Honismereti akadémia a Víz Világnapján
2011.03.23
-
Március 22-én a Városi Művelődési Központ és Könyvtár olvasótermében a Honismereti akadémia rendezvény sorozatnak egy érdekes és figyelemfelkeltő előadásán vehettünk részt a Víz Világnapja alkalmából. A napról azt kell tudni, hogy 1992-ben a Rio de Janeiro-i Környezetvédelmi világkonferencián kezdeményezték a Víz Világnapjának megünneplését, majd az ENSZ 47. közgyűlése döntött Dublinban erről. 
     Az előadó Balog István környezeti nevelő, a bánki ÖKO-LAND tábor vezetője volt, aki „Mesél az erdő” címmel tartott előadást – kötetlen beszélgetéssel egybekötve - a helyi természet csodálóinak és a természet védőinek. Előadását egy halhatatlan író művének idézetével kezdte: „Víz! Se ízed nincs, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek anélkül, hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy.” (Saint-Exupéry).
     Az előadás során megerősített bennünket abban, hogy bolygónk édesvízkészletei sajnos kifogyóban vannak és mi is tehetünk a felelőtlen pazarlásunkkal erről, tehát mindannyiunknak oda kell figyelni arra, hogy az általunk természetesnek hitt víz, nagyon sok helyen a világban hiányt jelent. Itt van a környezetvédelemnek és a környezettudatos életmódnak nagy szerepe. Túlságosan is természetesnek vesszük azt, hogy ha kinyitjuk a csapot, folyik a víz, sőt az ivóvízzel kocsit mosunk, locsolunk, pazaroljuk, sőt, sok esetben a természetben, a folyók, patakok mellett tesszük ezt.
     Erdei tanóra programok keretén belül sok mindenre fel lehet hívni a gyerekek figyelmét, mégpedig a rovarok, kígyók, békák az ún. „nemszeretem állatok” megszerettetésére, viselkedésük megismertetésére. A fő cél, hogy meg kell tanítani a gyerekeket már kis korban arra, hogy ezeket az állatokat megismerjék, megszeressék és védjék őket.
     A földünkön a vizek minősége a Lókos-pataktól a Bajkál tóig apró csodáktól hemzseg. Ha észrevesszük a vízben rejlő apró élővilágot, feledhetetlen élményben lehet részünk. Az apró tegzesek, a rákocskák szinte mindenütt megtalálhatóak. Hazánkban a nagyobb vízi és vízparti állatok, mint a fekete gólya, a gémfélék, a vízirigó, vidra, cickány, jégmadár, stb. mind mind színesítik világunkat, és térségünknek vitathatatlan értékei. Ezen állatok fotóit, festett képeit az előre odakészített könyvtári ismeretterjesztő és kézikönyvekben megkerestük, és minden résztvevő élénk érdeklődéssel, aktívan vett részt ebben a foglalkozásban.
     Az előadás befejező részeként az előadó nyomatékosan felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy az utakon rengeteg olyan állatfaj tartózkodik, amelyekre bizony az autósoknak kell odafigyelniük. Ilyenek a békák, a csigák, a kígyók, szalamandrák, sünök és természetesen a madarak. Óvjuk és védjük a természet csodálatos, védett és hasznos állatait!
     Az előadássorozat következő témája a Cserhát és a Börzsöny élővilága lesz, amelyről szintén sok hasznos és érdekes információt tudhatunk meg. Erre az előadásra április 19-én szeretettel vár mindenkit Balog István környezeti nevelő, a bánki ÖKO-LAND tábor vezetője.
 
Tudósítónkól - foto: Gaben  
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-