák vissza a könyveket, aztán aki vár rá, nem jut hozzá. Bizony a szabályok szerint ilyenkor késedelmi díjat is fizetni kell, ami jelentős túllépés esetén a könyv áránál is többre rúghat. Na a megbocsátás hetében visszaadott köteteknél elenegedik a büntető forintokat. Érdemes tehát a összegyűjteni a közgyűjtemény példányait és ezen a héten visszavinni.
      Három előadásos forma adta meg a hét ívét azon túl, hogy számtalan - többnyire évfordulókhoz, eseményekhez kapcsolódó - könyvkiemelés, kiskiállítás is várta az olvasókat. Sőt a három előadás is inkább 4 lett, hiszen a másodikat délelőtt egy rövidített formában általános iskolások is meghallgatták rendhagyó óra keretében.
      Múlt jelen jövő hármasában lehetne összefoglalni a tudatosan összeállított programok egymásraépülését.
      Első előadás a múlt hagyományairól, eleink által ránkhagyott tudásról szólt. Végh József helytörténész legújabb kötete bemutatásával elevenítette fel a lakodalmas szokásokat. Az Vőfélykönyv volt a tárgya a gondolatkörnek, de sokkal nagyobb távlat vázolódott fel, a különféle szemléltetőeszközök bevonásával. Volt itt 8 mm-es filmen megőrzött emlék a kalácskészítésről, videón egy híres környékbeli vőfény rigmusai. A vetített képeken a kötet illusztrációi mellett más szokásokat elevenítettek fel korabeli képek, és felolvasást is hallhattunk a sajátos harsány ritmusra, fordulatokra épülő igencsak humoros lagzis versezetekből. A könyv megvárolható a könyvtárban is.
      A második előadást Girasek Károly tartotta, a könyvtárakban felhamlmozott tudáshoz való hozzáférés módozatairól. Igen a könyvtárak évszázadok óta a tudás fellegvárai, gyűjteményeik pedig a kutatás, az információszerzés egyetlen lehetőségei voltak még 1-2 évtizede is. A digitális világ megjelenése azonban átértelmezte és könyebbé tette adatok keresését, és gyakorlatilag tértől időtől föggetlenül pár kattintással kikereshető szinte bármi, ami korábban csak a katalógusok és a könyvek lapozásával volt lehetséges. Erről és a könyvtárak jövőjéről szólt a második nap.
     Harmadik alkalom pedig a tudás megszerzésének lehetőségéről fogalmazott meg lényeges dolgokat. A tananyag, a tapasztalat és a motiváltság összefüggései mellett Évinger Boglárka előadásában hangsúlyt kaptak azok az egyszerű módszerek, amelyekkel segíteni lehet a fiatalok koncentrációs képességét, az érdeklődés felkeltését, vagy csak egyszerűen meg lehet állapítani hogy számára mely tématerületek lehetnek vonzóak. Végülis ez már a jövő, hiszen aki tanul, azért teszi, hogy a jövőben biztos birtokosa legyen annak az információnak, ami életvezetéséhez, megélhetéséhez szükséges.
     A képek a 3 nap eseményeit foglalják össze csupán áttekintő jelleggel. 
GiK - Foto. MG - VJ - VA. GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-